Sírkőfeltárás Havadtőn

Vasárnap délután Sógor Csaba fővédnöksége és támogatása mellett konferenciát is szerveztek A helyi örökség védelme és népszerűsítése címmel, amelyen az európai parlamenti képviselő kiemelte: itt még él a közös munka öröme, ezt a közösséget, az együttlétet keresik nálunk a zárt nyugati társadalomban élők. Számunkra az a tanulság, hogy jó cél érdekében oda tudnak állni az emberek, és közös munkával megmenthetők az értékek. Varga József, Gyulakuta község polgármestere a Pro Havadtő Egyesület munkáját és az önkormányzat hozzáállását méltatta. A belga fiatalok bemutatkozása után Pozsony Ferenc akadémikus, egyetemi tanár, néprajzkutató az erdélyi temetőkről és temetkezési szokásokról beszélt, méltatva Havadtő helyét az erdélyi néprajzi térképen. Vargha Mihály, a sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeum igazgatója az általa vezetett intézmény és Havadtő örökségvédelmi programjáról beszélt, míg Dónáth István a helyi néprajzi gyűjteményt mutatta be.

A konferencia keretében Miklós Zoltán, a székelyudvarhelyi Haáz Rezső Múzeum igazgatója a helyi származású Kinda István néprajzkutató Homokba faragott múlt című 150 oldalas kötetét mutatta be, amely Kolozsváron jelent meg a Székely Nemzeti Múzeum és a Pro Havadtő Egyesület kiadásában.

Kezdetben a turisták számára akart egy kis tájékoztató füzetet összeállítani, de annyi anyag gyűlt össze, hogy önálló kötetet készíthetett – vallotta be lapunknak Kinda, aki a közösség és a temető viszonyáról, helyi temetkezési helyekről, az elhalálozások okainak vizsgálatáról értekezik. A természeti erőforrásai és hozzáértő mesterek megléte miatt Havadtő a Kis-Küküllő vidékének sírkőfaragó központja lett, ahol több neves kőfaragó munkái dokumentálhatóak, mint Szopós István, Menyhárt Károly, Kerekes János és Mihály. A helyiek igen büszkék erre a könyvre, mert ez az első kötet a településről, továbbá írásban, fényképekkel és rajzokkal jól dokumentálja a helyi temető homokkőből faragott régi sírköveit, készítőit és motívumvilágát. A régi temető köveinek feltárását öt éve fogalmazták meg célként, de három éve kezdték el a tényleges munkát a Koncz Emma vezette helyi egyesülettel közösen, és mindeddig 420 sírkövet emeltek ki, állítottak fel az 1803–1929 közötti időszakból.

Dónáth István már gyermekkorában gyűjteni kezdte a régi használati tárgyakat, azt tervezte, hogy majd saját lakásában egy kétszáz évvel ezelőtti szobát rendez be. 2005 óta tudatosan gyűjtötte a tárgyakat, s hamar összegyűlt mintegy 400 darab. Felesége javaslatára 2010-ben a helyi régi iskola épületében néprajzi kiállítást rendeztek be a tárgyakból, s a jó fogadtatás után az elszármazottak is kezdték átengedni a padlásokon, fészerekben porosodó tárgyakat. Mivel az iskola visszakerült az egyház tulajdonába, az önkormányzat – felismerve a gyűjtemény értékét – felajánlotta, hogy „múzeumot” épít.

Varga József polgármester kijelentését középtávúnak vélte Dónáth, aki most is alig hiszi, hogy a helyi kultúrotthon udvarán már pirosban áll egy kis épület, és néhány hónap múlva már költöztethetik a tárgyakat. Igaz ugyan, hogy egyelőre csak egy kétszobás, parasztházra emlékeztető kis épületről van szó, de ennek is nagyon örülnek. Ha többszöröse volna a felület, azt is meg tudnák tölteni, ezért tervezik, hogy az eszköz- és szerszámtárat majd az udvaron, ideiglenes, fedett építményben mutatják be.