Rövidebb munkaprogramjuk lehet a képernyők előtt dolgozóknak

•  Fotó: Kristó Róbert

Fotó: Kristó Róbert

A munkaügyi minisztérium egy olyan határozattervezetet dolgozott ki, amelyben engedményeket javasol a képernyők előtt dolgozók számára. Amennyiben a parlament az indítványt elfogadja, a számítógépes munkát végzőknek hat órát kell dolgozniuk. A kezdeményezésről vásárhelyi szakembereket, érintetteket kérdeztünk.

Vass Gyopár

2014. szeptember 25., 13:502014. szeptember 25., 13:50

A határozattervezet értelmében az alkalmazottaknak 45 percenként szünetet kell tartaniuk, a munkáltatóknak pedig szemvizsgálatokat kell biztosítaniuk.

„Nem olvastam még a törvénytervezetről, és mivel csak javaslat, gondolom hónapokba, évekbe telhet, míg gyakorlatba ültetik, sajnos. Munkáltatóként számomra nem jelentene gondot, nyilván a bérezés is eszerint alakulna, mert ha ugyanazt a munkamennyiséget szeretnénk lefedni, akkor több programozóra lenne szükség, ami jó, hiszen lehetőség lenne több jó szakemberrel dolgozni” – véli Fülöp Loránd, egy marosvásárhelyi, hazai tőkével rendelkező webfejlesztő cég társtulajdonosa, aki programozói minőségében is nyilatkozott. Szerinte, ha elfogadják a tervezetet, az az elvégzett munka minőségén is javítana, mert amúgy is nehéz 8-9 órán keresztül hatékonyan dolgozni. Ugyanakkor arra is felhívta a figyelmet, hogy sok programozónak több munkahelye van, sokan 14-16 órát dolgoznak naponta.

Kovács Annamária humánerőforrás menedzser számára nem egyértelműek a hallottak. „Nem láttam a határozattervezetet, és számomra egyelőre nem világos, hogy a munkaidőt csökkentik hat órára vagy pedig továbbra is nyolcórás munkaprogramból csak hat tölthető a képernyő előtt, a fennmaradó időt pedig olvasásra, megbeszélésekre, ötletelésre kell-e fordítani”.

A fiatal szakember kitért arra is, hogy ez nemcsak a programozókat, hanem társszakmák képviselőit is érintheti (tördelőszerkesztőket, tervezőket stb.) Amit a humánerőforrás-menedzser egyelőre nem lát megvalósíthatónak, az az, hogy a cégtulajdonosok hogyan fogják mindezt ellenőrizni? Kérdésünkre, hogy mennyire tartja igazságosnak ezt az intézkedést a többi szakma képviselőivel szemben, akiknek munkaprogramja változatlan marad, Kovács Annamária érdekes kérdéssel válaszolt: „Mennyire fair az, hogy egy kezdő orvos hét-nyolcszáz lejt keres, míg egy kezdő programozó ennek négy-ötszörösét, és mind a két esetben huszonévesekről beszélünk?”

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. július 02., csütörtök

Kigyulladt egy mésszel megrakott teherautó motortere Segesváron

Tűz ütött ki csütörtökön egy mésszel megrakott teherautó motorterében Segesváron, az E60-as úton. A helyszínre a tűzoltók vonultak ki, hogy megakadályozzák a lángok továbbterjedését.

Kigyulladt egy mésszel megrakott teherautó motortere Segesváron
Hirdetés
2026. július 01., szerda

Autópályán gyulladt ki egy kisbusz Marosludas közelében

A marosludasi tűzoltó-egység katonai tűzoltóit egy kigyulladt kisteherautóhoz riasztották az A3-as autópályára szerda délután. A tűzeset a sztráda Marosvásárhely–Kolozsvár menetirányában történt.

Autópályán gyulladt ki egy kisbusz Marosludas közelében
2026. július 01., szerda

Azahriah, Alan Walker és Inna is érkezik – számos újdonsággal indul a VIBE Fesztivál

Néhány nap múlva megnyitja kapuit Erdély egyik legnagyobb könnyűzenei fesztiválja, a VIBE. A július 2–5. között zajló rendezvény idén is nemzetközi sztárokkal, hazai kedvencekkel, új helyszínekkel és több kényelmi fejlesztéssel várja a látogatókat.

Azahriah, Alan Walker és Inna is érkezik – számos újdonsággal indul a VIBE Fesztivál
2026. július 01., szerda

Több mint száz rendőr ügyel a biztonságra a VIBE Fesztivál idején

A csütörtökön kezdődő VIBE Fesztivál ideje alatt megerősített rendőri és csendőri jelenlétre kell számítani Marosvásárhelyen és a fesztivál helyszínén. A hatóságok célja, hogy a négynapos rendezvény rendben és biztonságban teljen.

Több mint száz rendőr ügyel a biztonságra a VIBE Fesztivál idején
Hirdetés
2026. július 01., szerda

Éjszaka sem pihentek a tűzoltók: károkat okozott a vihar Maros megyében

Több mint egy tucat helyszínen avatkoztak be a Maros megyei tűzoltók a keddi vihar után. A kidőlt fák autókat, tömbházakat és egy étterem teraszát is megrongálták, több településen pedig pincéket és alagsorokat öntött el a víz.

Éjszaka sem pihentek a tűzoltók: károkat okozott a vihar Maros megyében
2026. június 30., kedd

Megtalálták a Marosba esett személy holttestét

Megtalálták a tűzoltók annak a személynek a holttestét, akit kedd délután kezdtek el keresni a Maros folyóban Lekencénél.

Megtalálták a Marosba esett személy holttestét
2026. június 30., kedd

Embert keresnek a Marosban Lekencénél

Egy, a Maros folyóban eltűnt, feltehetően vízbe fulladt személy felkutatásához riasztották kedden a dicsőszentmártoni tűzoltóegység és a marosludasi munkapont hivatásos tűzoltóit Maroslekence térségébe.

Embert keresnek a Marosban Lekencénél
Embert keresnek a Marosban Lekencénél
2026. június 30., kedd

Embert keresnek a Marosban Lekencénél

Hirdetés
2026. június 29., hétfő

Két autó ütközött, az egyik lesodródott az úttestről

Egy sávon halad a forgalom a marosvásárhelyi Szabadi úton, ahol két autó ütközött össze hétfőn délután.

Két autó ütközött, az egyik lesodródott az úttestről
2026. június 29., hétfő

Aquaparkkal bővülhet Szováta turisztikai kínálata

Több mint 104 millió lejes beruházással épülhet modern aquapark és szabadidős központ Szovátán. A Maros Megyei Tanács és Szováta önkormányzata közösen nyújt be pályázatot a projekt megvalósítására, amely egész évben várná a látogatókat.

Aquaparkkal bővülhet Szováta turisztikai kínálata
2026. június 29., hétfő

Mikrobusz és személyautó karambolozott Maros megyében

A 15-ös országúton, a Marosvécshez tartozó Disznajón bekövetkezett balesethez riasztották hétfőn reggel a dédai tűzoltóság munkatársait: egy mikrobusz és egy személyautó karambolozott.

Mikrobusz és személyautó karambolozott Maros megyében
Hirdetés