
A hatóságok megszakítás nélkül dolgoznak a két kislány felkutatásán. Képünk illusztráció
Fotó: Tuchiluș Alex
Nagy erőkkel zajlik annak a két kislánynak a keresése, akik vasárnap tűntek el dicsőszentmártoni otthonuk közeléből. A 4 és 5 éves gyermekek otthonaik közös udvaráról tűntek el, a hatóságok pedig azóta is megszakítás nélkül dolgoznak felkutatásukon.
2026. március 30., 10:352026. március 30., 10:35
2026. március 30., 17:392026. március 30., 17:39
A Maros Megyei Rendőr-főkapitányság tájékoztatása szerint a bejelentést követően azonnal nagyszabású akció indult, amelyben jelentős számú rendőr vesz részt, együttműködésben több társszervvel. A keresésbe bekapcsolódtak a tűzoltók, a csendőrök, a hegyimentők, valamint a helyi közösség önkéntesei is.
A műveletek során különböző technikai eszközöket is bevetnek:
A keresést kiterjesztett területen végzik, nemcsak az eltűnés helyszínén, hanem annak környékén is.
A kutatás az éjszaka folyamán sem állt le, a hatóságok folyamatos jelenléttel biztosítják, hogy minden lehetséges nyomot ellenőrizzenek.
és továbbra is kérik az emberek segítségét: aki bármilyen információval rendelkezik a lányok hollétéől, értesítse a rendőrséget vagy hívja a 112-es segélyhívó számot.
Buta Rebeca-Alexandra 100-110 centiméter magas, körülbelül 20 kilogramm, barna szemű, fekete haját copfban viseli. Távozásakor egy felül fehér, alul piros ruhát viselt, valamint fehér zoknit és rózsaszín papucsot.
Forgaci Melisa-Ariana nagyjából 80-100 centiméter magas, fekete haját két copfban hordja, ugyanakkor eltűnésekor egy rozsaszín-fehér cumi is volt nála. Eltűnésekor piros blúzt, világos rózsaszín harisnyát és kék papucsot viselt.
Két ember szorul orvosi ellátásra, miután autóbusz és teherautó ütközött a 13-as országúton, a Maros megyei Zoltán területén. A balesetben összesen tizennyolcan voltak érintettek.
Segesváron száz munkagép dolgozik a város elkerülőútján és helyenként már látványos a nyomvonal. Szászrégenben a napokban jelentik be, hogy négy év pereskedés után végül mely cég lesz az ötszáz millió lejes munkálat kivitelezője.
Több ezer, kiskorúakról készült szexuális felvételt szerzett meg és terjesztett pénzért egy 26 éves férfi a gyanú szerint. A Tulcea városában élő férfit őrizetbe vették, az ügyészek 30 napos előzetes letartóztatását kérik.
Egy 13 éves kiskorút keres a Maros megyei rendőrség, aki a dicsőszentmártoni lakásotthon lakója.
Saját szemétszolgáltató cég létrehozásában látja az időről-időre felerősödő szemétbotrány megoldását Soós Zoltán marosvásárhelyi polgármester, akivel a napokban született bírósági döntésekről és a másfél millió lejes pénzbírságról is beszélgettünk.
Constantin Brâncuși világát idéző színekkel és formákkal díszítik a régi, lakónegyedbeli transzformátorállomásokat fiatal művészek Marosvásárhelyen, a gyerekeket pedig délutáni alkotóműhelybe várják.
Maros megye egyik legszebb és leglátványosabb hegycsúcsára, az Istenszékére szerveznek gyalogtúrát a Maros megyei hegyimentők.
Öt év után lezárta a városházi alkalmazottak áthelyezéséről szóló ügyet az Országos Korrupcióellenes Ügyészség (DNA) – jelentette be hétfőn közösségi oldalán Soós Zoltán, Marosvásárhely polgármestere.
A tömegközlekedés biztosítása és a számlák kifizetése miatt nagy léptékű költségvetés-kiigazítást eszközöltek hétfőn Marosvásárhelyen. A rendkívüli tanácsülésen többek között a tanintézmények el nem költött pénzeit vették el, de nem csak.
Több mint ötezer lejes pénzbírságot róttak ki a marosvásárhelyi helyi rendőrök, miután két fiatalt sörözésen kaptak. Az őket kiszolgáló pincér járt rosszabbul.
szóljon hozzá!