Idén 23. alkalommal tartják meg az UNITER-gálát, az ország legrangosabb színházi eseményét, amelynek keretében díjazzák a legjobb előadásokat és a legkiemelkedőbb színházi személyiségeket.
2015. március 22., 15:452015. március 22., 15:45
A Mircea Morariu színházkritikus, Monica Andronescu, a Yorick színházi magazin főszerkesztője, valamint Maria Zărnescu, a bukaresti I. L. Caragiale Színművészeti Egyetem tanára összetételű zsűri a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulatának Radu Afrim rendezővel színre vitt Az ördög próbája című előadás megtekintése nyomán A legjobb színésznő mellékszerepben kategóriába Berekméri Katalint jelölte.
Szintén az idei gálán kapja meg az Életmű-díjat Labancz Klára díszlet- és jelmeztervező, aki pályafutása során számos marosvásárhelyi előadásban volt alkotótárs.
Az UNITER díjátadó ünnepséget május 25-én tartják meg Bukarestben.
Koronkán vasárnap nemcsak az államelnök-jelöltek nevére lehet pecsételni. Egy másik szavazólapot is kapnak a helyiek, akik arról nyilváníthatnak véleményt, hogy akarják-e, hogy a településükön tömbházak épüljenek.
Kigyulladt személygépkocsihoz riasztották a segesvári hivatásos tűzoltókat szombatról vasárnapra virradó éjszaka.
Idős édesapját keresi egy férfi Marosvásárhelyen, aki napok óta nem tért haza.
Munkaszüneti napon sem pihentek a Maros megyei közlekedésrendészek: közel 300 autóvezetőt igazoltattak, alkohol- és drogteszteket végeztek, de volt, akinek a jogosítványát is bevonták, más szabálysértők pénzbírságot kaptak.
Három autó ütközött össze Segesváron péntek délelőtt a 13-as jelzésű országúton, hárman megsérültek – adja hírül a Maros megyei tűzoltóság.
Az egykor zászlókkal menetelő május elsejei tömeget a rendszerváltás után felváltották a fűbe terített kockás plédek, közös miccsezések, amolyan családias tavaszi ünneppé vált. Aztán ez is kezd kikopni, ma új tartalommal ruházzák fel a munka ünnepét.
Személyazonossági igazolványok kibocsátása miatt hétvégén nyitva tart a marosvásárhelyi lakossági nyilvántartó hivatal – olvasható a marosvásárhelyi polgármesteri hivatal Facebook-oldalán.
Kigyulladt Szászrégenben egy elektromos háztartási készülékeket raktározó csarnok, a hatóságok RO-ALERT figyelmeztetést küldtek a város lakóinak a sűrű füst miatt – tájékoztatott kedden a Maros megyei katasztrófavédelmi felügyelőség.
Noha a mikrofonok és a hangosítópult elárulta, hogy nem csak beszélgetni jöttek ki a térre a néptáncosok és népzenészek, a Maros Művészegyüttesnek így is sikerült két villámcsődülettel meglepnie a járókelőket a tánc világnapján.
Lánccal és lakattal egy vonat elé, a sínekhez kötötte magát egy férfi kedden a marosvásárhelyi vasútállomáson. A 73 éves férfi a tanúk szerint az alacsony nyugdíja miatti elégedetlenségét akarta kifejezni ezzel.
szóljon hozzá!