A mikházi római katonai tábor, valamint a ferences kolostor népszerűsítése a célja az augusztus 23-ai 2R, azaz római-reneszánsz fesztiválnak, amelyet immár nemcsak a Csűrszínház udvarán, hanem az egész falu területén megszerveznek.
2014. augusztus 11., 15:232014. augusztus 11., 15:23
2014. augusztus 11., 16:032014. augusztus 11., 16:03
„A hétköznapokon csak a történelem árnyait látjuk, de vannak napok, amikor újraélhetjük a múltat” – ezzel a jelmondattal csalogatják a szervezők az érdeklődőket az augusztus 23-ai rendezvényre, amelyet az augusztus 11-ei sajtótájékoztatón ismertettek. A tavalyi nagy sikerű, mintegy ezer embert megmozgató római napok után idén 2R fesztivált rendeznek, hiszen az idei rendezvény immár a reneszánsz örökségről is szól.
„A cél, hogy a mikházi kettős örökséget, a ferences kolostort és a római katonai tábort, amely majdnem 2000 éves ugyan, de csak a 20. század vége fele figyelt fel rá a tudomány, hosszú távon értékesítsük, népszerűsítsük és megismertessük a nagyközönséggel” – fogalmazott Pánczél Szilamér főszervező, aki szerint a Maros Megyei Múzeumnak a Múzeumok éjszakája után a 2R Fesztivál a legfontosabb eseménye, amelyen tavalyhoz képest megduplázták a kínálatot. Hozzátette, eredetileg két külön nap tervezték a római, illetve a reneszánsz fesztivált, de végül az „egy nap, dupla élvezet” mellett döntöttek.
„Szombaton 9 órakor lesz az ünnepi megnyitó, majd felvonulás., továbbá három kiállítás nyílik. A római események hét helyszínen zajlanak, lesz borkóstoló, rabszolgavásár, gladiátorharc, hadgyakorlat, ókori sportbemutató, illetve huszonnégy múzeumpedagógiai műhelyt szervezünk, amely során kicsik és nagyok mélyebb betekintést nyernek a római kultúrába. Ezenkívül az ásatásokhoz román, magyar és angol nyelvű túravezetés lesz, a nap végén pedig fáklyás felvonulás. A római katonai tábor egész nap látogatható lesz, és folyamatosak lesznek a gasztronómiai programok, kóstoltatások, valamint egymást követik majd a román, magyar, angol és német nyelvű tudományos előadások. Azt is tervezzük, hogy a különböző helyszínek között félóránként szekérjáratot indítsunk” – ismertette Pánczél Szilamér.
A reneszánsz programrészről Györfi Zalán számolt be. „A ferences kolostor és a kripta egész nap látogatható lesz, kiállítást szervezünk a Teleki Tékával partnerségben, hét múzeumpedagógiai műhely is várja majd az érdeklődőket, a 17-18. századi régizenét pedig a Cantuale és a Codex együttesek szólaltatják meg. A túravezetés román, magyar és angol nyelven igényelhető”– mondta a szakember.
A Csűrszínház Egyesület elnöke, Szélyes Ferenc szerint a kezdeti aggodalom – hogyan illeszkedik a római kultúra a Mikháza-brandhez – hamar eloszlott, amikor családokat, gyerekeket vonzott a tavalyi rendezvény, az idei sikerhez pedig szintén elengedhetetlen a jó idő.
Tűz ütött ki csütörtökön egy mésszel megrakott teherautó motorterében Segesváron, az E60-as úton. A helyszínre a tűzoltók vonultak ki, hogy megakadályozzák a lángok továbbterjedését.
A marosludasi tűzoltó-egység katonai tűzoltóit egy kigyulladt kisteherautóhoz riasztották az A3-as autópályára szerda délután. A tűzeset a sztráda Marosvásárhely–Kolozsvár menetirányában történt.
Néhány nap múlva megnyitja kapuit Erdély egyik legnagyobb könnyűzenei fesztiválja, a VIBE. A július 2–5. között zajló rendezvény idén is nemzetközi sztárokkal, hazai kedvencekkel, új helyszínekkel és több kényelmi fejlesztéssel várja a látogatókat.
A csütörtökön kezdődő VIBE Fesztivál ideje alatt megerősített rendőri és csendőri jelenlétre kell számítani Marosvásárhelyen és a fesztivál helyszínén. A hatóságok célja, hogy a négynapos rendezvény rendben és biztonságban teljen.
Több mint egy tucat helyszínen avatkoztak be a Maros megyei tűzoltók a keddi vihar után. A kidőlt fák autókat, tömbházakat és egy étterem teraszát is megrongálták, több településen pedig pincéket és alagsorokat öntött el a víz.
Megtalálták a tűzoltók annak a személynek a holttestét, akit kedd délután kezdtek el keresni a Maros folyóban Lekencénél.
Egy, a Maros folyóban eltűnt, feltehetően vízbe fulladt személy felkutatásához riasztották kedden a dicsőszentmártoni tűzoltóegység és a marosludasi munkapont hivatásos tűzoltóit Maroslekence térségébe.
Egy sávon halad a forgalom a marosvásárhelyi Szabadi úton, ahol két autó ütközött össze hétfőn délután.
Több mint 104 millió lejes beruházással épülhet modern aquapark és szabadidős központ Szovátán. A Maros Megyei Tanács és Szováta önkormányzata közösen nyújt be pályázatot a projekt megvalósítására, amely egész évben várná a látogatókat.
A 15-ös országúton, a Marosvécshez tartozó Disznajón bekövetkezett balesethez riasztották hétfőn reggel a dédai tűzoltóság munkatársait: egy mikrobusz és egy személyautó karambolozott.
szóljon hozzá!