A hideg időjárásnak köszönhetően még maradt egy kevés a tavaly lehullott hóból. A marosvásárhelyiek ki is használják: szánkóznak, korcsolyáznak. Az alacsony hőmérséklet következtében befagyott a Maros, s ennek leginkább az adrenalinkedvelők örülnek.
2013. január 03., 16:282013. január 03., 16:28
2013. január 03., 17:182013. január 03., 17:18
A téli- vagy éppen extrémsportok szerelmesei kihasználják a még jövő héten is tartó vakációt: korcsolyáznak és motoroznak a jégen, illetve szánkóznak, ugyanis az utóbbi néhány napban csak nagyon kevés ideig volt mérhető pozitív értékű hőmérséklet Marosvásárhelyen és környékén.
Csütörtök délután egymás után érkeztek az autók és a motorok a Maros-partra. Előbbiekkel azok jöttek, akik terepszemlét tartottak, utóbbiakkal pedig azok, akik ezt már korábban megtették. Búgtak a krosszmotorok – ezúttal nem a szántóföldön, hanem a befagyott folyón. Többen, akik csak gyalogszerrel közlekedtek a jégen, átsétáltak a kis sziget széléig és onnan nézték a motorosok mutatványait. Kicsivel lennebb egy fiatalokból álló társaság „vert tábort” a Maros közepén, kis ideig nézték a motorosok produkcióját, majd beszélgetni kezdtek.
Nem mindenki megy korcsolyázni a Mihai Eminescu Művelődési Ház mögött felállított műjégpályára – a víkendtelepi csónakázó alján megfagyott vízréteg ugyanis kiválóan alkalmas a siklásra. Három „pályát” is kialakítottak a lelkes fiatalok és amatőr hokisok: egy nagyobbat a zsilipnél, kettőt a Víkendtelep bejáratánál található híd két oldalán. Ezeket rendszeresen tisztítják is.
Szerdán egyébként újból megnyitották a Mihai Eminescu Művelődési Ház mögötti műjégpályákat. Itt másfél órányi siklásért a felnőtteknek tíz, a gyerekeknek nyolc lejt kell fizetniük. Előnye a víkendtelepi pályákkal szemben, hogy itt korcsolyát is lehet bérelni.
A Somostetőn is zajlik az élet. A sportkedvelőknek a hideg sem szegheti kedvét, a zord időjárás ellenére futnak a jeges futópályán vagy használják a jégkristályos szabadtéri fitneszgépeket. Kicsivel odébb a gyerekek – és miért ne, a felnőttek – legnagyobb örömére üzemel a szánkópálya. Néha beindítják a hóágyút, hogy ne csak a jégen csússzanak a leginkább traktorgumira emlékeztető alkalmatosságok használói. Egy lecsúszásért egy lejt kell fizetni. Az Erdei Házikónál műanyagszánkót is lehet bérelni, fél órára egy lejért adják bérbe az alkalmatosságot.
Egy másik szánkózóhely, a Segesvári út mellett található, a Cserealji erdő aljában. Itt nincs felvonó, nem lehet szánkót bérelni. A domb igen magas és meredek is, de a fáradtságos mászást pótolja a lefelé csúszás öröme. Egyetlen óriási hátránya a „pályának”, hogy amennyiben a szánkózó nem tud idejében megállni, rácsúszhat az igencsak forgalmas terelőútra, és akár tragédia is bekövetkezhet.
Kigyulladt egy melléképület vasárnap este a Gernyeszeg községhez tartozó Kisszederjesen. A tüzet sikerült megfékezni, mielőtt átterjedt volna a lakóházra, egy nő azonban égési sérüléseket szenvedett.
Két férfi verekedett össze szombaton késő este Marosvásárhelyen, a helyszínre kiszálló rendőrök negyven személyt igazoltattak, húsz embert pedig bekísértek az őrsre kihallgatásra.
Idén is Marosvásárhely középkori várudvarában gyűltek össze a helyi magyar családok, barátok és az elszármazottak, hogy közösen ünnepeljenek. Noha számos helyszínen zajlanak programok, a rendezvény szívét idén is a várudvar jelenti a hétvégén.
A Németországból Marosvásárhelyre érkező repülőgép kényszerleszállását hajtott végre Budapesten szombaton este.
Nem tudják biztosítani az ivóvíz-szolgáltatást Gyulakuta magasabban fekvő otthonaiban, így korlátozásokat vezetnek be.
Eszméleténél volt és már a helyszínen megvizsgálták azt az áldozatot, aki szombaton délben kútba esett Maros megyében.
Májat, veséket, csontszövetet és szaruhártyát távolítottak el péntekre virradó éjszaka egy 49 éves, agyhalott betegtől a Marosvásárhelyi Megyei Sürgősségi Klinikai Kórházban – számoltak be a kórház a közösségi oldalán.
Átszervezési terv miatt mulasztással és nemtörődömséggel vádolják a mikházi Felnőtt Neuropszichiátriai Rehabilitációs Központ vezetőségét az alkalmazottak. Szerintük nem néhány beteget helyeztek volna át, hanem teljesen ki akarták üríteni az intézményt.
Látványetetésekkel, sportvetélkedőkkel és rendhagyó divatbemutatóval ünnepli 62. születésnapját a marosvásárhelyi állatkert.
Őrizetbe vették a rendőrök azt az 54 éves, szászrégeni férfit, akit egy kilencéves kislánnyal szembeni molesztálással gyanúsítanak.
szóljon hozzá!