Sok feketén dolgoztatót azonosítottak

•  Fotó: Barabás Ákos

Fotó: Barabás Ákos

A Maros Megyei Munkaügyi Felügyelőség az év első hónapja folyamán 67 ellenőrzést végzett különböző cégeknél, társaságoknál.

Bakó Zoltán

2017. február 02., 21:292017. február 02., 21:29

Amint a felügyelőség főfelügyelője, Eva Man jogász tájékoztatott, a munkaviszonyok ellenőrzésének szolgálata által végzett vizsgálódások fő célpontja az volt, hogy a munkáltatók betartják-e az alkalmazottakra, munkavállalókra vonatkozó bejelentési kötelezettséget.

Az ellenőrzések során azonosítottak tizenhét olyan személyt, akiket úgy dolgoztattak, hogy nem kerültek be a cégek hivatalos nyilvántartásába. Emellett találtak másik huszonkilenc személyt, akik bejelentés nélkül voltak alkalmazásban. A fentebb említett kihágásokért 30 gazdasági egységet bírságoltak meg, közöttük nyolc olyat, amelyek nem tettek eleget a munkavállalókat érintő bejelentési kötelezettségüknek.

Amint a felügyelőség vezetője tájékoztatott, más munkaügyi jellegű hiányosságokat is tapasztaltak a vizsgálódás során, ezért összesen 45 kihágási jegyzőkönyvet állítottak ki, ebből 28 esetben figyelmeztetéssel éltek az ellenőrök, 17 esetben pénzbírságot is kiróttak, amelyeknek összege elérte a 113 ezer lejt. A kiállított jegyzőkönyvekben 239 olyan kötelező jellegű intézkedést tartalmaznak, amelyeket a munkáltatónak kell megtennie annak érdekében, hogy az észlelt hiányosságokat kiküszöbölje.

Amint az intézményvezető közölte, a munkáltatók részéről főként a kereskedelemben, szállításban, bérfuvarozásban, fitnesz szolgáltatásokat nyújtó központokban észlelték a törvényes kötelezettségek elmulasztását az munkavállalók esetében.

Az öt be nem jegyzett (akikkel nem kötöttek munkaszerződést) személynél többet foglalkoztató munkáltató esetében már bűncselekménynek minősül ez a jogszabálysértés. Ilyen esettel egy ízben találkoztak az ellenőrök, akik megtették a feljelentést a marosvásárhelyi ügyészségen.

Január folyamán a megyei munkaügyi felügyelőség munkaviszonyok ellenőrzésének szolgálata a megyei rendőr-főkapitányság gazdasági bűncselekményeket vizsgáló szolgálatával közösen öt alkalommal végzett éjszakai ellenőrzést, ugyanis a gyakorlat azt mutatja, hogy főként ebben a napszakban foglalkoztatják azokat a személyeket, akikkel nem kötnek munkaszerződést, vagy elmulasztották bejelenteni a munkaviszonyt.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. augusztus 21., csütörtök

Oroszlánok között szerveznek divatbemutatót Marosvásárhelyen

A divat ritkán költözik ilyen rendhagyó helyszínre: a marosvásárhelyi állatkert oroszlánketrecében rendezik meg a hétvégén Hajnal Zsuzsanna divatbemutatóját, amely a látványon túl gondolatébresztő üzenetet is közvetít a fenntarthatóságról.

Oroszlánok között szerveznek divatbemutatót Marosvásárhelyen
2025. augusztus 21., csütörtök

Lezárják a Vársétány egyik felét a hétvégére Marosvásárhelyen

Roma Kulturális Napokat tartanak Marosvásárhelyen a Vársétányon augusztus 22-24. között, ezért a programok ideje alatt forgalomkorlátozásra kell számítani az említett utca egyik felében.

Lezárják a Vársétány egyik felét a hétvégére Marosvásárhelyen
2025. augusztus 21., csütörtök

Négy év után készül a marosvásárhelyi szabadidőközpont látványterve

Kis előrelépés történt a négy éve beharagozott marosvásárhelyi városi park létrehozása kapcsán: az önkormányzat benyújtotta az iratokat a környezetvédelmi engedélyre. A huszonhat hektáros területen jelenleg ember nagyságú a gaz.

Négy év után készül a marosvásárhelyi szabadidőközpont látványterve
2025. augusztus 21., csütörtök

Kigyulladt egy teherautó Segesváron

Két baleset történt Maros megye különböző pontjain csütörtökön reggel, csaknem megegyező időben.

Kigyulladt egy teherautó Segesváron
Kigyulladt egy teherautó Segesváron
2025. augusztus 21., csütörtök

Kigyulladt egy teherautó Segesváron

2025. augusztus 20., szerda

„Itthon finomabb a kenyér” – Marosvásárhelyen is összegyűltek az új kenyér ünnepén

A Szent István-napi új kenyér ünnepén idén is néptánccal, zenével és közös kenyértöréssel erősítette a marosvásárhelyi magyarság a közösséghez tartozás érzését és a hagyomány tiszteletét, bár idén jóval kevesebben tették ezt, mint tavaly.

„Itthon finomabb a kenyér” – Marosvásárhelyen is összegyűltek az új kenyér ünnepén
2025. augusztus 20., szerda

Ünnepi visszarendeződés: újra a főtéren van szerdánként Nyárádszeredában a vásár

Közösségi alkalomhoz hasonló volt a magyar államalapítás ünnepén Nyárádszeredában a heti vásár. Nemcsak azért, mert lehetett találkozni, beszélgetni, nézelődni, hanem azért is, mert több évtized után visszaköltözött a szerdai vásár a főtérre.

Ünnepi visszarendeződés: újra a főtéren van szerdánként Nyárádszeredában a vásár
2025. augusztus 19., kedd

Egymillió lejnyi kárt okoztak a medvék és farkasok

Idén 262 esetben a medvék, hét esetben pedig a farkasok okoztak károkat a Maros megyei településeken. Húsz nagyvadat kilőttek, hetet pedig autók vagy vonatok ütöttek el.

Egymillió lejnyi kárt okoztak a medvék és farkasok
2025. augusztus 19., kedd

Várják a véradókat

Az A, Rh-negatív vércsoporttal rendelkező személyek jelentkezését várják a marosvásárhelyi vérközpontban, de mindenkit szívesen fogadnak.

Várják a véradókat
Várják a véradókat
2025. augusztus 19., kedd

Várják a véradókat

2025. augusztus 16., szombat

Ludasról eltűnt kiskorút keres a rendőrség

Egy 17 éves ludasi fiút keres a Maros megyei rendőrség, aki csütörtökön távozott otthonából, és azóta nem tért haza. Eltűnéséről pénteken értesítették a hatóságokat.

Ludasról eltűnt kiskorút keres a rendőrség
2025. augusztus 15., péntek

Kiírták a közbeszerzést a Kis-Küküllő menti sótalanító berendezések beszerzésére

Kiírták a tendert a három Kis-Küküllő menti sótalanító berendezés beszerzésére azon Maros megyei településeknek, amelyekben ivóvízellátási gondokat okozott a parajdi sóbányában május végén történt szerencsétlenség.

Kiírták a közbeszerzést a Kis-Küküllő menti sótalanító berendezések beszerzésére