Száznál is többen a Caritas munkatáborában

Egy héten át száznál is több fiatal dolgozott Nyárádszeredában. Önkéntesként vállaltak részt olyan munkálatokban, amelyek a közösség hasznára válnak.

Gligor Róbert László

2013. július 13., 18:132013. július 13., 18:13

2013. július 13., 19:322013. július 13., 19:32

Idén tízedik táborát rendezte a Caritas a fiatal önkéntesek számára, az idei viszont a harmadik olyan volt, amely nem klasszikus, hanem munkatábor jellegű. A szervezet az év elején írja ki pályázatait, amelyre önkormányzatok és/vagy civil szervezetek jelentkezhetnek. A jelentkezések elbírálásánál figyelembe veszik, hogy a pályázó milyen munkálatokat tud felajánlani – akár száz önkéntes számára is – amelyek fiatalok által is elvégezhető és a közösség javát szolgálja. Ugyanakkor a szervezők szállás- és tisztálkodási lehetőséget is kell biztosítsanak az önkénteseknek, de helyi emberi erőforrásokat is be kell vonjanak a szervezésbe. Az eddigi öt-hattól eltérően idén csak két pályázó volt, ezért Nyárádszeredára esett a választás – mondta el az előzményeket Molnár Judit, a Caritas önkéntes programjának vezetője.

Idén 70 önkéntes érkezett a nyárádmenti kisvárosba Hargita, Maros, Kovászna és Brassó megyékből, többnyire a 16–25 éves korosztály, középiskolások és egyetemisták jelentkeztek, de akadt néhány visszajáró magyarországi önkéntes is. Melléjük naponta mintegy tíz helyi személy jelentkezett be munkavezetőnek és valamivel többen önkéntes munkásnak. Amíg az önkéntesek nagy része különböző helyszíneken dolgozott, addig délelőttönként a 0–6. osztályos helyi gyerekek számára előzőleg meghirdetett élményterápiás foglalkozásokat szerveztek.

Sokat dolgoztak

Nyárádszereda számára fontos volt egy ilyen lehetőség megragadása – nyilatkozta a Székelyhonnak Tóth Sándor polgármester. Ugyanis mindig akadnak fontosabb, sürgősebb munkálatok, és nem tudnak minden területet egyszerre átfogni. A társszervező és pályázó Nyárádszeredai Ifjúsági Szervezet elnöke, Nagy László úgy véli, számukra egy kihívás is volt pályázni és megszervezni ezt a tábort, de hasznos a közösségnek. Az eltelt hetet sikeresnek tartja, mert nagy dolgokat sikerült elvégezni, sok munkaórát fektettek bele az önkéntesek, akik olyan lelkiismeretesen dolgoztak, mintha fizetve lettek volna. Mellettük mintegy félszáz helyi is bekapcsolódott a munkákba a hét folyamán.

Molnár Szabolcs, a helyi önkormányzat munkatársa érdeklődésünkre felsorolta, mi mindent végeztek az önkéntesek az elmúlt napokban: az andrásfalvi temetőben harminc sírhely számára elégséges területet tisztítottak meg a bokroktól, a szentannai és nyárádszeredai iskoláknál cserepet forgattak, és mintegy ezerötszáz új cserepet is hoztak. Az általános iskolánál termek falairól kaparták le a meszet, előkészítve a festésre, egy teremnek a padlózatát is felbontották, és eltávolították az alatta levő földréteget. A volt szövetkezeti vállalat egyik épületében egy termet készítettek elő feljavításra, itt később ifjúsági rendezvényterem létesül. A településen hídkorlátokat festettek le, takarítottak a piacon és környékén, a temetőben védőanyaggal kezelték le a haranglábat, a kistérségi intézménynél parkosítottak. Székelybőben lemeszelték a villanyoszlopokat, megszépítették az emlékmű környékét, továbbá elbontották a kultúrotthon régi színpadát.

Fontos a részvétel

Többen is fontosnak látták hosszabb-rövidebb időre bekapcsolódni a munkákba. Az egyik nyárádszeredai családi típusú gyerekotthon lakója, Bejan Adrian négy napon át vállalt munkát az iskolában, ahol tanul, hogy megszépítsék a környezetet. A Caritas egykori munkatársa, a nyárádremetei születésű, néhány hónapja Münchenben élő Szász Emőke most tért haza szabadságra, de egy napot ebből feláldozott a közösségi munka érdekében. Azért is fontos volt számára a részvétel, mert ő is Nyárádszeredában járt középiskolába, és sok embert ismer itt. A brassói Lezsák Krisztina számára az volt az elsődleges, hogy egy kellemes hetet tölthessen együtt a barátaival. Nem volt ezelőtt munkatáborban, de valószínűleg jövőben is részt vesz, mert nem túl nehéznek, elvégezhetőnek és hasznosnak találta a munkálatokat.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. augusztus 31., hétfő

Energia és műtrágya a régiónak és az országnak Marosszékről

A vegyipari kombinát adásvételi szerződését a napokban kötik meg, a több mint nyolcszáz alkalmazott állása biztonságban van – nyilatkozta Ilie Bolojan ügyvivő miniszterelnök hétfőn Marosvásárhelyen, ahol a radnóti hőerőműről is beszélt.

Energia és műtrágya a régiónak és az országnak Marosszékről
Hirdetés
2026. augusztus 31., hétfő

Oltani próbálta a tüzet, égési sérüléseket szenvedett egy nő

Kigyulladt egy melléképület vasárnap este a Gernyeszeg községhez tartozó Kisszederjesen. A tüzet sikerült megfékezni, mielőtt átterjedt volna a lakóházra, egy nő azonban égési sérüléseket szenvedett.

Oltani próbálta a tüzet, égési sérüléseket szenvedett egy nő
2026. augusztus 30., vasárnap

Összeverekedtek, húsz embert hallgattak ki a rendőrök

Két férfi verekedett össze szombaton késő este Marosvásárhelyen, a helyszínre kiszálló rendőrök negyven személyt igazoltattak, húsz embert pedig bekísértek az őrsre kihallgatásra.

Összeverekedtek, húsz embert hallgattak ki a rendőrök
2026. augusztus 30., vasárnap

Tizenhárom éve ünnepel így Marosvásárhely magyarsága – a Vásárhelyi Forgatag újra összehozta a közösséget

Idén is Marosvásárhely középkori várudvarában gyűltek össze a helyi magyar családok, barátok és az elszármazottak, hogy közösen ünnepeljenek. Noha számos helyszínen zajlanak programok, a rendezvény szívét idén is a várudvar jelenti a hétvégén.

Tizenhárom éve ünnepel így Marosvásárhely magyarsága – a Vásárhelyi Forgatag újra összehozta a közösséget
Hirdetés
2026. augusztus 29., szombat

Kényszerleszállás Budapesten: késik a Marosvásárhelyre várt repülőgép

A Németországból Marosvásárhelyre érkező repülőgép kényszerleszállását hajtott végre Budapesten szombaton este.

Kényszerleszállás Budapesten: késik a Marosvásárhelyre várt repülőgép
2026. augusztus 29., szombat

A balavásári tűzeset miatt vízkorlátozást kellett alkalmazni

Nem tudják biztosítani az ivóvíz-szolgáltatást Gyulakuta magasabban fekvő otthonaiban, így korlátozásokat vezetnek be.

A balavásári tűzeset miatt vízkorlátozást kellett alkalmazni
2026. augusztus 29., szombat

Kútba esett, kimentették

Eszméleténél volt és már a helyszínen megvizsgálták azt az áldozatot, aki szombaton délben kútba esett Maros megyében.

Kútba esett, kimentették
Kútba esett, kimentették
2026. augusztus 29., szombat

Kútba esett, kimentették

Hirdetés
2026. augusztus 29., szombat

Szervkivétel Marosvásárhelyen – új esély a betegeknek

Májat, veséket, csontszövetet és szaruhártyát távolítottak el péntekre virradó éjszaka egy 49 éves, agyhalott betegtől a Marosvásárhelyi Megyei Sürgősségi Klinikai Kórházban – számoltak be a kórház a közösségi oldalán.

Szervkivétel Marosvásárhelyen – új esély a betegeknek
2026. augusztus 28., péntek

Mikháza: mulasztással vádolják a központ vezetőségét

Átszervezési terv miatt mulasztással és nemtörődömséggel vádolják a mikházi Felnőtt Neuropszichiátriai Rehabilitációs Központ vezetőségét az alkalmazottak. Szerintük nem néhány beteget helyeztek volna át, hanem teljesen ki akarták üríteni az intézményt.

Mikháza: mulasztással vádolják a központ vezetőségét
2026. augusztus 28., péntek

Születésnapos az állatkert, szombaton este ingyenes a belépés

Látványetetésekkel, sportvetélkedőkkel és rendhagyó divatbemutatóval ünnepli 62. születésnapját a marosvásárhelyi állatkert.

Születésnapos az állatkert, szombaton este ingyenes a belépés
Hirdetés