Fotó: Haáz Vince
Hiánypótló jellegű Sütő András-emlékkonferenciát szerveznek Marosvásárhelyen. A (M)ilyen gazdagok vagyunk? című háromnapos rendezvény apropóját az adja, hogy megrekedt az író életművének feltérképezése.
2014. október 27., 16:222014. október 27., 16:22
(M)ilyen gazdagok vagyunk? címmel Sütő András – műhelykonferenciát szervez október 29–31. között a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem Magyar Kara.
A kutatás megrekedt
„Nem alkalomhoz kötődik ez a konferencia, hanem egyfajta hiányérzetből fakad. Lassan tíz év is eltelt Sütő András halála óta, az életművének a feltérképezése, az irodalmi kutatások összefogott találkozása, a dialógus lehetősége mégsem történt még meg. Különböző elképzelések mentén az évfordulós alkalmakkor általánosságban foglalkoztak a témával, de sokkal inkább a Sütő közéleti szerepvállalásával, az életművel érdemi foglalkozás nem történt, a kutatás megrekedt” – mondta el Lázok János, a konferencia főszervezője, akit az esemény apropójáról faggattunk.
A konferencia olyan közös beszédtér kialakítását tűzi ki célul, amelyben az életművel kapcsolatos teljesen eltérő vélemények is nyitott – és remélhetően termékeny – szakmai vitában szembesülhetnek, egyrészt a 20 perces előadások megbeszélésein, másrészt a konferenciát lezáró, közönség előtt tartott összegzés formájában. A tudományos konferenciára 22 dolgozatot regisztráltak, az előadók fele-fele arányban hazaiak és magyarországiak. Van olyan munka, amelyik az életművel, van, amelyik Sütő közéleti munkásságával foglalkozik, de a kettőt együttesen tárgyaló dolgozatot is bemutatnak majd – tudtuk meg Lázok Jánostól, aki reméli, hogy civilizált, tudományos, de egymással szembesítő dialógusok alakulnak ki a konferencián, amely az Erdő utca 7B szám alatti Bod Péter Diakóniai Központban zajlik október 29-én, szerdán 10 és 13, illetve 15 és 17.40 óra között, valamint október 30-án, csütörtökön 9 és 14.30 között, a munkálatok összegzésére pedig a Kultúrpalota kistermében kerül sor október 30-án, csütörtökön 17 és 19 óra között.
Dokumentumértékű portrék
A tudományos eseményt kiegészítő programok is kísérik: október 29-én, szerdán 18 órától a Köteles Sámuel utcai Stúdió Színház előcsarnokában megnyílik Erdélyi Lajos fotóművész Sütő András-portré kiállítása. Lázok János szerint bár eddig nem is tudtak róla, a fotóművész dokumentumértékű Sütő-portrék birtokában van, ezek közül mutat be most húszat. A kiállítás megnyitója után a Stúdió Színházban 19 órától Székely Csaba: Szeretik a banánt, elvtársak? című darabját viszi színre a Yorick Stúdió.
Október 31-én, pénteken Sütő András pusztakamarási szülői házát látogatják meg, indulás a Teleki Téka előtti parkolóból 9 órakor. A helyek száma korlátozott a színházi előadás és a pusztakamarási látogatás esetében, helyet az érkezési sorrend alapján tudnak biztosítani.
A konferencia méltó lezárásaként az író református temetőben található sírjánál október 31-én, pénteken 18 órakor gyertyákat gyújtanak.
Idén először Romániában, Marosvásárhelyen is látható lesz a Friss Hús Budapest Nemzetközi Rövidfilmfesztivál, Magyarország egyetlen Oscar-kvalifikáló fesztiváljának néhány filmje.
Elsöprő többségben utasították el a helyiek a Maros megyei Koronkán a vasárnap tartott népszavazáson, hogy tömbházak épüljenek a településen. A községvezetők most már a lakosság döntésére is hivatkozva utasíthatják el a potenciális ingatlanbefektetőket.
Noha Crin Antonescu nyerte a vasárnapi, első fordulós elnökválasztást Maros megyében, George Simion alig maradt el tőle.
Egy háromszáz kilogrammos medvét csaltak kelepcébe és altattak el Segesváron hétfőre virradó éjszaka.
Koronkán vasárnap nemcsak az államelnök-jelöltek nevére lehet pecsételni. Egy másik szavazólapot is kapnak a helyiek, akik arról nyilváníthatnak véleményt, hogy akarják-e, hogy a településükön tömbházak épüljenek.
Kigyulladt személygépkocsihoz riasztották a segesvári hivatásos tűzoltókat szombatról vasárnapra virradó éjszaka.
Idős édesapját keresi egy férfi Marosvásárhelyen, aki napok óta nem tért haza.
Munkaszüneti napon sem pihentek a Maros megyei közlekedésrendészek: közel 300 autóvezetőt igazoltattak, alkohol- és drogteszteket végeztek, de volt, akinek a jogosítványát is bevonták, más szabálysértők pénzbírságot kaptak.
Három autó ütközött össze Segesváron péntek délelőtt a 13-as jelzésű országúton, hárman megsérültek – adja hírül a Maros megyei tűzoltóság.
Az egykor zászlókkal menetelő május elsejei tömeget a rendszerváltás után felváltották a fűbe terített kockás plédek, közös miccsezések, amolyan családias tavaszi ünneppé vált. Aztán ez is kezd kikopni, ma új tartalommal ruházzák fel a munka ünnepét.
szóljon hozzá!