
Fotó: Gligor Róbert László
A hétvégén ismét mulatnak a szőlő és bor kedvelői a Kis-Küküllő mentén.
2014. szeptember 26., 12:402014. szeptember 26., 12:40
2014. szeptember 26., 12:402014. szeptember 26., 12:40
Szombaton negyedik alkalommal rendezi meg a szőlő és bor ünnepét a Kisküküllő Borlovagrend és a Kisküküllő Szőlészeti Társaság. A mulatságra ezúttal is a kelementelki szőlőhegy alatti téren kerül sor.
Délelőtt Gyulakuta felső végén elindul a hívogató menet, amelyben az erdőszentgyörgyi és havadi huszárok, a székelyvajai fúvósok és a gyulakutai Szivárvány néptánccsoport is helyet kap. A hegybíró hangos szóval fogja mulatozásra hívni a lakosságot, s míg két községet bejárnak, csatlakozni fog hozzájuk a kelementelki, balavásári és kendi néptánccsoport is. A menet fél kettő körül tér vissza a helyszínre, ahol a Kisküküllő Borlovagrend is felvonul.
A hivatalos megnyitóbeszédet 14 órakor tartják Varga József polgármester és meghívottjai, majd a borlovagrend soraiba négy új személyt vesznek fel, akiket Péterfi Sándor és Balogh Gyula ütnek lovaggá. Ezután a színpadon hagyományos szüreti néptáncműsort mutatnak be az említett együttesek, majd a dicsőszentmártoni Kökényes táncait láthatja a közönség. A szervezők sok mindent ígérnek, mi szem-szájnak ingere: lesz ökörsütés, bográcsos főzőverseny, de a borászok is kóstolásra kínálják nedűiket, az érdeklődők a must sajtolását is végignézhetik, természetesen ízlelni is lehet majd az édes léből.
A gyulakutai fiatalok estére mindenkit szüreti bálba várnak a gyulakutai községi kultúrotthonba, ahol a helyiek szüreti táncait is megtekinthetik.
Tűz ütött ki csütörtökön egy mésszel megrakott teherautó motorterében Segesváron, az E60-as úton. A helyszínre a tűzoltók vonultak ki, hogy megakadályozzák a lángok továbbterjedését.
A marosludasi tűzoltó-egység katonai tűzoltóit egy kigyulladt kisteherautóhoz riasztották az A3-as autópályára szerda délután. A tűzeset a sztráda Marosvásárhely–Kolozsvár menetirányában történt.
Néhány nap múlva megnyitja kapuit Erdély egyik legnagyobb könnyűzenei fesztiválja, a VIBE. A július 2–5. között zajló rendezvény idén is nemzetközi sztárokkal, hazai kedvencekkel, új helyszínekkel és több kényelmi fejlesztéssel várja a látogatókat.
A csütörtökön kezdődő VIBE Fesztivál ideje alatt megerősített rendőri és csendőri jelenlétre kell számítani Marosvásárhelyen és a fesztivál helyszínén. A hatóságok célja, hogy a négynapos rendezvény rendben és biztonságban teljen.
Több mint egy tucat helyszínen avatkoztak be a Maros megyei tűzoltók a keddi vihar után. A kidőlt fák autókat, tömbházakat és egy étterem teraszát is megrongálták, több településen pedig pincéket és alagsorokat öntött el a víz.
Megtalálták a tűzoltók annak a személynek a holttestét, akit kedd délután kezdtek el keresni a Maros folyóban Lekencénél.
Egy, a Maros folyóban eltűnt, feltehetően vízbe fulladt személy felkutatásához riasztották kedden a dicsőszentmártoni tűzoltóegység és a marosludasi munkapont hivatásos tűzoltóit Maroslekence térségébe.
Egy sávon halad a forgalom a marosvásárhelyi Szabadi úton, ahol két autó ütközött össze hétfőn délután.
Több mint 104 millió lejes beruházással épülhet modern aquapark és szabadidős központ Szovátán. A Maros Megyei Tanács és Szováta önkormányzata közösen nyújt be pályázatot a projekt megvalósítására, amely egész évben várná a látogatókat.
A 15-ös országúton, a Marosvécshez tartozó Disznajón bekövetkezett balesethez riasztották hétfőn reggel a dédai tűzoltóság munkatársait: egy mikrobusz és egy személyautó karambolozott.
szóljon hozzá!