
Fotó: Boda L. Gergely
Az RMDSZ marosvásárhelyi szervezetének vezetősége kétkezi önkéntes munkát vállalt a pókakeresztúri HIFA-parknál, továbbá tanszereket gyűjtenek a rászoruló gyerekeknek, magyarul tanítják az érdeklődő románokat – számolt be sajtótájékoztatón Peti András elnök.
2014. szeptember 08., 13:052014. szeptember 08., 13:05
2014. szeptember 08., 13:352014. szeptember 08., 13:35
„A marosvásárhelyi RMDSZ tizenöt alelnökével közösen pénteken délután és szombaton egész nap a helyszínen segédkezünk. A létesítendő intézmény számára tavaly is gyűjtöttünk téglajegyeket a Katalin-bálon” – mondta Peti András. A HIFA részéről Márton Zólyomi Attila hangsúlyozta: a Kelet-Európában egyedi, fogyatékkal élők számára otthont és elviselhető életkörülményeket biztosító szociális gondozási központ megépüléséhez közösségi összefogásra van szükség, erre pedig kiváló lehetőség a hagyományos kaláka.
Besenyei Sarolta projektkoordinátor elmondta, az intézmény 69 személy számára biztosítana állandó lakhelyet, emellett pedig – második építkezési fázisban – mintegy 130 fős respiro-központot is létrehoznának, ahol ideiglenesen, hotel-szerű körülmények között fogadnák a fogyatékkal élőket, rászorulókat (a respiro-központokban arra az időszakra fogadják az érintetteket, amikor hozzátartozóik, gondozóik például pihenni, kikapcsolódni, szabadságra mennek).
„A beruházás összértéke majdnem 5,5 millió euró. A mostani a második kalákázás az augusztusi után, hétfőtől (szeptember 8-tól – szerk. megj.) egy hétig tart, a Romániai Falugondnokságok Szövetsége ugyanis másfél millió forintot nyert a Bethlen Gábor Alaptól, ezt a napi 15-25 kalákázó étkeztetésére, szállására és útiköltségeinek megtérítésére fordítják. Előkészületi munkákat végzünk, vagyis megtisztítjuk a telket, a munkások és eszközök számára barakkokat, raktárakat építünk” – ismertette Besenyei, hozzátéve, hogy Nagyváradról, Kolozsvárról, Neamţ, Maros, Hargita és Kovászna megyékből is várnak önkénteseket.
A marosvásárhelyi RMDSZ Nőszervezetének elnöke, Karácsony Erdei Etel elmondta, hogy idén is tanszergyűjtést szerveznek a rászoruló tanulóknak: az államfő-jelöltséghez szükséges aláírások gyűjtésének helyszínén, valamint a szervezet Dózsa György úti székhelyén várják a felajánlott füzeteket, írószereket, iskolatáskákat, tolltartókat, valamint pénzadományokat is.
Elhangzott az is, hogy a Linguaprof nyelvközponttal közösen magyar nyelv-tanfolyamot indítanak kezdőknek, román ajkúak számára. A tanfolyam az A1-es nyelvismereti szinthez szükséges szavak és kifejezések elsajátítását biztosítja, és a kommunikációs készségek fejlesztésére helyezi a hangsúlyt. A létszám minimum tíz személy, a hozzájárulás az oktató költségeit fedezi, a tanfolyamokra a marosvásárhelyi RMDSZ székházában kerül sor, az órarendet az oktatók a résztvevőkkel közösen határozzák meg.
Tűz ütött ki csütörtökön egy mésszel megrakott teherautó motorterében Segesváron, az E60-as úton. A helyszínre a tűzoltók vonultak ki, hogy megakadályozzák a lángok továbbterjedését.
A marosludasi tűzoltó-egység katonai tűzoltóit egy kigyulladt kisteherautóhoz riasztották az A3-as autópályára szerda délután. A tűzeset a sztráda Marosvásárhely–Kolozsvár menetirányában történt.
Néhány nap múlva megnyitja kapuit Erdély egyik legnagyobb könnyűzenei fesztiválja, a VIBE. A július 2–5. között zajló rendezvény idén is nemzetközi sztárokkal, hazai kedvencekkel, új helyszínekkel és több kényelmi fejlesztéssel várja a látogatókat.
A csütörtökön kezdődő VIBE Fesztivál ideje alatt megerősített rendőri és csendőri jelenlétre kell számítani Marosvásárhelyen és a fesztivál helyszínén. A hatóságok célja, hogy a négynapos rendezvény rendben és biztonságban teljen.
Több mint egy tucat helyszínen avatkoztak be a Maros megyei tűzoltók a keddi vihar után. A kidőlt fák autókat, tömbházakat és egy étterem teraszát is megrongálták, több településen pedig pincéket és alagsorokat öntött el a víz.
Megtalálták a tűzoltók annak a személynek a holttestét, akit kedd délután kezdtek el keresni a Maros folyóban Lekencénél.
Egy, a Maros folyóban eltűnt, feltehetően vízbe fulladt személy felkutatásához riasztották kedden a dicsőszentmártoni tűzoltóegység és a marosludasi munkapont hivatásos tűzoltóit Maroslekence térségébe.
Egy sávon halad a forgalom a marosvásárhelyi Szabadi úton, ahol két autó ütközött össze hétfőn délután.
Több mint 104 millió lejes beruházással épülhet modern aquapark és szabadidős központ Szovátán. A Maros Megyei Tanács és Szováta önkormányzata közösen nyújt be pályázatot a projekt megvalósítására, amely egész évben várná a látogatókat.
A 15-ös országúton, a Marosvécshez tartozó Disznajón bekövetkezett balesethez riasztották hétfőn reggel a dédai tűzoltóság munkatársait: egy mikrobusz és egy személyautó karambolozott.
szóljon hozzá!