Rászolgáltak, mégsem kapták meg az érdemösztöndíjat

•  Fotó: Boda L. Gergely

Fotó: Boda L. Gergely

A marosvásárhelyi Bolyai Farkas Gimnázium diákszövetségének javaslatát vette át, és nyújtotta be tervezetként a helyi tanács elé Bakó Szabolcs önkormányzati képviselő, aki azt kéri, hogy fizessék ki az elmaradt érdemösztöndíjakat a megyeszékhelyi középiskolásoknak.

Hajnal Csilla (R)

2017. március 06., 18:462017. március 06., 18:46

2017. március 07., 10:342017. március 07., 10:34

A fiatal tanácsos azt kéri, a város idei költségvetésébe foglalják bele azt a 2 millió 100 ezer lejes keretösszeget, amelyből minden 8,50-en felüli év végi átlaggal rendelkező, Marosvásárhelyen tanuló középiskolás érdemösztöndíját egységesen kifizetik visszamenőleg a 2013–2014-es tanévre – számolt be lapunknak Bakó Szabolcs. A város idei költségvetéséről várhatóan március végén fog szavazni a képviselő-testület.

Akár már e hónap végén, március 30-án megszavazhatják az ösztöndíjak kifizetését, mert akkor már eltelik a javaslat benyújtása és a szavazás között kötelező harminc nap. Ha viszont hamarabb lesz az ülés, akkor várni kell április végéig – mutatott rá Bakó Szabolcs. „Nagy esélyt látok arra, hogy megszavazzák ezt a tanácsosok, hisz senki nem akar rosszat a saját gyerekének” – tette hozzá.

Az elmúlt évben Haller Béla tanácsos fogalmazta meg javaslatként ugyanezt a 2012–2013-as tanévre vonatkozólag, akkor 550 ezer lej értékű összegről volt szó. A tanács ezt megszavazta, és utalták is az elmaradt érdemösztöndíjakat, amelyeknek a kifizetését kormányrendelet is szabályozza.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. február 08., vasárnap

Mit keres a bukaresti turista Székelyföldön? Maros megye a fővárosi turisztikai vásáron

Bár a nagyszabású külföldi reklámkampány elindítása még várat magára, a belföldi piacon továbbra is aktív Maros megye. Jövő héten a Bukarestben megnyíló országos turisztikai vásáron keresik a választ arra, mire vágynak leginkább a bukaresti látogatók.

Mit keres a bukaresti turista Székelyföldön? Maros megye a fővárosi turisztikai vásáron
Hirdetés
2026. február 07., szombat

A „bandavezér” hatása: így alakul ki a kiközösítés már óvodáskorban

Egy országos kutatás szerint az óvodákban is gyakori a kiközösítés és a szóbeli bántás, de ha figyelünk a jelekre, akkor itt még könnyebben lehet kezelni ezeket a helyzeteket. A gyerekek érzelmeinek kifejezését pedig egy lila maci is segíti.

A „bandavezér” hatása: így alakul ki a kiközösítés már óvodáskorban
2026. február 06., péntek

Egyre népszerűbb a marosvásárhelyi iskolabusz-program

Január utolsó két hetében mintegy hatezer diák vette igénybe a marosvásárhelyi iskolabuszokat, melyek célja, hogy minél több diák önállóan jusson el a tanintézetbe, és a szülők ne autóval szállítsák őket.

Egyre népszerűbb a marosvásárhelyi iskolabusz-program
2026. február 06., péntek

Jelentős a múltja a fotópapírgyárnak, talán jövője is lesz a létesítménynek

Szállodát, lakóépületeket, kereskedelmi egységeket, műhelyeket hoznának létre az egykori marosvásárhelyi fotópapírgyárban és annak környékén. A csaknem hatvan méter magas épület jó állapotban van, átalakítása az egész lakónegyedre hatással lenne.

Jelentős a múltja a fotópapírgyárnak, talán jövője is lesz a létesítménynek
Hirdetés
2026. február 06., péntek

Tanultak a parajdi katasztrófából: 30 ezer literes tartálykocsit kapott a tűzoltóság

Átadták csütörtökön a Maros Megyei Katasztrófavédelemnek azt a 30 000 literes ivóvíz-szállító tartálykocsit, amit Marosvásárhely városa vásárolt meg helyi költségvetésből, és a tűzoltóság rendelkezésére bocsátotta.

Tanultak a parajdi katasztrófából: 30 ezer literes tartálykocsit kapott a tűzoltóság
2026. február 06., péntek

Aranysárkány a marosvásárhelyi Stúdió Színházban

A Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem Magyar Kara február 14-én, szombaton 19 órától mutatja be a Stúdió Színházban az Aranysárkány című előadást Vidovszky György rendezésében.

Aranysárkány a marosvásárhelyi Stúdió Színházban
2026. február 06., péntek

Konkurenciaharc: kinek panaszkodhatnak a pórul járt utasok?

Értesítés nélkül kimaradó járatok, várakozó utasok: ez a mérlege a tömegközlekedési feszültségnek Maros megyében. Míg a peremtelepülési járatok olcsóbbak, a korábbi magánszolgáltatók egy része váratlan járatritkításokkal válaszolt a kieső bevételre.

Konkurenciaharc: kinek panaszkodhatnak a pórul járt utasok?
Hirdetés
2026. február 06., péntek

Másfél óra alatt több mint ötven bírság: átfogó ellenőrzést tartott a közlekedésrendészet Marosvásárhelyen

Alig másfél óra alatt 52 szabálysértési bírságot szabtak ki sofőrökre a rendőrök Marosvásárhelyen egy átfogó ellenőrzés alkalmával csütörtökön. Több jogosítványt és forgalmi engedélyt is bevontak, ugyanakkor autókat is lefoglaltak.

Másfél óra alatt több mint ötven bírság: átfogó ellenőrzést tartott a közlekedésrendészet Marosvásárhelyen
2026. február 05., csütörtök

Miért felejtettünk el jól aludni? – neves szakemberek keresik a választ Marosvásárhelyen

Az alvásra fókuszál a marosvásárhelyi Szent Balázs Alapítvány idei multidiszciplináris konferenciája, amely az alvás-ébrenlét aktualitásait mutatja be magyar nyelven, neves hazai és külföldi előadók közreműködésével február 20–22. között.

Miért felejtettünk el jól aludni? – neves szakemberek keresik a választ Marosvásárhelyen
2026. február 05., csütörtök

Ürítik a bözödújfalusi gyűjtőtavat – videóval

Másodpercenként két köbméternyi vizet engednek le a bözödújfalusi gyűjtőtóból, hogy elérjék azt a telítettséget, ami biztonságos.

Ürítik a bözödújfalusi gyűjtőtavat – videóval
Hirdetés