Fotó: Boda L. Gergely
Három civil projekt megvalósításáért szervezi meg immár harmadik alkalommal az Adományozói Kört november 29-én a Marosszéki Közösségi Alapítvány. Céljuk cselekvésre, aktív részvételre biztatni a helyi közösség tagjait.
2016. november 28., 19:272016. november 28., 19:27
2016. november 28., 21:162016. november 28., 21:16
Három projekt egy egészségesebb, műveltebb és felelősségteljesebb közösségért, amely az ön segítségével megvalósulhat – hirdeti a kedden 18 órától a Maros-parti gokartpályánál szervezett adományozói rendezvényt a Marosszéki Közösségi Alapítvány.
A szervezőktől megtudtuk, az Adományozói Kör olyan marosvásárhelyi és környékbeli személyekből áll, akik a kivitelezéshez felajánlott pénzügyi támogatással bátorítják a városban indított civil kezdeményezéseket.
„Marosvásárhelyen szükség van olyan emberekre, akik aktív résztvevőként formálják közösségünk jövőjét, és hiszünk abban, hogy a pozitív példamutatásnak hatása van. A szabály egyszerű: minden embert foglalkoztat egy ötlet, amely rendelkezik azzal az erővel, hogy a környezetében levő emberek érdeklődését felébressze, és hogy megvalósulásához szükséges erőforrásokat vonzzon magához. Szükség van arra, hogy az emberek gazdasági, anyagi érdekeiktől függetlenül dolgozzanak együtt, és ez legegyszerűbben úgy valósulhat meg, hogyha közös elképzeléseik megvalósulásáért tesznek valamit. Olyan projekteket bátorítunk, amelyek felfedezik, népszerűsítik és egymáshoz közelebb hozzák a marosszéki embereket” – tájékoztatott a Marosszéki Közösségi Alapítvány ügyvezetője, Gál Sándor.
Hozzátette, céljuk az, hogy az ügyek mellé állítsanak 50-100 személyt, akik rendszeresen adományoznak. „Azt szeretnénk, hogy évente kétszer szervezzük meg a rendezvényt. Az eddigi hat projektre összesen mintegy 30 ezer lej gyűlt össze. A támogatásra ajánlott kezdeményezéseket az alapítvány 4-5 tagból álló csapata választja ki, és arra törekszünk, hogy három különböző területről legyenek” – mondta az ügyvezető.
Az Adományozói Kör idén a következő három projektet támogatja: Új röpdék a Madárkórháznak – a Milvus csoport által fenntartott és működtetett madárkórház befogadóképességének bővítése újabb röpdék építésével; Színművészet fiataloknak – az Artecotur Egyesület keretében színművészeti képzés fiataloknak, a képzés népszerűsítése öt városban és Lionel Part Oliver című musicaljének színre vitele turné keretében; A biciklizés népszerűsítése Marosvásárhely metropolisz-övezetében – a Maros Megyei Speciális- és Hegyimentők Egyesülete által kivitelezett, a helyi látnivalókat összekötő kerékpáros útvonalak kialakítása Jedd községben és környékén, ezáltal népszerűsítve a szabadidős tevékenységeket, a biciklizést és az egészséges életmódot.
A projektekről bővebb leírás az alapítvány honlapján található, ahol online adományokkal is lehet ezeket támogatni – a felső menüsor Adományozz! gombjára kattintva –, ez esetben fel kell tüntetni a támogatott projekt nevét. A másfél-két órásra tervezett rendezvényen a kezdeményezők ismertetik a projekteket, amelyekkel kapcsolatban kérdésekre is válaszolnak.
Kisebb lendülettel, de még mindig folytatódik az ingyenes méhnyakrákszűrés Marosvásárhelyen. Bárki jelentkezhet, függetlenül attól, hogy biztosított vagy sem.
Sérüléseikből felépült, megerősödött fiatal madarak nyerték vissza szabadságukat a Sérült Vadállatok Rehabilitációs Központja gondozásának köszönhetően. A gólyákat Marosszentgyörgy közelében engedték el, hogy megkezdhessék útjukat Afrikába.
Három személyautó ütközött össze Dédánál, a 15-ös országúton szombaton reggel. Egy személyt a roncsok közül kellett kimenekíteni – közölte a Maros megyei tűzoltóság.
Nyolcezer lejes adományt vehetettek át az Együtt a Rákos Gyermekekért Alapítványt képviselői pénteken délután a marosvásárhelyi Vifi képviselőitől, ennyi adomány gyűlt össze a nemrég megszervezett jótékonysági futás nyomán.
Iskolakezdésre készülve a megyei önkormányzati képviselők megszavazták, hogy a Maros megyei óvodák és iskolák továbbra is biztosítják a tízórait a gyermekek számára, és támogatják az ingázó diákok utazási költségeit.
Dr. Rezi Botondot nevezték ki a Maros Megyei Múzeum ideiglenes igazgatójának, miután elődje, Ötvös Koppány Bulcsú a kulturális minisztérium államtitkára lett. Az új vezető kinevezéséről a Maros megyei tanács döntött.
A divat ritkán költözik ilyen rendhagyó helyszínre: a marosvásárhelyi állatkert oroszlánketrecében rendezik meg a hétvégén Hajnal Zsuzsanna divatbemutatóját, amely a látványon túl gondolatébresztő üzenetet is közvetít a fenntarthatóságról.
Roma Kulturális Napokat tartanak Marosvásárhelyen a Vársétányon augusztus 22-24. között, ezért a programok ideje alatt forgalomkorlátozásra kell számítani az említett utca egyik felében.
Kis előrelépés történt a négy éve beharagozott marosvásárhelyi városi park létrehozása kapcsán: az önkormányzat benyújtotta az iratokat a környezetvédelmi engedélyre. A huszonhat hektáros területen jelenleg ember nagyságú a gaz.
Két baleset történt Maros megye különböző pontjain csütörtökön reggel, csaknem megegyező időben.
szóljon hozzá!