
Fotó: Boda L. Gergely
Sajtótájékoztatón jelentette be hétfőn Ovidiu Butuc, a Maros Megyei Sürgősségi Kórház menedzsere, hogy március 24-től lemond az intézmény vezetésének tisztségéről, és utódját is megnevezte Claudiu Puiac aneszteziológus-intenzív terápiás főorvos személyében. Az Egészségügyi Minisztérium tájékoztatása azonban nem a fenti forgatókönyvet támasztja alá.
2014. március 24., 16:402014. március 24., 16:40
2014. március 24., 17:002014. március 24., 17:00
„Értesíteni szeretném önöket arról, hogy ma, március 24-én benyújtottam felmondásomat” – közölte a sajtó képviselőivel Ovidiu Butuc, majd hozzátette, mindig a páciensek szükségeit és érdekeit tartotta szem előtt, amelyek elsőbbséget kell élvezzenek a politikai, személyes és egyéb érdekekkel szemben. A volt menedzser nem tartja normálisnak a jelenleg kialakult politikai helyzetet, de a sajtótájékoztatón nem kívánt erről nyilatkozni.
Folytatódnak az elkezdett projektek
Butuc fontosnak tartja, hogy az elkezdett projektek gördülékenyen működjenek a továbbiakban is. Ezek közül kiemelte a kórház mellé építendő parkolóház tervét, a 4,5 millió euró értékű járóbeteg-rendelő felújítási és korszerűsítési munkálatait, a szülészeti-nőgyógyászati osztály felújítását, a néhány hete működésbe helyezett automatizált konyhai felszereléseket, az idegsebészet és ortopédia osztályok korszerűsítését, s nem utolsó sorban az intenzív terápiás osztály korszerűsítését célzó tárgyalások folytatását a Világbankkal.
„Folytatni fogom az Ovidiu Butuc által elkezdett projekteket” – fogalmazott Claudiu Puiac. A szakember 1999-ben került rezidens orvosként az intézménybe. Menedzseri programjának három pontját ismertette, ez a betegek egészségi állapotának javítására, a gyógyítás feltételeinek korszerűsítésére és hatékonyságának növelésére vonatkozott, ezenkívül szorosabb együttműködést tervez az orvosi és gyógyszerészeti egyetemmel. Újságírói kérdésre az új menedzser elmondta, hogy ő az Országos Szövetség Románia Haladásáért párt (UNPR) Maros megyei szervezetének elnöke, és eddig nem állt semmilyen intézmény élén.
Lemondott vagy visszavonták a tisztségét?
Március 17-én levélben kerestük meg az Egészségügyi Minisztérium illetékeseit, és arról érdeklődtünk, hogy igazak-e azok a sajtóhírek, miszerint minisztériumi rendelettel leváltották a Maros Megyei Sürgősségi Kórház menedzserét. Hétfőn (március 24-én) megérkezett a szaktárca hivatalos válasza, amelyben az áll, hogy hatálytalanították Ovidiu Butuc ideiglenes menedzseri tisztségét, akkor, amikor az intézményvezető betegállományba vonult. Sajtóhírek szerint ez március 14-én történt.
Kigyúlt egy családi ház és egy melléképület a Maros megyei Göcsön. Hivatásos és önkéntes túzoltók is dolgoznak az oltáson.
Esővel indult, de fergeteges koncertekkel folytatódott a Vibe Fesztivál pénteki napja. A sár sem tántorította el a bulizókat, a ValMar, T. Danny, Dzsúdló, a Döndi Duó és Inna koncertjeire ezrek voltak kíváncsiak a Maros-parti fesztiválon.
Tűz ütött ki szombaton délután egy melléképületben a Maros megyei Füleházán. Szerencsére senki nem sérült meg.
Közlekedési baleset történt Szovátán, ahol egy személygépkocsi és egy motorkerékpár ütközött össze.
Tűz ütött ki csütörtökön egy mésszel megrakott teherautó motorterében Segesváron, az E60-as úton. A helyszínre a tűzoltók vonultak ki, hogy megakadályozzák a lángok továbbterjedését.
A marosludasi tűzoltó-egység katonai tűzoltóit egy kigyulladt kisteherautóhoz riasztották az A3-as autópályára szerda délután. A tűzeset a sztráda Marosvásárhely–Kolozsvár menetirányában történt.
Néhány nap múlva megnyitja kapuit Erdély egyik legnagyobb könnyűzenei fesztiválja, a VIBE. A július 2–5. között zajló rendezvény idén is nemzetközi sztárokkal, hazai kedvencekkel, új helyszínekkel és több kényelmi fejlesztéssel várja a látogatókat.
A csütörtökön kezdődő VIBE Fesztivál ideje alatt megerősített rendőri és csendőri jelenlétre kell számítani Marosvásárhelyen és a fesztivál helyszínén. A hatóságok célja, hogy a négynapos rendezvény rendben és biztonságban teljen.
Több mint egy tucat helyszínen avatkoztak be a Maros megyei tűzoltók a keddi vihar után. A kidőlt fák autókat, tömbházakat és egy étterem teraszát is megrongálták, több településen pedig pincéket és alagsorokat öntött el a víz.
Megtalálták a tűzoltók annak a személynek a holttestét, akit kedd délután kezdtek el keresni a Maros folyóban Lekencénél.
szóljon hozzá!