Személyes ellentétek is befolyásolhatják az iskola vezetését

•  Fotó: Gligor Róbert László

Fotó: Gligor Róbert László

Múlt héten új igazgatókat neveztek ki az erdőszentgyörgyi iskolaközpont és nyárádszeredai középiskola élére, de csakhamar kiderült: nem  megy minden simán.

Gligor Róbert László

2017. január 13., 15:022017. január 13., 15:02

Miután az igazgatók számára meghirdetett őszi versenyvizsgát mindkét intézmény élére jelentkező pedagógus elbukta, Erdőszentgyörgyre Léta Áront, Nyárádszeredába Csíki Leventét nevezte ki múlt héten a tanfelügyelőség. Mindketten e hét elején vehették át a tanintézetek irányítását, de még jóformán meg sem száradt a tinta a kinevezési okiratukon, új fejlemények jelentek meg.

Az 50 éves, gépészmérnöki végzettségű Léta Áron közel húsz éve dolgozik a szentgyörgyi iskolaközpontban, címzetes, egyes didaktikai fokozattal rendelkező tanár. 2006–2010 között aligazgató volt az iskolában, azóta technológiát tanít, kistérségi és helyi civil szervezetekkel karöltve oroszlánrészt vállalt abban, hogy az iskolában élelmiszer-turizmus, esztétika és újabban asztalos tanműhelyek jöjjenek létre – mondta el magáról az új vezető, aki a kollégák szavazata nyomán vállalta az új beosztást, mert mint mondta, számos képzési fokozata ellenére sem akart igazgatónak jelentkezni.

Kinevezése a tanév végéig vagy a következő versenyvizsga megszervezéséig tart, és erre az időszakra Léta több célt tűzött ki magának: egyrészt megfelelően elosztani a tanerőket az iskolában és szakembereket biztosítani a hiányzó helyekre, másrészt rendet teremteni, a fegyelmet javítani a tanárok és diákok körében egyaránt, végül pedig az iskolát népszerűsíteni.

Csakhamar kiderült: nem számíthat segítségre a városvezetés részéről. Csibi Attila Zoltán polgármester elégedetlenségét fejezte ki az új igazgató személyével kapcsolatban, és csak egyetlen elvárása van vele szemben: mielőbb mondjon le. Elengedhetetlennek véli a jó kapcsolatot az iskola és önkormányzat között, de ezt a személyt nem tudja elfogadni – jelentette ki portálunk megkeresésére. Szerinte a tanügyi törvényen változtatni kellene, hogy a helyi közösség „szája íze” szerint nevezzék ki a pedagógusokat, ne pedig a helyiek megkérdezése nélkül a tanfelügyelőség tegye meg ezt. „Ez a közösség kárára van” – véli a polgármester, mert szerinte egyesek csak kenyérkeresési lehetőségként élik meg a pedagógusi pályát.

Léta Áron tud arról, hogy nem kedveli őt a polgármester, de nem tudja miért, és reméli, hogy ez a vélemény a jövőben változni fog. Értesült arról, hogy a városvezető nem kíván vele találkozni, ennek ellenére keresni fogja az alkalmat a vele való személyes beszélgetésre.

A szeredai középiskola új vezetője, Csíki Levente kinevezése után nem sokkal elmondta: régebb ugyan szeretett volna igazgató lenni, most azonban csak a kollégák szavazata miatt vállalta el az állást. Úgy érzi, az intézmény vezetésére Fülöp László, az eddigi igazgató a legalkalmasabb, aki rendet teremtett, helyreállította az iskola hírnevét, ezért ő csak átmenetinek tekinti a kinevezését. Azonban mielőtt terveit ismertethette volna portálunkkal, hétfőn, amikor át kellett volna vennie az új irodáját, váratlan hírrel szolgált: visszalép az igazgatói tisztségből Fülöp javára. Ebbéli szándékát még aznap írásban is iktatta a megyei tanfelügyelőségen. Az iskola titkárságán érdeklődésünkre csütörtökön is csak annyit tudtak közölni: mivel a főtanfelügyelő szabadságon van, még nem neveztek ki más vezetőt, így egyelőre most még Csíki Levente látja el az igazgatói feladatokat.

Tóth Sándor polgármester nem közölte véleményét Csíki kinevezésével, illetve visszalépésével kapcsolatban, de elmondta: bárki legyen a szeredai középiskola igazgatója, két dolgot vár el tőle. Egyik, hogy az oktatás legyen gyerekcentrikus, és ne minél több tananyaggal tömje meg a diákok fejét. A gyerekeknek minden lehetőség és korszerű eszköz a rendelkezésükre áll a tanulásra, így a tanárok a szülőkkel együtt inkább az életre neveljék őket, ne pedig „jobban várják a szünetet, mint a diákok”.

Olyan plusz programok szervezését várja el az igazgatótól, amelyek jelenleg hiányoznak a középiskolában, de a diákok hasznára válnának. Nem közgazdászt, könyvelőt vár az iskola élére, hiszen annak működésének anyagi feltételeit az önkormányzat kell megteremtse. Továbbá az is elvárása, hogy az igazgató legyen fogékony a szakoktatásra, és az azt segítő projektek működtetésére is.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. augusztus 22., péntek

Szaladtak, jótékonykodtak a daganatos gyerekekért

Nyolcezer lejes adományt vehetettek át az Együtt a Rákos Gyermekekért Alapítványt képviselői pénteken délután a marosvásárhelyi Vifi képviselőitől, ennyi adomány gyűlt össze a nemrég megszervezett jótékonysági futás nyomán.

Szaladtak, jótékonykodtak a daganatos gyerekekért
2025. augusztus 22., péntek

Lesz tízóraijuk és utazási támogatásuk a Maros megyei diákoknak

Iskolakezdésre készülve a megyei önkormányzati képviselők megszavazták, hogy a Maros megyei óvodák és iskolák továbbra is biztosítják a tízórait a gyermekek számára, és támogatják az ingázó diákok utazási költségeit.

Lesz tízóraijuk és utazási támogatásuk a Maros megyei diákoknak
2025. augusztus 22., péntek

Rezi Botond a Maros Megyei Múzeum új ideiglenes igazgatója

Dr. Rezi Botondot nevezték ki a Maros Megyei Múzeum ideiglenes igazgatójának, miután elődje, Ötvös Koppány Bulcsú a kulturális minisztérium államtitkára lett. Az új vezető kinevezéséről a Maros megyei tanács döntött.

Rezi Botond a Maros Megyei Múzeum új ideiglenes igazgatója
2025. augusztus 21., csütörtök

Oroszlánok között szerveznek divatbemutatót Marosvásárhelyen

A divat ritkán költözik ilyen rendhagyó helyszínre: a marosvásárhelyi állatkert oroszlánketrecében rendezik meg a hétvégén Hajnal Zsuzsanna divatbemutatóját, amely a látványon túl gondolatébresztő üzenetet is közvetít a fenntarthatóságról.

Oroszlánok között szerveznek divatbemutatót Marosvásárhelyen
2025. augusztus 21., csütörtök

Lezárják a Vársétány egyik felét a hétvégére Marosvásárhelyen

Roma Kulturális Napokat tartanak Marosvásárhelyen a Vársétányon augusztus 22-24. között, ezért a programok ideje alatt forgalomkorlátozásra kell számítani az említett utca egyik felében.

Lezárják a Vársétány egyik felét a hétvégére Marosvásárhelyen
2025. augusztus 21., csütörtök

Négy év után készül a marosvásárhelyi szabadidőközpont látványterve

Kis előrelépés történt a négy éve beharagozott marosvásárhelyi városi park létrehozása kapcsán: az önkormányzat benyújtotta az iratokat a környezetvédelmi engedélyre. A huszonhat hektáros területen jelenleg ember nagyságú a gaz.

Négy év után készül a marosvásárhelyi szabadidőközpont látványterve
2025. augusztus 21., csütörtök

Kigyulladt egy teherautó Segesváron

Két baleset történt Maros megye különböző pontjain csütörtökön reggel, csaknem megegyező időben.

Kigyulladt egy teherautó Segesváron
Kigyulladt egy teherautó Segesváron
2025. augusztus 21., csütörtök

Kigyulladt egy teherautó Segesváron

2025. augusztus 20., szerda

„Itthon finomabb a kenyér” – Marosvásárhelyen is összegyűltek az új kenyér ünnepén

A Szent István-napi új kenyér ünnepén idén is néptánccal, zenével és közös kenyértöréssel erősítette a marosvásárhelyi magyarság a közösséghez tartozás érzését és a hagyomány tiszteletét, bár idén jóval kevesebben tették ezt, mint tavaly.

„Itthon finomabb a kenyér” – Marosvásárhelyen is összegyűltek az új kenyér ünnepén
2025. augusztus 20., szerda

Ünnepi visszarendeződés: újra a főtéren van szerdánként Nyárádszeredában a vásár

Közösségi alkalomhoz hasonló volt a magyar államalapítás ünnepén Nyárádszeredában a heti vásár. Nemcsak azért, mert lehetett találkozni, beszélgetni, nézelődni, hanem azért is, mert több évtized után visszaköltözött a szerdai vásár a főtérre.

Ünnepi visszarendeződés: újra a főtéren van szerdánként Nyárádszeredában a vásár
2025. augusztus 19., kedd

Egymillió lejnyi kárt okoztak a medvék és farkasok

Idén 262 esetben a medvék, hét esetben pedig a farkasok okoztak károkat a Maros megyei településeken. Húsz nagyvadat kilőttek, hetet pedig autók vagy vonatok ütöttek el.

Egymillió lejnyi kárt okoztak a medvék és farkasok