
Fotó: Boda L. Gergely
A dohányzás nem csak káros szenvedély: krónikus betegség is – jelentette ki Corina Mărginean, a Stop fumat! program Maros megyei vezetője. A helyzet egyre aggasztbb, naponta két-három tüdőrákost szűrnek ki a klinikán.
2014. november 20., 19:102014. november 20., 19:10
A pneumológus vészharangot próbált megkongatni, amikor elmondta, hogy a marosvásárhelyi klinikán naponta kiszűrnek két-három vagy még annál is több tüdőrákos tünetekkel jelentkező beteget.
„Ez nem sok, hanem rengeteg, főként ha figyelembe vesszük, hogy annak idején, amikor évekkel ezelőtt a tüdőklinikára kerültem, alig-alig jelentkeztek rákos megbetegedéssel páciensek” – mondta el a szakorvos. Aggasztóbb, hogy míg egy-két évtizeddel ezelőtt az ötvenen felülieket érintette a kór, ma már számos harminc-negyven esztendősnél diagnosztizálják. Ez annak tudható be, hogy ma már alig akad középiskolás, aki ne dohányozna. Míg a felnőtt társadalom szintjén lényegesen nagyobb a cigarettázó férfiak aránya, az iskolában a dohányzó lányoké már meghaladta a fiúkét.
A dohányzók számának csökkentése szélmalomharc. Hiába bizonyult sikeresnek a 2007-ben elrajtolt Stop fumat! ingyenes program, pénzhiány miatt a minisztérium ma már egyre kevesebb páciensnek adja meg a lehetőséget, hogy gyógyszerek és szaktanácsadás segítségével megpróbáljon lemondani a dohányzásról. Corina Mărginean szerkesztőségünknek elmondta, hogy a szaktárca évről évre kevesebb pénzt utal ki a betegek kezelésére. Kérdésünkre, hogy a programban részt venni kívánók számára várólistát is összeállítottak-e, a tüdőgyógyász, igennel válaszolt.
„Körülbelül százan vannak a listán. Viszont ez így működésképtelen, hisz, aki ma eldöntötte, hogy le szeretne szokni a cigizésről, nem biztos, hogy három hónap múlva is kapható erre” – véli a doktornő. Azok közül, akik részt vettek a leszoktató programon, hat hónap után kevesen gyújtottak ismét rá, 80 százalékos többségnek sikerült leszoknia. „Egy év után a betegeknek már csak 42 százaléka mondhatta el, hogy ő még mindig nem vett cigarettát a szájába. Ez viszont még így is jó arány” – tette hozzá Mărginean. A jogszabály értelmében a „visszaesőknek” a következő évben joguk van ismét jelentkezni a mintegy ezer lejt érő kúrára. Az állam által rájuk fordított összegből a program résztvevőinek mindössze a négy-öt vizsgálat díját, azaz száz lejt kell kifizetniük.
Cigifüst a klinikán
Corina Mărginean elmondta, hogy az érvényben lévő jogszabályok értelmében csak a tűzoltók büntethetik a rágyújtó betegeket, orvosokat vagy asszisztenseket. „Roppant zavar, amikor a tüdőklinikán, ahol dolgozom, időnként cigifüstöt érzek, de nincs mit tennem, én nem bírságolhatok. A gond nem a törvénnyel, hanem annak semmibevételével van” – nyilatkozta szerkesztőségünknek a pneumológus.
Tűz ütött ki csütörtökön egy mésszel megrakott teherautó motorterében Segesváron, az E60-as úton. A helyszínre a tűzoltók vonultak ki, hogy megakadályozzák a lángok továbbterjedését.
A marosludasi tűzoltó-egység katonai tűzoltóit egy kigyulladt kisteherautóhoz riasztották az A3-as autópályára szerda délután. A tűzeset a sztráda Marosvásárhely–Kolozsvár menetirányában történt.
Néhány nap múlva megnyitja kapuit Erdély egyik legnagyobb könnyűzenei fesztiválja, a VIBE. A július 2–5. között zajló rendezvény idén is nemzetközi sztárokkal, hazai kedvencekkel, új helyszínekkel és több kényelmi fejlesztéssel várja a látogatókat.
A csütörtökön kezdődő VIBE Fesztivál ideje alatt megerősített rendőri és csendőri jelenlétre kell számítani Marosvásárhelyen és a fesztivál helyszínén. A hatóságok célja, hogy a négynapos rendezvény rendben és biztonságban teljen.
Több mint egy tucat helyszínen avatkoztak be a Maros megyei tűzoltók a keddi vihar után. A kidőlt fák autókat, tömbházakat és egy étterem teraszát is megrongálták, több településen pedig pincéket és alagsorokat öntött el a víz.
Megtalálták a tűzoltók annak a személynek a holttestét, akit kedd délután kezdtek el keresni a Maros folyóban Lekencénél.
Egy, a Maros folyóban eltűnt, feltehetően vízbe fulladt személy felkutatásához riasztották kedden a dicsőszentmártoni tűzoltóegység és a marosludasi munkapont hivatásos tűzoltóit Maroslekence térségébe.
Egy sávon halad a forgalom a marosvásárhelyi Szabadi úton, ahol két autó ütközött össze hétfőn délután.
Több mint 104 millió lejes beruházással épülhet modern aquapark és szabadidős központ Szovátán. A Maros Megyei Tanács és Szováta önkormányzata közösen nyújt be pályázatot a projekt megvalósítására, amely egész évben várná a látogatókat.
A 15-ös országúton, a Marosvécshez tartozó Disznajón bekövetkezett balesethez riasztották hétfőn reggel a dédai tűzoltóság munkatársait: egy mikrobusz és egy személyautó karambolozott.
szóljon hozzá!