Szélmalomharc a dohányzással

•  Fotó: Boda L. Gergely

Fotó: Boda L. Gergely

A dohányzás nem csak káros szenvedély: krónikus betegség is – jelentette ki Corina Mărginean, a Stop fumat! program Maros megyei vezetője. A helyzet egyre aggasztbb, naponta két-három tüdőrákost szűrnek ki a klinikán.

Szucher Ervin

2014. november 20., 19:102014. november 20., 19:10

A pneumológus vészharangot próbált megkongatni, amikor elmondta, hogy a marosvásárhelyi klinikán naponta kiszűrnek két-három vagy még annál is több tüdőrákos tünetekkel jelentkező beteget.

„Ez nem sok, hanem rengeteg, főként ha figyelembe vesszük, hogy annak idején, amikor évekkel ezelőtt a tüdőklinikára kerültem, alig-alig jelentkeztek rákos megbetegedéssel páciensek” – mondta el a szakorvos. Aggasztóbb, hogy míg egy-két évtizeddel ezelőtt az ötvenen felülieket érintette a kór, ma már számos harminc-negyven esztendősnél diagnosztizálják. Ez annak tudható be, hogy ma már alig akad középiskolás, aki ne dohányozna. Míg a felnőtt társadalom szintjén lényegesen nagyobb a cigarettázó férfiak aránya, az iskolában a dohányzó lányoké már meghaladta a fiúkét.

A dohányzók számának csökkentése szélmalomharc. Hiába bizonyult sikeresnek a 2007-ben elrajtolt Stop fumat! ingyenes program, pénzhiány miatt a minisztérium ma már egyre kevesebb páciensnek adja meg a lehetőséget, hogy gyógyszerek és szaktanácsadás segítségével megpróbáljon lemondani a dohányzásról. Corina Mărginean szerkesztőségünknek elmondta, hogy a szaktárca évről évre kevesebb pénzt utal ki a betegek kezelésére. Kérdésünkre, hogy a programban részt venni kívánók számára várólistát is összeállítottak-e, a tüdőgyógyász, igennel válaszolt.

„Körülbelül százan vannak a listán. Viszont ez így működésképtelen, hisz, aki ma eldöntötte, hogy le szeretne szokni a cigizésről, nem biztos, hogy három hónap múlva is kapható erre” – véli a doktornő. Azok közül, akik részt vettek a leszoktató programon, hat hónap után kevesen gyújtottak ismét rá, 80 százalékos többségnek sikerült leszoknia.  „Egy év után a betegeknek már csak 42 százaléka mondhatta el, hogy ő még mindig nem vett cigarettát a szájába. Ez viszont még így is jó arány” – tette hozzá Mărginean. A jogszabály értelmében a „visszaesőknek” a következő évben joguk van ismét jelentkezni a mintegy ezer lejt érő kúrára. Az állam által rájuk fordított összegből a program résztvevőinek mindössze a négy-öt vizsgálat díját, azaz száz lejt kell kifizetniük.

Cigifüst a klinikán
Corina Mărginean elmondta, hogy az érvényben lévő jogszabályok értelmében csak a tűzoltók büntethetik a rágyújtó betegeket, orvosokat vagy asszisztenseket. „Roppant zavar, amikor a tüdőklinikán, ahol dolgozom, időnként cigifüstöt érzek, de nincs mit tennem, én nem bírságolhatok. A gond nem a törvénnyel, hanem annak semmibevételével van” – nyilatkozta szerkesztőségünknek a pneumológus.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. július 02., csütörtök

Kigyulladt egy mésszel megrakott teherautó motortere Segesváron

Tűz ütött ki csütörtökön egy mésszel megrakott teherautó motorterében Segesváron, az E60-as úton. A helyszínre a tűzoltók vonultak ki, hogy megakadályozzák a lángok továbbterjedését.

Kigyulladt egy mésszel megrakott teherautó motortere Segesváron
Hirdetés
2026. július 01., szerda

Autópályán gyulladt ki egy kisbusz Marosludas közelében

A marosludasi tűzoltó-egység katonai tűzoltóit egy kigyulladt kisteherautóhoz riasztották az A3-as autópályára szerda délután. A tűzeset a sztráda Marosvásárhely–Kolozsvár menetirányában történt.

Autópályán gyulladt ki egy kisbusz Marosludas közelében
2026. július 01., szerda

Azahriah, Alan Walker és Inna is érkezik – számos újdonsággal indul a VIBE Fesztivál

Néhány nap múlva megnyitja kapuit Erdély egyik legnagyobb könnyűzenei fesztiválja, a VIBE. A július 2–5. között zajló rendezvény idén is nemzetközi sztárokkal, hazai kedvencekkel, új helyszínekkel és több kényelmi fejlesztéssel várja a látogatókat.

Azahriah, Alan Walker és Inna is érkezik – számos újdonsággal indul a VIBE Fesztivál
2026. július 01., szerda

Több mint száz rendőr ügyel a biztonságra a VIBE Fesztivál idején

A csütörtökön kezdődő VIBE Fesztivál ideje alatt megerősített rendőri és csendőri jelenlétre kell számítani Marosvásárhelyen és a fesztivál helyszínén. A hatóságok célja, hogy a négynapos rendezvény rendben és biztonságban teljen.

Több mint száz rendőr ügyel a biztonságra a VIBE Fesztivál idején
Hirdetés
2026. július 01., szerda

Éjszaka sem pihentek a tűzoltók: károkat okozott a vihar Maros megyében

Több mint egy tucat helyszínen avatkoztak be a Maros megyei tűzoltók a keddi vihar után. A kidőlt fák autókat, tömbházakat és egy étterem teraszát is megrongálták, több településen pedig pincéket és alagsorokat öntött el a víz.

Éjszaka sem pihentek a tűzoltók: károkat okozott a vihar Maros megyében
2026. június 30., kedd

Megtalálták a Marosba esett személy holttestét

Megtalálták a tűzoltók annak a személynek a holttestét, akit kedd délután kezdtek el keresni a Maros folyóban Lekencénél.

Megtalálták a Marosba esett személy holttestét
2026. június 30., kedd

Embert keresnek a Marosban Lekencénél

Egy, a Maros folyóban eltűnt, feltehetően vízbe fulladt személy felkutatásához riasztották kedden a dicsőszentmártoni tűzoltóegység és a marosludasi munkapont hivatásos tűzoltóit Maroslekence térségébe.

Embert keresnek a Marosban Lekencénél
Embert keresnek a Marosban Lekencénél
2026. június 30., kedd

Embert keresnek a Marosban Lekencénél

Hirdetés
2026. június 29., hétfő

Két autó ütközött, az egyik lesodródott az úttestről

Egy sávon halad a forgalom a marosvásárhelyi Szabadi úton, ahol két autó ütközött össze hétfőn délután.

Két autó ütközött, az egyik lesodródott az úttestről
2026. június 29., hétfő

Aquaparkkal bővülhet Szováta turisztikai kínálata

Több mint 104 millió lejes beruházással épülhet modern aquapark és szabadidős központ Szovátán. A Maros Megyei Tanács és Szováta önkormányzata közösen nyújt be pályázatot a projekt megvalósítására, amely egész évben várná a látogatókat.

Aquaparkkal bővülhet Szováta turisztikai kínálata
2026. június 29., hétfő

Mikrobusz és személyautó karambolozott Maros megyében

A 15-ös országúton, a Marosvécshez tartozó Disznajón bekövetkezett balesethez riasztották hétfőn reggel a dédai tűzoltóság munkatársait: egy mikrobusz és egy személyautó karambolozott.

Mikrobusz és személyautó karambolozott Maros megyében
Hirdetés