Megszökött négy makákó a marosvásárhelyi állatkertből

•  Fotó: Boda L. Gergely

Fotó: Boda L. Gergely

Eltört a vasketrec a hegesztés mentén, és négy japán makákó szabadult ki a marosvásárhelyi Állatkertből. A hét elején többen látták őket a volt Számológépgyár környékén. Az állatkert szakemberei napok óta próbálják befogni őket, eddig sikertelenül.

Simon Virág

2014. június 11., 19:272014. június 11., 19:27

2014. június 12., 10:502014. június 12., 10:50

Igencsak meglepődött egyik marosvásárhelyi olvasónk, amikor a hét elején, a szabadnapot és a szép időt kihasználva az erdő felé sétált, s három, a szemetek között kutakodó majommal találkozott.

„Ártalmatlannak tűntek”

Márton István Attila elmondta: először azt hitték, hogy kutyák vannak a volt Számológépgyár melletti erdőszélen, a szemetek között. „Mikor jobban megnéztük, láttuk, hogy három majom van ott. A környékbeliek azt mondták, már korábban is látták őket, és jelezték a helyi rendőrségnek az esetet. Az aszfaltúttól 30-40 méterre a szeméthalmon üldögéltek, ártalmatlannak tűntek, nem törődtek az emberekkel” – mondta a fiatalember.

„Nem tudjuk, hogyan reagálnak”

A Székelyhon érdeklődésére az állatkert igazgatója, Kopacz András kelletlenül, de elismerte, hogy néhány napja kiszabadult négy japán makákó a ketrecből. Az állatok a gömb alakú ketrecben voltak, amikor a vasketrecen egy helyen eltört a hegesztés, és az így keletkezett résen bújtak ki a mozgékony emlősök. Amint észrevették hiányukat, elkezdték keresni és napok óta próbálják befogni őket.

„Csapdával és csalival is próbáljuk elkapni őket, mindeddig sikertelenül. Azért nem szóltunk eltűnésükről sem, mert ha az emberek elkezdik keresni és fényképezni őket, akkor nagyon megnehezítik elfogásukat.” Kopacz András kifejtette: elméletileg a japán makákók nem veszélyesek az emberre nézve, de mivel vadállatról van szó, nem lehet tudni, hogyan reagálnak az emberek közeledésére.

Az általában  8-11 kilogrammos, 25-30 centiméter magas (a farkukkal együtt akár 50 centit is elérő) japán makákók  mindenevők, így a somostetői erdőben és környékén rügyeket, leveleket, bogarakat ehetnek, s mint olvasónk jelezte, a szemét között talált maradékokat sem vetik meg.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. július 02., csütörtök

Kigyulladt egy mésszel megrakott teherautó motortere Segesváron

Tűz ütött ki csütörtökön egy mésszel megrakott teherautó motorterében Segesváron, az E60-as úton. A helyszínre a tűzoltók vonultak ki, hogy megakadályozzák a lángok továbbterjedését.

Kigyulladt egy mésszel megrakott teherautó motortere Segesváron
Hirdetés
2026. július 01., szerda

Autópályán gyulladt ki egy kisbusz Marosludas közelében

A marosludasi tűzoltó-egység katonai tűzoltóit egy kigyulladt kisteherautóhoz riasztották az A3-as autópályára szerda délután. A tűzeset a sztráda Marosvásárhely–Kolozsvár menetirányában történt.

Autópályán gyulladt ki egy kisbusz Marosludas közelében
2026. július 01., szerda

Azahriah, Alan Walker és Inna is érkezik – számos újdonsággal indul a VIBE Fesztivál

Néhány nap múlva megnyitja kapuit Erdély egyik legnagyobb könnyűzenei fesztiválja, a VIBE. A július 2–5. között zajló rendezvény idén is nemzetközi sztárokkal, hazai kedvencekkel, új helyszínekkel és több kényelmi fejlesztéssel várja a látogatókat.

Azahriah, Alan Walker és Inna is érkezik – számos újdonsággal indul a VIBE Fesztivál
2026. július 01., szerda

Több mint száz rendőr ügyel a biztonságra a VIBE Fesztivál idején

A csütörtökön kezdődő VIBE Fesztivál ideje alatt megerősített rendőri és csendőri jelenlétre kell számítani Marosvásárhelyen és a fesztivál helyszínén. A hatóságok célja, hogy a négynapos rendezvény rendben és biztonságban teljen.

Több mint száz rendőr ügyel a biztonságra a VIBE Fesztivál idején
Hirdetés
2026. július 01., szerda

Éjszaka sem pihentek a tűzoltók: károkat okozott a vihar Maros megyében

Több mint egy tucat helyszínen avatkoztak be a Maros megyei tűzoltók a keddi vihar után. A kidőlt fák autókat, tömbházakat és egy étterem teraszát is megrongálták, több településen pedig pincéket és alagsorokat öntött el a víz.

Éjszaka sem pihentek a tűzoltók: károkat okozott a vihar Maros megyében
2026. június 30., kedd

Megtalálták a Marosba esett személy holttestét

Megtalálták a tűzoltók annak a személynek a holttestét, akit kedd délután kezdtek el keresni a Maros folyóban Lekencénél.

Megtalálták a Marosba esett személy holttestét
2026. június 30., kedd

Embert keresnek a Marosban Lekencénél

Egy, a Maros folyóban eltűnt, feltehetően vízbe fulladt személy felkutatásához riasztották kedden a dicsőszentmártoni tűzoltóegység és a marosludasi munkapont hivatásos tűzoltóit Maroslekence térségébe.

Embert keresnek a Marosban Lekencénél
Embert keresnek a Marosban Lekencénél
2026. június 30., kedd

Embert keresnek a Marosban Lekencénél

Hirdetés
2026. június 29., hétfő

Két autó ütközött, az egyik lesodródott az úttestről

Egy sávon halad a forgalom a marosvásárhelyi Szabadi úton, ahol két autó ütközött össze hétfőn délután.

Két autó ütközött, az egyik lesodródott az úttestről
2026. június 29., hétfő

Aquaparkkal bővülhet Szováta turisztikai kínálata

Több mint 104 millió lejes beruházással épülhet modern aquapark és szabadidős központ Szovátán. A Maros Megyei Tanács és Szováta önkormányzata közösen nyújt be pályázatot a projekt megvalósítására, amely egész évben várná a látogatókat.

Aquaparkkal bővülhet Szováta turisztikai kínálata
2026. június 29., hétfő

Mikrobusz és személyautó karambolozott Maros megyében

A 15-ös országúton, a Marosvécshez tartozó Disznajón bekövetkezett balesethez riasztották hétfőn reggel a dédai tűzoltóság munkatársait: egy mikrobusz és egy személyautó karambolozott.

Mikrobusz és személyautó karambolozott Maros megyében
Hirdetés