Répás: a csíkfalvi ügy nemzeti ügy

•  Fotó: Gligor Róbert László

Fotó: Gligor Róbert László

Vasárnapi nyárádmenti látogatása során Répás Zsuzsánna, a magyar kormány nemzetpolitikáért felelős helyettes államtitkára nem hagyta szó nélkül a csíkfalvi közösséget ért sérelmet, amikor a községháza magyar feliratát kénytelenek voltak eltávolítani az épületről.

Gligor Róbert László

2014. március 24., 13:002014. március 24., 13:00

Az államtitkár elismeréssel szólt az erdélyi református egyházakról, amelyek az évszázadok során a megmaradás erős bástyái voltak, vallott céljuk volt megtartani a magyar közösségeket. „Különösen igaz ez itt a Nyárádmentén, ahol erős ellenszélben, a többségi hatalom gáncsoskodása ellenére kell kitartani és jövőt tervezni, építeni” – mondta a politikus, aki szóba hozta a csíkfalvi községházáról levétetett magyar felirat kérdését is.

„A diktatúra ma már a múlté, árnya azonban ma is kísért itt Csíkfalván, ahol hatalmi fenyegetés késztetett a községháza magyar feliratának levételére. Joggal mondhatjuk, hogy a többségi hatalom türelmetlen, gyanakvóan fogad minden kezdeményezést, és ami mindnyájunknak leginkább fájó, hogy nem hagyja szabadon használni a számunkra legfontosabbakat: az anyanyelvünket, közösségi tulajdonunkat és nemzeti szimbólumainkat. A csíkfalvi községháza magyar feliratának ügye közös ügyünk, nemzeti ügy. Egyaránt fontos önöknek és nekünk, magyarországiaknak, így mindnyájunk felelőssége, hogy miként alakul sorsa” – fejtette ki Répás.

A nemzetpolitikáért felelős helyettes államtitkár az összefogás szükségességét hangsúlyozva kijelentette: „A magyar kormány képviselőjeként ígérhetem, hogy Magyarország mindenkor és mindenben az erdélyi magyarság mellett áll, törekvéseiben támogatja, legyen szó magyar feliratról, zászlóról vagy önrendelkezésről. Mert csak együtt van esélyünk, csak így van jövője nemzetünknek” – taglalta a kérdést Répás Zsuzsánna.

szóljon hozzá! Hozzászólások

A rovat további cikkei

2026. április 10., péntek

Két tűzesethez is riasztották a tűzoltókat Maros megyében egyetlen éjszaka alatt

Alig egy óra eltéréssel két tűzesethez riasztották a Maros megyei tűzoltókat két különböző településre, péntekre virradóra.

Két tűzesethez is riasztották a tűzoltókat Maros megyében egyetlen éjszaka alatt
Hirdetés
2026. április 10., péntek

Illegális alkoholkészletre csaptak le házkutatások során Maros megyében

A Maros megyei rendőrség gazdasági bűncselekményeket kivizsgáló osztályának munkatársai április 9-én, csütörtökön öt ingatlanban tartottak házkutatást.

Illegális alkoholkészletre csaptak le házkutatások során Maros megyében
2026. április 08., szerda

Megrongálták a nyilvános mosdókat Marosvásárhely új szabadidőparkjában

Vandalizmus történt Marosvásárhely legújabb parkjában: ismeretlenek megrongálták a Cserealja szabadidőpark nyilvános mosdóit.

Megrongálták a nyilvános mosdókat Marosvásárhely új szabadidőparkjában
2026. április 08., szerda

Két esethez is riasztották a Maros megyei tűzoltókat szerda reggel

Két különböző helyszínen is be kellett avatkozniuk szerda reggel a Maros megyei hivatásos tűzoltóknak.

Két esethez is riasztották a Maros megyei tűzoltókat szerda reggel
Hirdetés
2026. április 07., kedd

Őztetemet kellett kiemelniük a Marosból a tűzoltóknak

Elpusztult őzet távolítottak el a Marosból a tűzoltók kedden délelőtt Marosvásárhelyen.

Őztetemet kellett kiemelniük a Marosból a tűzoltóknak
2026. április 07., kedd

Csángó énekesről szóló filmvetítés és közönségtalálkozó Marosvásárhelyen

Az EMKE Mozi keretében mutatják be Marosvásárhelyen a Hegyeken, völgyeken zengedezve járnék… című portréfilmet, amely Nyisztor Ilona életét és munkásságát dolgozza fel.

Csángó énekesről szóló filmvetítés és közönségtalálkozó Marosvásárhelyen
2026. április 07., kedd

Három tonna szén égett el egy kigyulladt raktárban

Szénraktár gyulladt ki Balavásáron hétfőre virradóra, a helyszínre nagy erőkkel vonultak ki a tűzoltók.

Három tonna szén égett el egy kigyulladt raktárban
Hirdetés
2026. április 06., hétfő

Tűz ütött ki Fickópatakán, az épület tulajdonosa megsérült

Melléképület gyulladt ki hétfőn délután Fickópatakán, a tűzesetben a tulajdonos is égési sérüléseket szenvedett – közli a Maros megyei tűzoltóság.

Tűz ütött ki Fickópatakán, az épület tulajdonosa megsérült
2026. április 06., hétfő

Felerősödő szélre figyelmeztetnek Maros megyében

Általánosságban 50-70, elszigeteltebb helyszíneken pedig 80-100 km/órás széllökésekre figyelmeztetett hétfőn a Maros megyei katasztrófavédelem.

Felerősödő szélre figyelmeztetnek Maros megyében
2026. április 06., hétfő

Kutyatetemet emeltek ki a Marosból

Nagytestű kutya tetemét emelték ki hétfőn reggel a Marosból, a folyó marosvásárhelyi szakaszán – közli a Maros megyei tűzoltóság.

Kutyatetemet emeltek ki a Marosból
Kutyatetemet emeltek ki a Marosból
2026. április 06., hétfő

Kutyatetemet emeltek ki a Marosból

Hirdetés