Több mint másfél millióból építenének új játszóteret a Víkendtelepen

•  Fotó: Haáz Vince

Fotó: Haáz Vince

Az idei idénynyitóra új játszótérrel várják a gyerekeket a marosvásárhelyi Víkendtelepen, amennyiben sikerül megvalósítani a helyi önkormányzati képviselők által megszavazott tervet.  A játszótér létesítése mellett egy új aligazgatói állás létrehozásáról is döntés született.

Simon Virág

2015. március 01., 15:062015. március 01., 15:06

A marosvásárhelyi tanácsosok legutóbbi ülésükön elfogadták a Víkendtelep hátsó bejárata és a Sportakadémia közelében létrehozandó új játszótér megvalósíthatósági tanulmányát. A tervezet szerint a 2462 négyzetméteres területre különböző méretű és formájú csúszdákat helyeznek el, ebből lesz a legtöbb, összesen 37, de nem hiányzik majd a mászófal és a játszóeszközöket összekötő híd sem. Ebből lesz hét és 13 méteres is. Az új létesítményt három évnél nagyobb gyerekek használhatják majd. A gyermekek biztonsága érdekében a földet gumiszőnyeggel borítják. Nemcsak a kicsikre gondolnak, hanem az őket elkísérő szülőkre, nagyszülőkre is, számukra padokat helyeznek majd el. A megvalósíthatósági tanulmányt a marosvásárhelyi Arhing cég végezte, számításaik szerint az új játszótér kialakításához 365.252 euróra, azaz mintegy 1,6 millió lejre van szükség, és két hónap alatt kivitelezhető.

A megvalósíthatósági tanulmányt sürgősségi napirendi pontként fogadták el a tanácsosok, s még egy, a Víkendteleppel kapcsolatos kérdésben döntöttek: létrehoztak még egy aligazgatói állást. A Ioan Cârcu  igazgató által összeállított dokumentum szerint a szabadidőközpontban zajló tevékenységet minden nap össze kell hangolni, s nyáron, amikor a pihenőszabadságok vannak, az egy igazgató és egy aligazgató nem tudja ellátni ezeket a feladatokat. Ezért kérték a második aligazgatói tisztség létrehozását, és azt, hogy erre egy szakigazgatót nevezzenek ki. Vagyis nem alkalmaztak új személyt, hanem valakinek 40 százalékkal, a vezetői pótlékkal megemelték a fizetését. A tanácsi határozatból nem derül ki, hogy ki ez a személy és az sem, hogy pontosan milyen feladatokat lát majd el. Jelenleg a Víkendtelep működtetését, karbantartását, vezetését összesen 67 személy biztosítja, ebből egy igazgató, immár két helyettes, két osztályvezető, egy irodavezető, 38 szakmunkás, továbbá 6 takarító, 9 pénztáros, egy kapus, két szakelőadó és 5 szakfelügyelő.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. július 01., szerda

Autópályán gyulladt ki egy kisbusz Marosludas közelében

A marosludasi tűzoltó-egység katonai tűzoltóit egy kigyulladt kisteherautóhoz riasztották az A3-as autópályára szerda délután. A tűzeset a sztráda Marosvásárhely–Kolozsvár menetirányában történt.

Autópályán gyulladt ki egy kisbusz Marosludas közelében
Hirdetés
2026. július 01., szerda

Azahriah, Alan Walker és Inna is érkezik – számos újdonsággal indul a VIBE Fesztivál

Néhány nap múlva megnyitja kapuit Erdély egyik legnagyobb könnyűzenei fesztiválja, a VIBE. A július 2–5. között zajló rendezvény idén is nemzetközi sztárokkal, hazai kedvencekkel, új helyszínekkel és több kényelmi fejlesztéssel várja a látogatókat.

Azahriah, Alan Walker és Inna is érkezik – számos újdonsággal indul a VIBE Fesztivál
2026. július 01., szerda

Több mint száz rendőr ügyel a biztonságra a VIBE Fesztivál idején

A csütörtökön kezdődő VIBE Fesztivál ideje alatt megerősített rendőri és csendőri jelenlétre kell számítani Marosvásárhelyen és a fesztivál helyszínén. A hatóságok célja, hogy a négynapos rendezvény rendben és biztonságban teljen.

Több mint száz rendőr ügyel a biztonságra a VIBE Fesztivál idején
2026. július 01., szerda

Éjszaka sem pihentek a tűzoltók: károkat okozott a vihar Maros megyében

Több mint egy tucat helyszínen avatkoztak be a Maros megyei tűzoltók a keddi vihar után. A kidőlt fák autókat, tömbházakat és egy étterem teraszát is megrongálták, több településen pedig pincéket és alagsorokat öntött el a víz.

Éjszaka sem pihentek a tűzoltók: károkat okozott a vihar Maros megyében
Hirdetés
2026. június 30., kedd

Megtalálták a Marosba esett személy holttestét

Megtalálták a tűzoltók annak a személynek a holttestét, akit kedd délután kezdtek el keresni a Maros folyóban Lekencénél.

Megtalálták a Marosba esett személy holttestét
2026. június 30., kedd

Embert keresnek a Marosban Lekencénél

Egy, a Maros folyóban eltűnt, feltehetően vízbe fulladt személy felkutatásához riasztották kedden a dicsőszentmártoni tűzoltóegység és a marosludasi munkapont hivatásos tűzoltóit Maroslekence térségébe.

Embert keresnek a Marosban Lekencénél
Embert keresnek a Marosban Lekencénél
2026. június 30., kedd

Embert keresnek a Marosban Lekencénél

2026. június 29., hétfő

Két autó ütközött, az egyik lesodródott az úttestről

Egy sávon halad a forgalom a marosvásárhelyi Szabadi úton, ahol két autó ütközött össze hétfőn délután.

Két autó ütközött, az egyik lesodródott az úttestről
Hirdetés
2026. június 29., hétfő

Aquaparkkal bővülhet Szováta turisztikai kínálata

Több mint 104 millió lejes beruházással épülhet modern aquapark és szabadidős központ Szovátán. A Maros Megyei Tanács és Szováta önkormányzata közösen nyújt be pályázatot a projekt megvalósítására, amely egész évben várná a látogatókat.

Aquaparkkal bővülhet Szováta turisztikai kínálata
2026. június 29., hétfő

Mikrobusz és személyautó karambolozott Maros megyében

A 15-ös országúton, a Marosvécshez tartozó Disznajón bekövetkezett balesethez riasztották hétfőn reggel a dédai tűzoltóság munkatársait: egy mikrobusz és egy személyautó karambolozott.

Mikrobusz és személyautó karambolozott Maros megyében
2026. június 26., péntek

Ivókutakkal és párakapukkal készül Marosvásárhely a rendkívüli hőségre

Narancssárga hőségriasztás van érvényben Maros megyében, az előrejelzés szerint 33–37 Celsius-fok közötti csúcshőmérsékletek várhatók. A várható kánikula miatt a marosvásárhelyi önkormányzat ivóvízkutakat és párakapukat biztosít a lakosság számára.

Ivókutakkal és párakapukkal készül Marosvásárhely a rendkívüli hőségre
Hirdetés