Marosvásárhely megszállott Bolyai-kutatója, a kilencvenedik évében járó Bandi Árpád nyugalmazott tanár kedden Szovátán tart előadást.
2014. november 03., 11:512014. november 03., 11:51
2014. november 03., 15:462014. november 03., 15:46
Kedden délután 4 órakor a szovátai városháza nagytermében Bandi Árpád nyugalmazott matematikatanár igen érdekesnek tűnő előadással örvendezteti meg a helyi kultúrtörténet-kedvelő közönséget. Sok évtizedes kutatásának eredményeiről számol be, s amint portálunknak elmondta, előadásában sok olyan, a Bolyai család történetének eddig ismeretlen vetületét is ismerteti, amelyekről a hivatásos kutatók sem tudtak, vagy gyakran téves információk birtokában voltak. Olyan tárgyi emlékeket is bemutat fényképfelvételeken, amelyek a Bolyaiak felmenőihez kapcsolódnak, s évszázadokra nyúlnak vissza az időben. A Bolyai családtörténettel kapcsolatban a fáradhatatlanul kutató tanárember olyan megállapításokra jutott, amelyek visszavezetnek a honfoglalást közvetlenül követő időszakra.
Bandi Árpád elmondta: szeptemberben a Veszprémi Pannon Egyetem meghívására látogatást tett az egyetemen, valamint a Kispesti Bolyai János Általános Iskolában. Ez alkalomból kutatásairól is beszámolt, azokról, amelyekről Szovátán is értekezni fog. A veszprémi egyetem nagy tisztelettel és megbecsüléssel fogadta a vásárhelyi tanárt. „Szerencsém volt találkozni Friedler Ferenc rektor úrral is, aki számomra emlékezetessé tette ezt az utat. Mindenben a legnagyobb készséggel szolgáltak ki, engem és kísérőmet, Oláh-Gál Róbertet, aki Dédától Veszprémig és vissza minden lépésemre vigyázott. Ezúttal nyilvánosan is megköszönöm neki ezt az önzetlenséget” – mondta el a pedagógus, aki elmesélte azt is, mekkora örömmel és érdeklődéssel fogadták őket a kispesti iskola tanulói.
„A Bolyai ponikalma-csemetéje mellett álltunk a kispesti iskola előtt (az adatok szerint Bolyai Farkas kedvenc almája volt, sírját is egy ilyen almafa díszíti a marosvásárhelyi református temetőben, egyes vélekedések szerint ő mentette meg a hagyományos erdélyi almafajtát – szerk. megj.). A csemete Oláh Anna kitartó munkája nyomán Marosvásárhelyről került oda. Egy aranyos kis tanulócsoport ujjongott, amikor megtudták, hogy Bolyai-kutatók vagyunk. Igyekeztem fokozni örömüket, emlékül adva nekik Pávai István (Bolyai anyai ági felmenője) 1696-ban az egyháznak adományozott aranyozott ezüst poharának képét” – zárta a magyarországi út emlékeit Bandi Árpád.
Egy háromszáz kilogrammos medvét csaltak kelepcébe és altattak el Segesváron hétfőre virradó éjszaka.
Koronkán vasárnap nemcsak az államelnök-jelöltek nevére lehet pecsételni. Egy másik szavazólapot is kapnak a helyiek, akik arról nyilváníthatnak véleményt, hogy akarják-e, hogy a településükön tömbházak épüljenek.
Kigyulladt személygépkocsihoz riasztották a segesvári hivatásos tűzoltókat szombatról vasárnapra virradó éjszaka.
Idős édesapját keresi egy férfi Marosvásárhelyen, aki napok óta nem tért haza.
Munkaszüneti napon sem pihentek a Maros megyei közlekedésrendészek: közel 300 autóvezetőt igazoltattak, alkohol- és drogteszteket végeztek, de volt, akinek a jogosítványát is bevonták, más szabálysértők pénzbírságot kaptak.
Három autó ütközött össze Segesváron péntek délelőtt a 13-as jelzésű országúton, hárman megsérültek – adja hírül a Maros megyei tűzoltóság.
Az egykor zászlókkal menetelő május elsejei tömeget a rendszerváltás után felváltották a fűbe terített kockás plédek, közös miccsezések, amolyan családias tavaszi ünneppé vált. Aztán ez is kezd kikopni, ma új tartalommal ruházzák fel a munka ünnepét.
Személyazonossági igazolványok kibocsátása miatt hétvégén nyitva tart a marosvásárhelyi lakossági nyilvántartó hivatal – olvasható a marosvásárhelyi polgármesteri hivatal Facebook-oldalán.
Kigyulladt Szászrégenben egy elektromos háztartási készülékeket raktározó csarnok, a hatóságok RO-ALERT figyelmeztetést küldtek a város lakóinak a sűrű füst miatt – tájékoztatott kedden a Maros megyei katasztrófavédelmi felügyelőség.
Noha a mikrofonok és a hangosítópult elárulta, hogy nem csak beszélgetni jöttek ki a térre a néptáncosok és népzenészek, a Maros Művészegyüttesnek így is sikerült két villámcsődülettel meglepnie a járókelőket a tánc világnapján.
szóljon hozzá!