
Fotó: Boda L. Gergely
Díjátadással, valamint a bentlakás épületének hivatalos átadójával ünneplik az Egyetem Napját idén a marosvásárhelyi Sapientián. Az október 3-án, pénteken zajló eseményen jelen lesz Semjén Zsolt, Magyarország miniszterelnök-helyettese is.
2014. szeptember 30., 16:182014. szeptember 30., 16:18
2014. szeptember 30., 16:192014. szeptember 30., 16:19
Tizenhárom évvel ezelőtt, 2001. október 3-án tartotta első tanévnyitó ünnepségét a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem, az évfordulót 2012-ben az Egyetem Napjává nyilvánították, s azóta meg is ünneplik. Az idén ezen a napon adják át a marosvásárhelyi diákkollégium épületét.
Az Egyetem Napjának rendezvénysorozata a főépület 114-es előadótermében kezdődik, ahol 14 órától Mezey Barna, az Eötvös Lóránt Tudományegyetem rektora tart előadást Az európai alkotmány kialakulása címmel. Majd 15 órától díjazások következnek.
Az egyetem szenátusa szintén 2012-ben alapította a Bocskai István-díjat, amelyben az egyetem munkatársai részesülhetnek, valamint olyan egyetemen kívüli személyek, akik döntő módon járultak hozzá az egyetem fejlődéséhez. Az első elismerést Magyarország miniszterelnökének, Orbán Viktornak nyújtották át két évvel ezelőtt, ezúttal Répás Zsuzsanna, az Igazságügyi Minisztérium helyettes államtitkára, valamint Hollanda Dénes, a Sapientia marosvásárhelyi karának alapító dékánja, rektori tanácsos veheti át a díjat. Tiszteletbeli professzori díjat kap Balázs Lajos, a Sapientia docense.
A bentlakásavató ünnepség 16 órakor kezdődik. A 114-es előadóteremben beszédet mond Kelemen András, a kar jelenlegi dékánja, valamint két volt dékán, Hollanda Dénes és Székely Gyula. Emellett Kató Béla, a Sapientia Alapítvány elnöke, Dávid László, a Sapientia rektora, valamint Semjén Zsolt, Magyarország miniszterelnök-helyettese is beszél. Mindezek után vonulnak át a bentlakáshoz, ahol a hivatalos szalagvágás után megtekintik az új diákkollégiumot.
Tűz ütött ki csütörtökön egy mésszel megrakott teherautó motorterében Segesváron, az E60-as úton. A helyszínre a tűzoltók vonultak ki, hogy megakadályozzák a lángok továbbterjedését.
A marosludasi tűzoltó-egység katonai tűzoltóit egy kigyulladt kisteherautóhoz riasztották az A3-as autópályára szerda délután. A tűzeset a sztráda Marosvásárhely–Kolozsvár menetirányában történt.
Néhány nap múlva megnyitja kapuit Erdély egyik legnagyobb könnyűzenei fesztiválja, a VIBE. A július 2–5. között zajló rendezvény idén is nemzetközi sztárokkal, hazai kedvencekkel, új helyszínekkel és több kényelmi fejlesztéssel várja a látogatókat.
A csütörtökön kezdődő VIBE Fesztivál ideje alatt megerősített rendőri és csendőri jelenlétre kell számítani Marosvásárhelyen és a fesztivál helyszínén. A hatóságok célja, hogy a négynapos rendezvény rendben és biztonságban teljen.
Több mint egy tucat helyszínen avatkoztak be a Maros megyei tűzoltók a keddi vihar után. A kidőlt fák autókat, tömbházakat és egy étterem teraszát is megrongálták, több településen pedig pincéket és alagsorokat öntött el a víz.
Megtalálták a tűzoltók annak a személynek a holttestét, akit kedd délután kezdtek el keresni a Maros folyóban Lekencénél.
Egy, a Maros folyóban eltűnt, feltehetően vízbe fulladt személy felkutatásához riasztották kedden a dicsőszentmártoni tűzoltóegység és a marosludasi munkapont hivatásos tűzoltóit Maroslekence térségébe.
Egy sávon halad a forgalom a marosvásárhelyi Szabadi úton, ahol két autó ütközött össze hétfőn délután.
Több mint 104 millió lejes beruházással épülhet modern aquapark és szabadidős központ Szovátán. A Maros Megyei Tanács és Szováta önkormányzata közösen nyújt be pályázatot a projekt megvalósítására, amely egész évben várná a látogatókat.
A 15-ös országúton, a Marosvécshez tartozó Disznajón bekövetkezett balesethez riasztották hétfőn reggel a dédai tűzoltóság munkatársait: egy mikrobusz és egy személyautó karambolozott.
szóljon hozzá!