
Fotó: Haáz Vince
A héten majdnem minden jeddi utcába kihelyezték a kétnyelvű utcanévtáblákat. Többnyire a hagyományos, élőszóban használatos utcaneveket hivatalosították, a település főterét pedig Orbán Balázsról nevezték el.
2014. december 11., 14:032014. december 11., 14:03
Mint Bányai István alpolgármestertől megtudtuk, erre a célra már tavaly elkülönítettek pénzalapot a helyi költségvetésben, így idén, ha nem is volt egyszerű, de sikerült „nevesíteni” a községközpont utcáit.
Falugyűlés előzte meg
Bányai István alpolgármester elmondta, falugyűlést tartottak, ahol mindenki hozzászólhatott az utcanév-témához. „Eddig Jedden csak házszámok voltak, de legtöbb utcának volt régi, a helyiek által ismert és használt elnevezése. Többnyire ezeket tartottuk meg, kevés esetben változtattunk. Javaslatomra elfogadták, hogy a község központját, a főteret Orbán Balázs térnek nevezzük el, azonkívül új utcanevek is születtek, például a központból a polgármesteri hivatal felé vezető utcát Mikó Lászlónak neveztük el” – mondta az alpolgármester, akitől azt is megtudtuk, hogy már csak a város felőli részen levő új negyedben nincsenek kétnyelvű utcanévtáblák.
Az akció folytatódik
A Jeddhez tartozó településeken – Kebelében, Kebeleszentiványon és Agárdon – is megtartották azokat a falugyűléseket, amelyeken az utcanevekről döntöttek. Az alpolgármester szerint jövő év elején mindenhol a helyére kerülnek a kétnyelvű utcanévtáblák.
Tűz ütött ki csütörtökön egy mésszel megrakott teherautó motorterében Segesváron, az E60-as úton. A helyszínre a tűzoltók vonultak ki, hogy megakadályozzák a lángok továbbterjedését.
A marosludasi tűzoltó-egység katonai tűzoltóit egy kigyulladt kisteherautóhoz riasztották az A3-as autópályára szerda délután. A tűzeset a sztráda Marosvásárhely–Kolozsvár menetirányában történt.
Néhány nap múlva megnyitja kapuit Erdély egyik legnagyobb könnyűzenei fesztiválja, a VIBE. A július 2–5. között zajló rendezvény idén is nemzetközi sztárokkal, hazai kedvencekkel, új helyszínekkel és több kényelmi fejlesztéssel várja a látogatókat.
A csütörtökön kezdődő VIBE Fesztivál ideje alatt megerősített rendőri és csendőri jelenlétre kell számítani Marosvásárhelyen és a fesztivál helyszínén. A hatóságok célja, hogy a négynapos rendezvény rendben és biztonságban teljen.
Több mint egy tucat helyszínen avatkoztak be a Maros megyei tűzoltók a keddi vihar után. A kidőlt fák autókat, tömbházakat és egy étterem teraszát is megrongálták, több településen pedig pincéket és alagsorokat öntött el a víz.
Megtalálták a tűzoltók annak a személynek a holttestét, akit kedd délután kezdtek el keresni a Maros folyóban Lekencénél.
Egy, a Maros folyóban eltűnt, feltehetően vízbe fulladt személy felkutatásához riasztották kedden a dicsőszentmártoni tűzoltóegység és a marosludasi munkapont hivatásos tűzoltóit Maroslekence térségébe.
Egy sávon halad a forgalom a marosvásárhelyi Szabadi úton, ahol két autó ütközött össze hétfőn délután.
Több mint 104 millió lejes beruházással épülhet modern aquapark és szabadidős központ Szovátán. A Maros Megyei Tanács és Szováta önkormányzata közösen nyújt be pályázatot a projekt megvalósítására, amely egész évben várná a látogatókat.
A 15-ös országúton, a Marosvécshez tartozó Disznajón bekövetkezett balesethez riasztották hétfőn reggel a dédai tűzoltóság munkatársait: egy mikrobusz és egy személyautó karambolozott.
szóljon hozzá!