Szakemberek egyeztettek a természet érdekében

Mintegy hetven hatósági, önkormányzati és civil szakember találkozott pénteken Nyárádszeredában, megvitatni a vidéket is magába foglaló Natura 2000 terület aktuális problémáit és megismerni annak értékeit.

Gligor Róbert László

2014. október 12., 15:442014. október 12., 15:44

2014. október 12., 15:482014. október 12., 15:48

Maros Megye Tanácsának alelnöke, Kelemen Márton szerint nagy kihívás volt, hogy minden önkormányzat és a Natura 2000-es területté való minősítést kezdeményező egyesület is része legyen a gondnokságnak, és igencsak megkérdőjelezhető volt, hogy működni fog-e ez az szerv. Az elmúlt közel három év bebizonyította, hogy néha kellett kompromisszumokat is kötni egy-egy befektetés és a természet érdekében, de fel tudták vállalni a konfliktusokat is. Előremutató azonban az, hogy most egy olyan fórum jöhet létre, amely az egész Székelyföldön kommunikációt biztosít a szakemberek között. 

Érdekes eredményeket mutattak be

Hatvan szakember egy éven át végzett felméréseket a 90 ezer hektárt kitevő négy természetvédelmi területen, a Nyárád és a Kis-Küküllő mentén és a Bekecs környékén, 76 állatfaj és 5 élőhely vizsgálatát végezve. Ezeket az eredményeket mutatták be pénteken az érdeklődőknek, ezáltal népszerűsítve is ezeket. Mint kiderült: három ismert erdei élőhely helyett ötöt sikerült beazonosítani, sikerült kimutatni 28 halfajt, amelyből 7 Natura 2000-es faj és mindkét folyóban él, de rábukkantak a halak egyik ősi fajára, az erdélyi involára is, sőt a víz tisztaságát jelző kagylók létezése is egyértelmű, és új halfajkat is fedeztek fel a vizekben. A területen a szalamandrák és gőték ismert és ritkább fajtái is megélnek, a becsültnél több uráli bagoly is él itt, helyenként jelentős számú haris tanyázik. Itt található Európa egyik legjelentősebb békászósas populációja, és találtak két fészket, amelyben két-két fióka is volt, ami igencsak ritka. Továbbá a vidéken mintegy húsz farkas is van, de itt él a hazai denevérfajták jelentős része is, a mikházi kolostor kriptája egyik kedvelt hibernálóhelye és költőkolóniája a 22 denevérfajnak. A felmérések egyértelművé tették, hogy egyes állatfajok számát túl-, másokét alábecsülték, ezért az adatlapok frissítése igencsak szükségszerű.

Hasonló kérdésekkel szembesülnek

Az értekezlet második részében a Maros, Hargita, Kovászna és Szatmár megyei Natura 2000 területek gondnokai, környezetvédelmi hatóságok, erdészeti és vadásztársaságok képviselői tartottak kerekasztal-beszélgetést. A rendezvény végén Kovrig Zoltán, a szervező Nyárád és Kis-Küküllő menti Natura 2000 Gondnokság igazgatója érdeklődésünkre kifejtette: a rendezvény fő célja az volt, hogy találkozzanak azok a szakemberek, akik ezeket a területeket vizsgálták, élőhelyeit, állatfajait feltérképezték, hogy valós képet kapjanak a természetvédelmi területről és ennek értékeiről. Ennek következtében valós adatokon alapuló kezelési tervet tudnak majd kidolgozni az értékek megóvása érdekében. A kezelési terv elkészítése az utolsó szakaszába érkezett, a felmérések eredményeit egy adatbázisba viszik be, ezek elemzése következik, decemberig remélhetőleg elkészül a terv egy előzetes változata, amit januárban ismertetnek az érdekelt felekkel, hogy azok is megtehessék javaslataikat. Ezután márciusig véglegesítik a területek kezelési tervét és benyújtják a környezetvédelmi minisztériumhoz jóváhagyásra.

Az értekezlet másik célja az volt, hogy az erdélyi megyék szakemberei, gondnokai találkozzanak, hisz hasonló gondokkal küszködnek, és ki-ki egyedül próbálja megoldani azokat. Kovrig úgy érzi, szükség van egy állandó párbeszédre, egyeztetésre, hogy gondjaikat közösen orvosolhassák, de a kommunikációjuk révén az sem elképzelhető, hogy közösen lépnek majd fel a minisztérium irányába, mert úgy érzik: a kormány nemcsak a kötelességeket kellene tőlük számon kérje, hanem segítse is őket, hisz a szakminisztérium munkáját végzik el szinte ingyen, elhivatottságból.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. május 05., hétfő

Módosítani fogják a már felfestett sávokat a marosvásárhelyi Dózsa György utcában

A csatornafedők szintre emelésén dolgoznak Marosvásárhelyen a Dózsa György utcában, de ezzel nem érnek véget a két éve megkezdett munkálatok. Módosítani fogják a már felfestett sávokat is, a rendőrség utasítására.

Módosítani fogják a már felfestett sávokat a marosvásárhelyi Dózsa György utcában
2025. május 05., hétfő

Marosvásárhelyen is vetítik a Friss Hús Budapest Nemzetközi Rövidfilmfesztivál néhány filmjét

Idén először Romániában, Marosvásárhelyen is látható lesz a Friss Hús Budapest Nemzetközi Rövidfilmfesztivál, Magyarország egyetlen Oscar-kvalifikáló fesztiváljának néhány filmje.

Marosvásárhelyen is vetítik a Friss Hús Budapest Nemzetközi Rövidfilmfesztivál néhány filmjét
2025. május 05., hétfő

Nemet mondtak a tömbházépítésre Koronkán

Elsöprő többségben utasították el a helyiek a Maros megyei Koronkán a vasárnap tartott népszavazáson, hogy tömbházak épüljenek a településen. A községvezetők most már a lakosság döntésére is hivatkozva utasíthatják el a potenciális ingatlanbefektetőket.

Nemet mondtak a tömbházépítésre Koronkán
2025. május 05., hétfő

Jócskán megszorongatta Simion Antonescut Maros megyében

Noha Crin Antonescu nyerte a vasárnapi, első fordulós elnökválasztást Maros megyében, George Simion alig maradt el tőle.

Jócskán megszorongatta Simion Antonescut Maros megyében
2025. május 05., hétfő

Medvét fogtak be Segesváron

Egy háromszáz kilogrammos medvét csaltak kelepcébe és altattak el Segesváron hétfőre virradó éjszaka.

Medvét fogtak be Segesváron
Medvét fogtak be Segesváron
2025. május 05., hétfő

Medvét fogtak be Segesváron

2025. május 04., vasárnap

Koronkán dupla tétje van a választásnak

Koronkán vasárnap nemcsak az államelnök-jelöltek nevére lehet pecsételni. Egy másik szavazólapot is kapnak a helyiek, akik arról nyilváníthatnak véleményt, hogy akarják-e, hogy a településükön tömbházak épüljenek.

Koronkán dupla tétje van a választásnak
Koronkán dupla tétje van a választásnak
2025. május 04., vasárnap

Koronkán dupla tétje van a választásnak

2025. május 04., vasárnap

Teljesen kiégett egy autó Segesvár egyik utcáján

Kigyulladt személygépkocsihoz riasztották a segesvári hivatásos tűzoltókat szombatról vasárnapra virradó éjszaka.

Teljesen kiégett egy autó Segesvár egyik utcáján
2025. május 04., vasárnap

Eltűnt édesapját keresi egy marosvásárhelyi férfi

Idős édesapját keresi egy férfi Marosvásárhelyen, aki napok óta nem tért haza.

Eltűnt édesapját keresi egy marosvásárhelyi férfi
2025. május 02., péntek

Május elsején is résen voltak a közlekedésrendészek

Munkaszüneti napon sem pihentek a Maros megyei közlekedésrendészek: közel 300 autóvezetőt igazoltattak, alkohol- és drogteszteket végeztek, de volt, akinek a jogosítványát is bevonták, más szabálysértők pénzbírságot kaptak.

Május elsején is résen voltak a közlekedésrendészek
2025. május 02., péntek

Hárman megsérültek egy Segesvárnál történt balesetben

Három autó ütközött össze Segesváron péntek délelőtt a 13-as jelzésű országúton, hárman megsérültek – adja hírül a Maros megyei tűzoltóság.

Hárman megsérültek egy Segesvárnál történt balesetben