
Fotó: Boda L. Gergely
Jóváhagyta a marosvásárhelyi városi szakbizottság két magánszemély azon kérését, hogy tüntetést szervezzenek Marosvásárhelyen, így tiltakozva a külföldön tartózkodó romániaiak szavazásának akadályoztatása ellen.
2014. november 10., 16:282014. november 10., 16:28
Érdeklődésünkre Valentin Bretfelean, a helyi rendőrség vezetője elmondta, hogy Marosvásárhelyen nem egy civil szervezet vagy párt, hanem két magánszemély igényelte és kapta meg az engedélyt, az országos sajtó egy részében Ponta-ellenesnek nevezett tüntetés megszervezésére.
Az érintettek szerdán, csütörtökön és pénteken 17 és 21 óra 30 perc között a főtéri virágórához várják azokat, akik elégedetlenek azzal, hogy az államelnökválaszát első fordulójában a külföldi szavazókörzetekben sokan több órás sorban állás ellenére sem tudtak szavazni, s attól félnek, hogy ez a második fordulóban is így lesz. Bretfelean tájékoztatása szerint a szervezők 250-300 személy jelenlétére számítanak.
Szombaton az ország több nagyvárosában tüntettek kérve, hogy legalább a második fordulóban biztosítsák a külföldön élők szavazását. A tiltakozók Victor Ponta-ellenes jelszavakat skandáltak és elítélték a kormányfő „hazug politikáját”.
Tűz ütött ki csütörtökön egy mésszel megrakott teherautó motorterében Segesváron, az E60-as úton. A helyszínre a tűzoltók vonultak ki, hogy megakadályozzák a lángok továbbterjedését.
A marosludasi tűzoltó-egység katonai tűzoltóit egy kigyulladt kisteherautóhoz riasztották az A3-as autópályára szerda délután. A tűzeset a sztráda Marosvásárhely–Kolozsvár menetirányában történt.
Néhány nap múlva megnyitja kapuit Erdély egyik legnagyobb könnyűzenei fesztiválja, a VIBE. A július 2–5. között zajló rendezvény idén is nemzetközi sztárokkal, hazai kedvencekkel, új helyszínekkel és több kényelmi fejlesztéssel várja a látogatókat.
A csütörtökön kezdődő VIBE Fesztivál ideje alatt megerősített rendőri és csendőri jelenlétre kell számítani Marosvásárhelyen és a fesztivál helyszínén. A hatóságok célja, hogy a négynapos rendezvény rendben és biztonságban teljen.
Több mint egy tucat helyszínen avatkoztak be a Maros megyei tűzoltók a keddi vihar után. A kidőlt fák autókat, tömbházakat és egy étterem teraszát is megrongálták, több településen pedig pincéket és alagsorokat öntött el a víz.
Megtalálták a tűzoltók annak a személynek a holttestét, akit kedd délután kezdtek el keresni a Maros folyóban Lekencénél.
Egy, a Maros folyóban eltűnt, feltehetően vízbe fulladt személy felkutatásához riasztották kedden a dicsőszentmártoni tűzoltóegység és a marosludasi munkapont hivatásos tűzoltóit Maroslekence térségébe.
Egy sávon halad a forgalom a marosvásárhelyi Szabadi úton, ahol két autó ütközött össze hétfőn délután.
Több mint 104 millió lejes beruházással épülhet modern aquapark és szabadidős központ Szovátán. A Maros Megyei Tanács és Szováta önkormányzata közösen nyújt be pályázatot a projekt megvalósítására, amely egész évben várná a látogatókat.
A 15-ös országúton, a Marosvécshez tartozó Disznajón bekövetkezett balesethez riasztották hétfőn reggel a dédai tűzoltóság munkatársait: egy mikrobusz és egy személyautó karambolozott.
szóljon hozzá!