Tudás a színészet szeretetéhez

Az erdőszentgyörgyi Bodor Péter Művelődési Egyesület és a celldömölki Soltis Lajos Színház múlt héten közösen rendezte meg idei színésztáborát.

Gligor Róbert László

2014. augusztus 19., 15:272014. augusztus 19., 15:27

2014. augusztus 19., 15:272014. augusztus 19., 15:27

A két szervezet között 2003-ban kezdődött a kapcsolat, azóta nagyon sok közös rendezvényen vettek részt. Ezek egyike a műkedvelő színjátszókat képző egyhetes nyári tábor, amelynek ötlete abból a megfontolásból fakadt, hogy a színjátszáshoz nem elegendő a színház szeretete, szükség van alapvető szakmai ismeretekre is. Ennek szellemében 2004 óta szerveznek évente színjátszó tábort: kezdetben Bözödön, majd Erdőszentgyörgyön és Jobbágyfalván. A résztvevők számának gyarapodásával  új helyszínt kellett keresni, így esett a választás Kőrispatakra, ahová már nyolcadik éve kiköltöznek egy-egy hétre.  Az  idei, immár tizedik tábort az egyesület a Soltis Lajos Színházzal közösen szervezte meg.

Szakemberek irányításával dolgoztak

Múlt héten 55 fiatal, 10–21 év közötti színjátszó gyűlt össze Erdőszentgyörgyről, Celldömölkről, Csíkfalváról, Marosvásárhelyről, Segesvárról, Székelyudvarhelyről. A résztvevők csoportokba osztva dolgoztak. 

A záró előadásra szombaton került sor, amelyen a szülőkön kívül a helyi lakosok is szép számmal részt vettek. A produkciót követően a táborlakókat tortával vendégelte meg az egyesület a színjátszótábor tizedik születésnapja alkalmából, majd tábortűzzel és bulival zárták a hetet. A táborban Piller Ádám, Szűrszabó-Bertalan Edit és Károly Bálint voltak a vezetők segítségére, továbbá a tábori rend felügyeletére Szász Enikő, Mátéfi-Takács Zita és Balogh Tünde pedagógusok vállalkoztak.

Nagyon sokat tanultak

„A színjátszó tábor az idén is rengeteg munkát jelentett mind az oktatóknak, mind pedig a résztvevőknek. Azt hiszem, a táborozók  nagyon sokat tanultak, fejlődtek, egyszóval megint közelebb kerültek a színjátszás, a színház titkaihoz. Mindemellett megtanultak komolyan együttműködni, személyiségük gazdagodott, olyan tapasztalatokat szereztek, amelyek majd segíteni fognak eligazodni az élet dolgaiban is, pontosságra, kitartó, közösségi munkára ösztönözte őket ez a tábor is” – nyilatkozta portálunknak a BPME elnöke, Kovrig Magdolna tanárnő, táborszervező.

A tábori feltételeket az etédi polgármesteri hivatal biztosította, a résztvevők szállítását az erdőszentgyörgyi és csíkfalvi polgármesteri hivatal. A tábor anyagi költségeinek fedezéséhez a szülők mellett a BPME nyertes pályázatai járultak hozzá, hiszen támogatást szereztek az erdőszentgyörgyi városi tanácstól, Maros Megye Tanácsától, a Bethlen Gábor Alaptól, míg a csíkfalvi gyerekek táborozásához a csíkfalvi községi tanács járult hozzá.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. július 02., csütörtök

Kigyulladt egy mésszel megrakott teherautó motortere Segesváron

Tűz ütött ki csütörtökön egy mésszel megrakott teherautó motorterében Segesváron, az E60-as úton. A helyszínre a tűzoltók vonultak ki, hogy megakadályozzák a lángok továbbterjedését.

Kigyulladt egy mésszel megrakott teherautó motortere Segesváron
Hirdetés
2026. július 01., szerda

Autópályán gyulladt ki egy kisbusz Marosludas közelében

A marosludasi tűzoltó-egység katonai tűzoltóit egy kigyulladt kisteherautóhoz riasztották az A3-as autópályára szerda délután. A tűzeset a sztráda Marosvásárhely–Kolozsvár menetirányában történt.

Autópályán gyulladt ki egy kisbusz Marosludas közelében
2026. július 01., szerda

Azahriah, Alan Walker és Inna is érkezik – számos újdonsággal indul a VIBE Fesztivál

Néhány nap múlva megnyitja kapuit Erdély egyik legnagyobb könnyűzenei fesztiválja, a VIBE. A július 2–5. között zajló rendezvény idén is nemzetközi sztárokkal, hazai kedvencekkel, új helyszínekkel és több kényelmi fejlesztéssel várja a látogatókat.

Azahriah, Alan Walker és Inna is érkezik – számos újdonsággal indul a VIBE Fesztivál
2026. július 01., szerda

Több mint száz rendőr ügyel a biztonságra a VIBE Fesztivál idején

A csütörtökön kezdődő VIBE Fesztivál ideje alatt megerősített rendőri és csendőri jelenlétre kell számítani Marosvásárhelyen és a fesztivál helyszínén. A hatóságok célja, hogy a négynapos rendezvény rendben és biztonságban teljen.

Több mint száz rendőr ügyel a biztonságra a VIBE Fesztivál idején
Hirdetés
2026. július 01., szerda

Éjszaka sem pihentek a tűzoltók: károkat okozott a vihar Maros megyében

Több mint egy tucat helyszínen avatkoztak be a Maros megyei tűzoltók a keddi vihar után. A kidőlt fák autókat, tömbházakat és egy étterem teraszát is megrongálták, több településen pedig pincéket és alagsorokat öntött el a víz.

Éjszaka sem pihentek a tűzoltók: károkat okozott a vihar Maros megyében
2026. június 30., kedd

Megtalálták a Marosba esett személy holttestét

Megtalálták a tűzoltók annak a személynek a holttestét, akit kedd délután kezdtek el keresni a Maros folyóban Lekencénél.

Megtalálták a Marosba esett személy holttestét
2026. június 30., kedd

Embert keresnek a Marosban Lekencénél

Egy, a Maros folyóban eltűnt, feltehetően vízbe fulladt személy felkutatásához riasztották kedden a dicsőszentmártoni tűzoltóegység és a marosludasi munkapont hivatásos tűzoltóit Maroslekence térségébe.

Embert keresnek a Marosban Lekencénél
Embert keresnek a Marosban Lekencénél
2026. június 30., kedd

Embert keresnek a Marosban Lekencénél

Hirdetés
2026. június 29., hétfő

Két autó ütközött, az egyik lesodródott az úttestről

Egy sávon halad a forgalom a marosvásárhelyi Szabadi úton, ahol két autó ütközött össze hétfőn délután.

Két autó ütközött, az egyik lesodródott az úttestről
2026. június 29., hétfő

Aquaparkkal bővülhet Szováta turisztikai kínálata

Több mint 104 millió lejes beruházással épülhet modern aquapark és szabadidős központ Szovátán. A Maros Megyei Tanács és Szováta önkormányzata közösen nyújt be pályázatot a projekt megvalósítására, amely egész évben várná a látogatókat.

Aquaparkkal bővülhet Szováta turisztikai kínálata
2026. június 29., hétfő

Mikrobusz és személyautó karambolozott Maros megyében

A 15-ös országúton, a Marosvécshez tartozó Disznajón bekövetkezett balesethez riasztották hétfőn reggel a dédai tűzoltóság munkatársait: egy mikrobusz és egy személyautó karambolozott.

Mikrobusz és személyautó karambolozott Maros megyében
Hirdetés