1927-ben Singler Jakab főtitkár és Friedmann Ferenc titkár javaslatára építették a Knöpfler Vilmos (ma Brăila) utca 10. szám alatt az izraelita ortodox hitközség zsinagógáját. A főépület mellett két kisebb imahelyet (polush) és több más helyiséget is kialakítottak, azonban a külső munkálatok sosem készültek el. A mai napig csupasz téglák borítják az épületet, ahol már nem működik zsinagóga.

Sokáig a Román Televízió marosvásárhelyi stúdiója székelt a második emeleten, most azonban az egészen friss táncszínház, az András Lóránt Társulat költözött be. A kívülről akár színházra is emlékeztető épület földszintjén és első emeletén hatalmas terek vannak, ipari jellege miatt igencsak megmozgatta a társulati tagok fantáziáját, akik már az épület minden zegzugában elképzeltek egy-egy előadást, egy színházi kocsmát, egy kurzust. Egyelőre azonban ők is az épület rendbe tett második emeletét használják, ott próbálnak, s ott hoznak létre egy stúdiót is, ahol majd előadhatnak. Leghamarabb október végén, legkésőbb novemberben.

A koreográfia szak indította el

Az új társulat ötletgazdája és egyben névadója András Lóránt. A lövétei származású művész előbb versenytáncos volt, majd színész, aztán kezdte ötvözni a kettőt: színházi koreográfiákat csinált, külföldön tanult, s kezdett bekerülni a táncszínházi körökbe. A 90-es évek elejétől gyakorlatilag színházi koreográfusként is tevékenykedik, saját bevallása szerint lassan nincs az országban olyan színház, ahol ne fordult volna meg. A lassan 42 éves művész szerint mégis most ért meg az idő arra, hogy létrehozzon egy táncszínházi társulatot.

„Ahhoz, hogy az ember létrehozzon egy társulatot – de főleg egy táncszínházi társulatot, amely nagyon technika alapú – az első kérdés nem az, hogy hol és miből, hanem az, hogy kikkel. Tulajdonképpen így a társulat létrejötte szorosan összefügg azzal, hogy néhány éve létrejött a koreográfia szak a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetemen, ahol én is tanítok. Hogy ha már képezünk embereket ilyen téren, akkor intézményeket is létre kell hozni, ahol ezek az emberek dolgozhatnak. Ilyen intézmények pedig nincsenek, úgy ahogy felsőfokú táncoktatás sem létezett ebben az országban egészen a közelmúltig, amikor is létrejött pár kezdeményezés” – indokolja András Lóránt, hogy miért pont most jött el az ideje a társulatnak.

Kamrának is örült volna,  zsinagógát kapott

 „Ezeknek a fiataloknak mindent kell tudni, eleve úgy kerülnek ide legtöbben, hogy már profik valamilyen műfajban, például néptáncban, hiphopban, versenytáncban, balettben vagy bármiben. Ugyanakkor a koreográfia nemcsak annyit jelent, hogy beállítunk egy táncot az előadásba. A koreográfus ugyanaz, mint a rendező. Alapjáraton előadásokat készít, csak a nyelvezet elsősorban a tánc nyelvén van. Innentől kezdve egy koreográfusnak rendezőnek, dramaturgnak, díszlet–jelmeztervezőnek kell lennie, de előadónak, színésznek is” – mondja a koreográfus. Hozzáteszi: kiment már három évfolyam a koreográfia szakról, a végzettek nagyon tehetségesek, így nem is szerette volna hagyni, hogy szétszóródjanak, ezért is hozta létre a társulatot. Bár tavaly még egy kamrának is örült volna, ehhez képest most egy hatalmas, színháznak való épületet kaptak meg, szinte szimbolikus összegért, s egy egész táncszínházi központot elképzeltek már oda – legalábbis gondolatban.

Kurzusok, előadások, turnék

A társulat ugyanis egy projekttel pályázott a zsidó hitközséghez, s mivel nekik tetszett az ötlet, egyelőre egy évre adták ki a Brăila utcai ingatlant. A társulati tagok már javában próbálnak az épület második emeletén, lassan pedig beindulnak a kurzusok is különböző műfajokon belül. Ugyanakkor készül a stúdió is, ahol majd játszani fognak: a fénytechnika lassan érkezik, a nézőtér készül. Bár áram még nincs az épületben, nemsokára az is megoldódik, így András Lóránt szerint október végén, legkésőbb november elején elkezdenek majd játszani.

„Mi menet közben csináltunk egy halom előadást az egyetemen, ami megvan, akármikor elővehetjük, játszhatjuk, de most egy új előadáson is dolgozunk. Ugyanakkor befogadó színházként is szeretnénk majd működni. Mert léteznek mozgalmak, amelyeket érdemes elhozni ide is” – mondja a társulatvezető. Hozzáteszi: ők azonban nem csak a székhelyükön akarnak előadni, hanem mindenfelé, magyar, román területeken, valamint külföldön is, ugyanis a tánc nyelve univerzális.

A család befektetett a társulatba

Bár az öt társulati tag jelen pillanatban mind magyar, sőt nagyrészt székelyföldi, András Lóránt szerint ez véletlen, a bedolgozók közt ugyanúgy van román és magyar is, akik az egyetem alatt is együtt dolgoztak, s ezután is együtt fognak. Jelen pillanatban azonban civil szerződéssel alkalmazott a székelyudvarhelyi Györfi Csaba, a csíkszeredai Bezsán Noémi, a szentgyörgyi Gothárd Veronika, valamint Szászrégenből Deák Orsolya, Gyergyóremetéről Pál Aliz. S hogy ők honnan kapnak fizetést? A társulat alapítója elmondta, mindent a családjának köszönhet, akik hisznek benne, és abban, amit megálmodott. „A családom összeadta, amije van, és úgymond befektette egy nagy, garancia nélküli, feneketlen kútba. Tehát magánpénzből működik minden,  nem is nagyon akarunk függni senkitől és semmitől. Remélhetőleg olyan művészi produkciókat tudunk létrehozni, ami eladható is egyben. Persze tudom, egyikünk sem ebből a társulatból fog meggazdagodni” – teszi hozzá András Lóránt.

Beérjen a munka gyümölcse

Bár Gothárd Veronika egy új előadását próbálja már a társulat, a turnézást Györfi Csaba A lecke című előadásával kezdik majd el. A fiatal koreográfus  Eugen Ionesco A lecke című darabjából készített táncadaptációt, ez volt a harmadéves vizsgamunkája, amellyel nemsokára turnézni indul a frissen megalakult táncszínházi társulat. „A leglényegesebb dolog ebben az adaptációban, amit próbálunk megfogni, az a két érdekesen ellentétes pólus, az élet és a tudás szembeállításáról szól. Az a fő kérdés, hogy az ember miért a tudást akarja birtokolni ahelyett, hogy élni akarna” – fogalmaz Györfi Csaba. A fiatal székelyudvarhelyi koreográfus tavaly végzett az egyetemmel a harmadik évfolyam részeként, saját bevallása szerint is rengeteg energiát és munkát fektettek már be, s azt szeretnék, ha munkájuk gyümölcse most beérne a társulaton keresztül.