Utolsó útjára kísérték Márton Zoltán makfalvi polgármestert

•  Fotó: Boda L. Gergely

Fotó: Boda L. Gergely

Hétfőn délután hatalmas tömeg gyülekezett Makfalván, több százan vonultak ki a csókfalvi sírkertbe is, hogy végső búcsút vegyenek a tragikus hirtelenséggel fiatalon elhunyt Márton Zoltán polgármestertől, Marosszék Székely Tanácsának elnökétől.

Gligor Róbert László

2015. január 12., 18:142015. január 12., 18:14

A politikum, az önkormányzati szféra, a művész- és pedagógustársadalom képviselete, Makfalva község lakossága, Székelyföld és Erdély egésze búcsúzott hétfő délután Márton Zoltántól, Döncitől. A makfalvi templom szűknek bizonyult, sokan a bejárat közelében zsúfolódtak össze a gyászszertartás idejére. Kiss Dénes székelyszentistváni lelkész azt hangsúlyozta: mindennek megvan a maga ideje, a születésnek, az akarásnak, gyógyításnak, keresésnek, építésnek, de a halálnak is. A független és szabad élet mellett Dönci a népért való felelősséget is vállalta, és Bíró István halála után megvalósította elődje és sok székelyföldi álmát a formálódó szovátai Teleki Oktatási Központban.

Tőkés Lóránt csókfalvi lelkész szerint Márton Zoltán azért költözött városról falura, hogy építsen, alkosson, példát mutasson az őt befogadó közösségben. „Naponta köszöntötte őt Szent István és a Wesselényiek szelleme, és most az a fontos, hogy ő mit vésett bele szívünkbe, mit fogunk őrizni róla. Sír Dózsa György népe, és sírnak vele a székelyek is” – fogalmazott Tőkés. „Márton Zoltán élete virágában, ereje teljében, alkotóképessége szépségében ment el közülünk. Kiváló képzettséggel és képességekkel rendelkezett, tenni akarása, szorgalma, szervezőkészsége és hatalmas munkabírása lehetővé tette, hogy betöltse azokat a hivatásokat, ahová Isten rendelte őt. A közösség szolgálatára és javára, annak megmaradásáért dolgozott” – jellemezte az elhunytat harcostársa, Kiss Károly makfalvi lelkész.

A Nemzetstratégiai Kutatóintézet igazgatója, Szász Jenő szerint mindenki valamiért születik, és az ember csak akkor lehet elégedett, ha megtalálta a miértre a választ. „Dönci azért született, hogy szeressen, és mások előtt láng legyen. Az általa teremtett világnál csak szíve volt nagyobb, és most is azt hirdeti: szeretni és építeni érdemes” – fogalmazott Szász. „Márton Zoltán meghalt. Nem csak kimondani iszonyú, de hiánya terhével is szörnyű szembenézni” – vallotta be Izsák Balázs, a Székely Nemzeti Tanács elnöke, hozzátéve: elvesztésével nem csak kevesebben, de kevesebbek is lettünk, ezért olyan új katonákra van szükség, akik továbbviszik az ő vállalását, védelmezik a székely zászlót, amelyet senki soha le nem vehet a makfalvi községháza faláról. Biró Zsolt, a Magyar Polgári Párt elnöke kijelentette: Márton Zoltán nemcsak reménykedett a csillagfordulásban, de hittel és csendes szolgálattal tett is érte. Megmérettetett és hiteles, igaz embernek találtatott, és ma már az angyalokkal dolgozik a csillagfordulásért. Távozását az egész Székelyföldi autonómiamozgalom érezni fogja.

„Nem kell a szó, a beszéd, ami Dönci volt és amit ő alkotott bizonyítja, hogy ő nem magának, hanem mindannyiunknak született. Féltette a magyar gyermekek jövőjét, népe szolgálata érdekében lemondott a karrierről és maradt itt mindannyiunknak. A pedagógusoknak hazát, házat, a »kohónak hajlékot« épített. Derékbe tört életpályája, maradandó alkotása mindenkit helytállásra sarkall” – fejtette ki Burus Siklódi Botond elnök, aki nemcsak a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetsége, hanem az egész Erdély, Partium, Máramaros és a Kárpát-medence pedagógusai nevében búcsúzott. Márton Zoltántól.

Búcsúzott a makfalvi önkormányzat munkaközössége is, amelynek tagjai tanúi voltak szellemi sokoldalúságának, emberi modorának, empátiájának, hisz ő kereste a közös hangot azokkal is, akik nem osztották az ő igazát. „Mérhetetlenül szegényebbek lettünk, de követnünk kell Márton Zoltán hagyatékát: az önzetlen szeretet, helytállás, meg nem alkuvás ösvényén kell járnunk” – mondotta Bányai József. Koporsója fölött sírva mondott búcsúzót Kozsik József színművész Egyed Emese és Csoóri Sándor soraival, de vele sírt a templomi gyászközösség is.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. július 02., csütörtök

Kigyulladt egy mésszel megrakott teherautó motortere Segesváron

Tűz ütött ki csütörtökön egy mésszel megrakott teherautó motorterében Segesváron, az E60-as úton. A helyszínre a tűzoltók vonultak ki, hogy megakadályozzák a lángok továbbterjedését.

Kigyulladt egy mésszel megrakott teherautó motortere Segesváron
Hirdetés
2026. július 01., szerda

Autópályán gyulladt ki egy kisbusz Marosludas közelében

A marosludasi tűzoltó-egység katonai tűzoltóit egy kigyulladt kisteherautóhoz riasztották az A3-as autópályára szerda délután. A tűzeset a sztráda Marosvásárhely–Kolozsvár menetirányában történt.

Autópályán gyulladt ki egy kisbusz Marosludas közelében
2026. július 01., szerda

Azahriah, Alan Walker és Inna is érkezik – számos újdonsággal indul a VIBE Fesztivál

Néhány nap múlva megnyitja kapuit Erdély egyik legnagyobb könnyűzenei fesztiválja, a VIBE. A július 2–5. között zajló rendezvény idén is nemzetközi sztárokkal, hazai kedvencekkel, új helyszínekkel és több kényelmi fejlesztéssel várja a látogatókat.

Azahriah, Alan Walker és Inna is érkezik – számos újdonsággal indul a VIBE Fesztivál
2026. július 01., szerda

Több mint száz rendőr ügyel a biztonságra a VIBE Fesztivál idején

A csütörtökön kezdődő VIBE Fesztivál ideje alatt megerősített rendőri és csendőri jelenlétre kell számítani Marosvásárhelyen és a fesztivál helyszínén. A hatóságok célja, hogy a négynapos rendezvény rendben és biztonságban teljen.

Több mint száz rendőr ügyel a biztonságra a VIBE Fesztivál idején
Hirdetés
2026. július 01., szerda

Éjszaka sem pihentek a tűzoltók: károkat okozott a vihar Maros megyében

Több mint egy tucat helyszínen avatkoztak be a Maros megyei tűzoltók a keddi vihar után. A kidőlt fák autókat, tömbházakat és egy étterem teraszát is megrongálták, több településen pedig pincéket és alagsorokat öntött el a víz.

Éjszaka sem pihentek a tűzoltók: károkat okozott a vihar Maros megyében
2026. június 30., kedd

Megtalálták a Marosba esett személy holttestét

Megtalálták a tűzoltók annak a személynek a holttestét, akit kedd délután kezdtek el keresni a Maros folyóban Lekencénél.

Megtalálták a Marosba esett személy holttestét
2026. június 30., kedd

Embert keresnek a Marosban Lekencénél

Egy, a Maros folyóban eltűnt, feltehetően vízbe fulladt személy felkutatásához riasztották kedden a dicsőszentmártoni tűzoltóegység és a marosludasi munkapont hivatásos tűzoltóit Maroslekence térségébe.

Embert keresnek a Marosban Lekencénél
Embert keresnek a Marosban Lekencénél
2026. június 30., kedd

Embert keresnek a Marosban Lekencénél

Hirdetés
2026. június 29., hétfő

Két autó ütközött, az egyik lesodródott az úttestről

Egy sávon halad a forgalom a marosvásárhelyi Szabadi úton, ahol két autó ütközött össze hétfőn délután.

Két autó ütközött, az egyik lesodródott az úttestről
2026. június 29., hétfő

Aquaparkkal bővülhet Szováta turisztikai kínálata

Több mint 104 millió lejes beruházással épülhet modern aquapark és szabadidős központ Szovátán. A Maros Megyei Tanács és Szováta önkormányzata közösen nyújt be pályázatot a projekt megvalósítására, amely egész évben várná a látogatókat.

Aquaparkkal bővülhet Szováta turisztikai kínálata
2026. június 29., hétfő

Mikrobusz és személyautó karambolozott Maros megyében

A 15-ös országúton, a Marosvécshez tartozó Disznajón bekövetkezett balesethez riasztották hétfőn reggel a dédai tűzoltóság munkatársait: egy mikrobusz és egy személyautó karambolozott.

Mikrobusz és személyautó karambolozott Maros megyében
Hirdetés