Szökött rabot keresnek

Kedden a délutáni órákban megszökött egy fogvatartott a marosvásárhelyi büntetés-végrehajtó intézetből. A 20 éves Duka József Attilát nagy erőkkel keresi a kis- és fiatalkorúak marosvásárhelyi börtönének őrszemélyzete, a rendőrség és a csendőrség.

Bakó Zoltán

2012. március 21., 14:062012. március 21., 14:06

2012. március 21., 19:232012. március 21., 19:23

A fogvatartott kedden délután fél négykor tűnt el a büntetés-végrehajtó intézet marosszentkirályi agrár-mellékgazdaságából, ahol sporttevékenységen vett részt. Amint a börtön szóvivője, Vasile Cerghizan rendőr-albiztos elmondta, a korábban minősített lopásért egy év és hat hónap börtönbüntetésre jogerősen elítélt Duka József Attila a mellékhelyiségbe kérezkedett ki, majd rövid idő után az egyik felvigyázó észrevette, hogy eltűnt. Ezt követően a börtön őrszemélyzetét riasztották, nyomozócsoportokat indítottak a szökevény keresésére, ezzel egy időben pedig értesítették a rendőrséget és csendőrséget,  amelyek már kedden este szűrőpontokat is felállítottak a városból és a megyéből kivezető utakon. A szökött rabot nagy erőkkel keresik – tájékoztatott a szóvivő.

Akár két évet is kaphat, ha megtalálják

A keresett személyt január 6-án vette őrizetbe a megyei rendőr-felügyelőség bűnügyi osztálya és január 19-én adták át a marosvásárhelyi kis- és fiatalkorúak börtönének. Mint kiderült, a fogvatartott jövő év januárjában jelentkezhetett volna a börtönigazgatóságnál a büntetés csökkentésére, illetve a feltételes szabadonbocsátásra vonatkozó kérelemmel. A szökéssel elvesztette ezt a lehetőséget, ugyanis a Btk. 269. cikkelye a börtönből való szökést 6 hónaptól két évig terjedő szabadságvesztéssel bünteti, ami hozzáadódik a korábban meghozott ítélethez.

A karhatalmi szervek felkérik azokat, akik a szökevény tartózkodási helyéről információkkal szolgálhatnak, kézre kerítésében segítséget nyújthatnak, telefonáljanak a 0265–264276, vagy a 0265–261565 számokra, ha erre nincs lehetőség, értesítsék a legközelebbi rendőrségi egységet, vagy járőrt.

Korábbi szökés

Utoljára három évvel ezelőtt, 2009-ben szökött meg egy marosludasi rab, ugyancsak a marosvásárhelyi börtön marosszentkirályi mellékgazdaságából. Ő 8 hónapos börtönbüntetését töltötte, amikor kihasználva az őrszemélyzet figyelmetlenségét, elhagyta a körletet. Négy hónappal a szökés után találták meg a rendőrök.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2025. október 26., vasárnap

Aki elvárta a városházán dolgozóktól, hogy tudjanak magyarul – a néhai polgármesterre emlékeztek az őrtűznél

A székely autonómia ügyét fontosnak tartotta, polgármesterként elvárta, hogy az, akit a városházán alkalmaznak, tudjon magyarul – hangzott el vasárnap este a marosvásárhelyi őrtűzgyújtáson, ahol Fodor Imre egykori marosvásárhelyi városvezetőre emlékeztek.

Aki elvárta a városházán dolgozóktól, hogy tudjanak magyarul – a néhai polgármesterre emlékeztek az őrtűznél
Hirdetés
2025. október 26., vasárnap

Hatéves kor alatt tilos lenne képernyőt adni a gyerek kezébe, olyan rossz hatással van a látásra

A szemorvos szerint 6 éves kor alatt egyáltalán ne nézzen képernyőt a gyerek, hiszen minél kisebb a képernyő, és minél közelebb van a szemhez, annál rosszabb. Marosvásárhelyen országos premiernek számító szemészeti szűrést kezdtek el az iskolákban.

Hatéves kor alatt tilos lenne képernyőt adni a gyerek kezébe, olyan rossz hatással van a látásra
2025. október 25., szombat

Lejárt a bérleti szerződés, ki kell költözniük a „kastélylakóknak”

Tizenkét családnak kell kiköltöznie a marosvásárhelyi „kastélynak” becézett szociális lakásból. Hárman nem fogadták el a lakásgazdálkodási vállalat által felajánlott megoldást. Az épület azonban már nem biztonságos, ki kell üríteni.

Lejárt a bérleti szerződés, ki kell költözniük a „kastélylakóknak”
2025. október 24., péntek

Trópusi hangulatban nyitották meg a megújult hüllőházat a marosvásárhelyi állatkertben

Megnyitották péntek délben a Marosvásárhelyi Állatkert felújított hüllőházát, amely még az 1980-as években épült, ám az elmúlt évtizedekben erősen megkopott, és mind esztétikailag, mind az állatok életkörülményeit tekintve felújításra szorult.

Trópusi hangulatban nyitották meg a megújult hüllőházat a marosvásárhelyi állatkertben
Hirdetés
2025. október 24., péntek

Ágyban fekvő nőt mentettek ki a tűzoltók egy marosvásárhelyi lakástűzből

Tűz ütött ki csütörtök délután egy marosvásárhelyi lakóházban, a tűzoltók egy ágyban fekvő nőt mentettek ki a lakásból.

Ágyban fekvő nőt mentettek ki a tűzoltók egy marosvásárhelyi lakástűzből
2025. október 23., csütörtök

Őrtűzet gyújtanak Marosvásárhelyen

Volt marosvásárhelyi polgármesterre, Fodor Imrére is emlékeznek vasárnap a Maros parton, ahol őrtüzet is gyújtanak.

Őrtűzet gyújtanak Marosvásárhelyen
Őrtűzet gyújtanak Marosvásárhelyen
2025. október 23., csütörtök

Őrtűzet gyújtanak Marosvásárhelyen

2025. október 23., csütörtök

Ezeken a Maros megyei településeken vetítik az elkövetkező napokban a Bölöni-filmet

Több, Maros megyei településen levetítik a hét elején bemutatott, Bölöni László egykori futball-legendáról, edzőről készült filmet.

Ezeken a Maros megyei településeken vetítik az elkövetkező napokban a Bölöni-filmet
Hirdetés
2025. október 23., csütörtök

Megkezdődött a cukorrépa feldolgozása, mennyire elég a hazai alapanyag?

Jó minőségű cukorrépát gyűjtenek be idén a termelők, Marosludason már nekifogtak a feldolgozásnak. Jelenleg az országban mindössze két cukorgyár működik, a hazai szükséglet kevesebb, mint egyharmadát fedezik. Gyárlátogatáson voltunk.

Megkezdődött a cukorrépa feldolgozása, mennyire elég a hazai alapanyag?
2025. október 22., szerda

Szén-monoxid-szivárgás miatt kellett kiüríteni egy gyárépületet Marosludason

Gázszivárgás miatt riasztották a tűzoltókat Marosludason október 22-én este. Tizenöt személyt kitereltek az épületből, egy személyt kórházba szállítottak.

Szén-monoxid-szivárgás miatt kellett kiüríteni egy gyárépületet Marosludason
2025. október 21., kedd

Arculcsapás a magáncégeknek? – vitát váltott ki a marosvásárhelyi buszhálózat bővítése

Élénk és elhúzódó vita alakult ki kedden a Marosvásárhelyt és a peremtelepüléseket összekötő buszjáratok ügyében megszervezett közvitán, ahol politikusok és helyi lakók is aggályokat fogalmaztak meg a januártól induló szolgáltatás kapcsán.

Arculcsapás a magáncégeknek? – vitát váltott ki a marosvásárhelyi buszhálózat bővítése
Hirdetés