
A fémtolvajok már az ivóvíztárolók vaselemeire is szemet vetettek, széttörik a vasbetont, ellopják a vízvezető csöveket.
2012. április 03., 14:102012. április 03., 14:10
2012. április 03., 16:462012. április 03., 16:46
Egyre merészebbek, ugyanakkor felelőtlenebbek az ócskavas után kutatók. Míg eddig megelégedtek az udvarokból, elhagyott ipartelepekről, az út menti kanálisokról gyűjtött fémmel, utóbb a víztározókat is kiszemelték maguknak, s fáradtságot meg csákányt nem kímélve nekimennek a vasbeton építményeknek.
Az elmúlt hét péntekén a nyárádszeredai vidéki rendőrségi körzetet riasztották, hogy Jedden, egy gyümölcsösben a helyi polgármesteri hivatal tulajdonát képező víztároló medencék melletti betonlapokat tönkretették.
A rendőrök megállapították, hogy öt darab, egyenként 1,50 méter hosszú és fél méter széles vasbeton lapot szétvertek, hogy a bennük levő betonvasat kiszedjék. Rövidesen megtalálták az egyik tettest a Dózsagyörgy községi 30 éves G. I. személyében. Mint kiderült, neki egy „segítője” is akadt, egy 11 éves gyerek, a jeddi B. R. Egyelőre nem tudni, milyen értékű kárt okoztak a betonlapok összetörésével, de ellenük máris megindult a bűnügyi kivizsgálás.
Április másodikán a gernyeszegi vidéki rendőrségi körzet járőre Marosszentgyörgyön a községbeli forrásnál tetten ért egy férfit, aki a forrás betonból készült gyűjtőmedencéjének oldalából csákánnyal próbálta kitörni a vizet kivezető vascsövet. A csákányozás eredménye: 500 lej értékű kár a betonépítményben. A rongáló ellen bűnügyi vizsgálatot kezdeményeztek a rendőrök.
Tűz ütött ki csütörtökön egy mésszel megrakott teherautó motorterében Segesváron, az E60-as úton. A helyszínre a tűzoltók vonultak ki, hogy megakadályozzák a lángok továbbterjedését.
A marosludasi tűzoltó-egység katonai tűzoltóit egy kigyulladt kisteherautóhoz riasztották az A3-as autópályára szerda délután. A tűzeset a sztráda Marosvásárhely–Kolozsvár menetirányában történt.
Néhány nap múlva megnyitja kapuit Erdély egyik legnagyobb könnyűzenei fesztiválja, a VIBE. A július 2–5. között zajló rendezvény idén is nemzetközi sztárokkal, hazai kedvencekkel, új helyszínekkel és több kényelmi fejlesztéssel várja a látogatókat.
A csütörtökön kezdődő VIBE Fesztivál ideje alatt megerősített rendőri és csendőri jelenlétre kell számítani Marosvásárhelyen és a fesztivál helyszínén. A hatóságok célja, hogy a négynapos rendezvény rendben és biztonságban teljen.
Több mint egy tucat helyszínen avatkoztak be a Maros megyei tűzoltók a keddi vihar után. A kidőlt fák autókat, tömbházakat és egy étterem teraszát is megrongálták, több településen pedig pincéket és alagsorokat öntött el a víz.
Megtalálták a tűzoltók annak a személynek a holttestét, akit kedd délután kezdtek el keresni a Maros folyóban Lekencénél.
Egy, a Maros folyóban eltűnt, feltehetően vízbe fulladt személy felkutatásához riasztották kedden a dicsőszentmártoni tűzoltóegység és a marosludasi munkapont hivatásos tűzoltóit Maroslekence térségébe.
Egy sávon halad a forgalom a marosvásárhelyi Szabadi úton, ahol két autó ütközött össze hétfőn délután.
Több mint 104 millió lejes beruházással épülhet modern aquapark és szabadidős központ Szovátán. A Maros Megyei Tanács és Szováta önkormányzata közösen nyújt be pályázatot a projekt megvalósítására, amely egész évben várná a látogatókat.
A 15-ös országúton, a Marosvécshez tartozó Disznajón bekövetkezett balesethez riasztották hétfőn reggel a dédai tűzoltóság munkatársait: egy mikrobusz és egy személyautó karambolozott.
szóljon hozzá!