
Szombaton este 6 óra 12 perckor a marosvásárhelyi Segesvári úton közlekedési baleset történt, amit egy ittas vezető okozott, s amelynek egy halálos áldozata is volt. Vasárnap reggelre kiderült – a baleset áldozata az erdélyi festőművész, Kusztos Endre.
2015. február 14., 21:492015. február 14., 21:49
2015. február 15., 11:292015. február 15., 11:29
Amint a megyei rendőr-főkapitányság szóvivője, Andreea Pop nem sokkal a baleset bekövetkezte s a vizsgálatok első eredményei után tájékoztatott, a balesetet egy mezőszentmargitai (Kerelőszentpál község) 35 éves férfi okozta, aki ittasan vezetve áttért az út menetirány szerinti bal oldalára a benzinkút közelében, ahol frontálisan ütközött egy Opel márkájú, szabályosan közlekedő személygépkocsival. A baleset utáni vizsgálat során a mezőszentmargitai sofőrt alkoholszondás ellenőrzésnek vetették alá, ekkor a műszer 0,82 ezrelékes alkoholkoncentrációt mutatott ki az általa kilélegzett levegőben.
A balesetben a vétlen gépkocsivezető súlyos sérüléseket szenvedett, egy 90 éves utas életét vesztette, másik két utas, egy férfi és egy nő szintén súlyos sérülésekkel került ki a balesetből. Egy ötödik személy könnyebb sérüléseket szenvedett.
A rendőrség folytatja a vizsgálatot a baleset pontos körülményeinek kiderítésére, ugyanakkor bűnügyi vizsgálatot indítottak a balesetet okozó vezető ellen gondatlanságból elkövetett súlyos és halált okozó testi sértések és ittas vezetés gyanújával.
Vasárnap reggelre kiderült – a baleset áldozata a 90. évében járó erdélyi festőművész, grafikus, Kusztos Endre.
Kusztos Endre erdélyi magyar festő és grafikus, a Román Képzőművészek Szövetsége és a Magyar Művészeti Akadémia tagja volt. Makfalván született 1925. szeptemberében református kereskedő családjában. Szaktanulmányait a kolozsvári Magyar Művészeti Intézetben kezdte (1949), ugyanitt a Ion Andreescu Képzőművészeti Főiskolán szerzett oklevelet (1955). Mestere Miklóssy Gábor volt. Az Erdőszentgyörgyi Múzeumban dolgozott (1962-65), 1966 óta szovátai, majd kolozsvári szabadfoglalkozású művész.
Kétszáz kijelölt parkolóhely vált fizetőssé hétfőtől Nyárádszereda főterén. A kisváros vezetője, Tóth Sándor szerint az intézkedésre azért volt szükség, mert rendet akarnak a főtéren és pénzre is szükségük van.
Összesen 793 tűzesetet regisztráltak országszerte az év első tíz napján, amelyből 500 lakásban keletkezett – közlik a katasztrófavédelem munkatársai.
A Maros és Hargita megyéket is átszelő 15-ös országúton átfogó, megelőző jelegű rendőrségi akció zajlott vasárnap. Az ellenőrzések során Maros megyében összesen 292 szabálysértési bírságot szabtak ki, ezek közül 161-et gyorshajtás miatt.
Hétfőtől lehet befizetni a helyi adókat és illetékeket Marosvásárhelyen. Már az esztendő első nyitvatartási napján többen éltek a lehetőséggel, és törlesztették pénzügyi kötelezettségeiket, de hosszú sorok sehol nem alakultak ki hétfő reggel.
Hidegaszfalttal töltik fel az elmúlt napok télies időjárása miatt megszaporodott kátyúkat Marosvásárhelyen. A beavatkozás ideiglenes jellegű, az időtálóbb javításra tavaszig várni kell.
Marosvásárhelyen több ezer fogyatékkal élő is adófizető lett idéntől. Az önkormányzat helyi támogatási megoldásokat ígér, de egyelőre még dolgoznak a konkrét segítségnyújtás formáján, amellyel a fogyatékkal élők adóterheit enyhítenék.
Télen sok városban a kerékpárutakra tolják a havat, hiszen ilyenkor kevesen használják őket, a törvény pedig tiltja is a jeges úton való biciklizést. Székelyföldön így a bringautak gyakran olvadásig járhatatlanok maradnak.
A tűzhelyen felejtett egy lábast egy idős segesvári férfi, erős füstöt okozva ezzel. A tűzoltók két esetkocsival vonultak a helyszínre csütörtök este.
Ismét Marosvásárhelyen lép fel a The Golden Voices of Gospel amerikai gospelkórus, Dwight Robson afroamerikai baptista tiszteletes vezetésével. A koncertre január 11-én 18 órától kerül sor a Kultúrpalotában.
Rendkívüli zongoraestre várják a komolyzene kedvelőit január 12-én, hétfőn a marosvásárhelyi Kultúrpalota nagytermében. Az est kizárólagos szólistája Bogányi Gergely, világhírű magyar zongoraművész lesz.
szóljon hozzá!