
Fotó: Berekméri Edmond
Ötödik alkalommal rendezték meg a helyi református nőszövetség és az RMDSZ marossárpataki nőszervezetének közös szervezésében szombaton a helyi sportcsarnokban az Idősek karácsonyát.
2014. december 28., 12:382014. december 28., 12:38
2014. december 28., 14:062014. december 28., 14:06
Idén valamivel kevesebb idős személy tett eleget a szervezők meghívásának, mint az előző években, de a jelenlevők száma így is jóval meghaladta a százat. Török Gabriella, a református nőszövetség elnöke elmondta, hogy az adventi időszakban, az RMDSZ marossárpataki nőszervezetével együtt milyen gazdag tevékenységet fejtett ki nőcsoportjuk. Megszervezték a Mikulás-járást a község utcáin, feldíszítették a falu központjában található óriásfenyőt, száz darab ajándékcsomagot állítottak össze ágyhoz kötött idős személyek és fogyatékkal született gyermekek számára, háromszáz karácsonyi üdvözletet vásároltak, tésztát sütöttek, ajándéktárgyakat gyűjtöttek tombolára, kétszáz darab ajándéktárgyat (pohármécseseket) készítettek – azzal a céllal, hogy másoknak örömet szerezzenek. „Újra meggyőződhettünk arról, hogy milyen fontos az egymásra való odafigyelés, a rászorulók támogatása. Nagyon fontos, hogy az ajándékcsomagok átnyújtásánál ne postásuk, hanem látogatók legyünk!” – hangsúlyozta Török Gabriella, aki beszédje végén arra kérte a jelenlévőket, hogy egy percnyi csenddel adózzanak elhunyt szeretteik emlékére.
Stupár Károly lelkipásztor igehirdetésében az ünnep fontosságáról, üzenetéről beszélt. „Karácsonykor megjelent valami a világban, amit nem emberi elképzelés, nem emberi akarat hozott létre. Az üdvözítő Jézus jelent meg, aki megszabadít bennünket mindennapi gondjainktól, aggodalmainktól, félelmeinktől, de ez nem azt jelenti, hogy Krisztus levesz rólunk minden terhet, szenvedést. De hozzásegít ahhoz, hogy meglássuk mindennek az értelmét, célját” – fogalmazott a lelkipásztor. Az ünnepségen karácsonyi dalokat énekelt (Rend Tamás zenetanár vezetésével) az iskola lánykórusa, valamint a református egyház dalárdája (karmester: Csekme Attila), közönség elé lépett a helyi Székely János hagyományőrző néptánccsoport (Hánesz Arnold irányításával), verset mondott a kisiskolás Kali Zsófia és Gálfi Tamás. Az idősek részéről karácsonyi köszöntött mondott Nagy Emma, szájharmónikán játszott Fülöp Lajos.
Tűz ütött ki csütörtökön egy mésszel megrakott teherautó motorterében Segesváron, az E60-as úton. A helyszínre a tűzoltók vonultak ki, hogy megakadályozzák a lángok továbbterjedését.
A marosludasi tűzoltó-egység katonai tűzoltóit egy kigyulladt kisteherautóhoz riasztották az A3-as autópályára szerda délután. A tűzeset a sztráda Marosvásárhely–Kolozsvár menetirányában történt.
Néhány nap múlva megnyitja kapuit Erdély egyik legnagyobb könnyűzenei fesztiválja, a VIBE. A július 2–5. között zajló rendezvény idén is nemzetközi sztárokkal, hazai kedvencekkel, új helyszínekkel és több kényelmi fejlesztéssel várja a látogatókat.
A csütörtökön kezdődő VIBE Fesztivál ideje alatt megerősített rendőri és csendőri jelenlétre kell számítani Marosvásárhelyen és a fesztivál helyszínén. A hatóságok célja, hogy a négynapos rendezvény rendben és biztonságban teljen.
Több mint egy tucat helyszínen avatkoztak be a Maros megyei tűzoltók a keddi vihar után. A kidőlt fák autókat, tömbházakat és egy étterem teraszát is megrongálták, több településen pedig pincéket és alagsorokat öntött el a víz.
Megtalálták a tűzoltók annak a személynek a holttestét, akit kedd délután kezdtek el keresni a Maros folyóban Lekencénél.
Egy, a Maros folyóban eltűnt, feltehetően vízbe fulladt személy felkutatásához riasztották kedden a dicsőszentmártoni tűzoltóegység és a marosludasi munkapont hivatásos tűzoltóit Maroslekence térségébe.
Egy sávon halad a forgalom a marosvásárhelyi Szabadi úton, ahol két autó ütközött össze hétfőn délután.
Több mint 104 millió lejes beruházással épülhet modern aquapark és szabadidős központ Szovátán. A Maros Megyei Tanács és Szováta önkormányzata közösen nyújt be pályázatot a projekt megvalósítására, amely egész évben várná a látogatókat.
A 15-ös országúton, a Marosvécshez tartozó Disznajón bekövetkezett balesethez riasztották hétfőn reggel a dédai tűzoltóság munkatársait: egy mikrobusz és egy személyautó karambolozott.
szóljon hozzá!