
Fotó: Gligor Róbert László
Háromnapos, nagyméretű községnapokon van túl Ákosfalva: a település polgármestere szerint a mérleg pozitív, az ünneplő tömeg egyre nagyobb és civilizáltabb.
2014. augusztus 19., 15:222014. augusztus 19., 15:22
2014. augusztus 19., 15:222014. augusztus 19., 15:22
Kezdetben idegenkedtek egy kicsit egy háromnapos községi rendezvény megszervezésétől, mára kiderült: igény van rá, és képesek is megszervezni – mutatott rá Ákosfalva polgármestere. Az időjárás is kedvezett, a tömeg is civilizáltabban ünnepelt, több kuka volt, így kevesebb szemét maradt a helyszínen, a közbiztonságra rendőrök, csendőrök és a helyi rendőrség vigyázott, rendbontásra, lopásra sem került sor, mindez azt mutatja, hogy a közönség megtanult európai módon ünnepelni – mondta a rendezvény záróestéjén Osváth Csaba. A katolikusok Szent István-napi búcsújából kinőtt községi napok ma az Alsó-Nyárád mente legnagyobb szórakozási lehetősége.
Kulturális programok, közösségépítés
Péntek este autós ügyességi versenyt szerveztek a központban, míg a község településein motorosok vonultak fel, a színpadon rockbandák csaptak a húrok közé, de Keresztesi Ildikót sem felejtették meghívni a szervezők. Szombaton kirakodóvásár, játéktér várta az érdeklődőket, délután a színpadon a vajai, nyárádszentbenedeki és szentgericei néptánccsoportok léptek fel, estefele Székelyvaja és Kapuvár fúvószenekarai kaptak szót, míg a vasárnap délutánt Szilágyi Sándor, Miklós Szilvia és meghívottjaik nótaműsora töltötte ki Jakab Attila zenekara kíséretében.
Szombaton főzőverseny volt, a község települései mellett a Napsugár és az Ákosfalváért egyesületek képviselői is fakanalat ragadtak. Osváth Csaba szerint ez jó alkalom a falvak közötti kapcsolatok ápolására, a találkozásokra.
Vetélkedők sora
Egyéb kikapcsolódási lehetőségeket is biztosítottak a szervezők, Ákosfalva, Csíkfalva, Nyárádremete és Erdőszentgyörgy csapatainak részvételével tűzoltó-vetélkedőt tartottak. Ezen azokat a versenyszámokat gyakorolják, amelyekkel a megyei megmérettetéseken is szembesülnek, de nem a versengés a cél, hanem az, hogy a lakosság megismerje a tűzoltókat, ezért is rendeznek évente ilyenkor tűzoltó találkozót – emelte ki Móréh Tibor, ákosfalvi tűzoltóparancsnok.
A sportkedvelőknek is akadt program: szombaton lábtenisz tornát rendeztek tíz páros részvételével. A legjobbnak a marosvásárhelyi Varró Gyula–Varró Norbert páros bizonyult, őket az ákosfalvi Tóth István–László Ödön és a marosvásárhelyi Lakatos Mihály–Gál Szabolcs duó követte. Ákosfalvi, székelysárdi, cserefalvi, marosvásárhelyi, nyárádszentbenedeki, somosdi, balavásári és udvarfalvi csapatok részvételével minifoci-bajnokság is zajlott. A szombati csoportmérkőzések után vasárnap a négy legjobb csapott össze, míg a döntőben Ákosfalva 4–3-ra legyőzte a somosdiakat – mondta el portálunknak némi büszkeséggel Gál Zoltán szervező.
Koncertek, buli, jókedv
Szombat este Király L. Norbi, Bangó Marika, Zámbó Árpád és a Bojtorján koncertjeire várták a közönséget, míg vasárnap este a Marosszék Szépe szépségverseny szüneteiben további három koncert volt: a Két Zsivány, Pityu és Fecó bemelegítette a tömeget. Közelgő szívműtéte miatt Liszter Sándor lemondta a fellépést, helyét az erdélyi cigány-revü ismert alakja, a kézdivásárhelyi Kali vette át, akinek dalaira kitűnően szórakozott és táncolt a közönség. Az estet a Dupla Kávé zárta, majd a hétvégi rendezvény látványos tűzijátékkal fejeződött be.
Tűz ütött ki csütörtökön egy mésszel megrakott teherautó motorterében Segesváron, az E60-as úton. A helyszínre a tűzoltók vonultak ki, hogy megakadályozzák a lángok továbbterjedését.
A marosludasi tűzoltó-egység katonai tűzoltóit egy kigyulladt kisteherautóhoz riasztották az A3-as autópályára szerda délután. A tűzeset a sztráda Marosvásárhely–Kolozsvár menetirányában történt.
Néhány nap múlva megnyitja kapuit Erdély egyik legnagyobb könnyűzenei fesztiválja, a VIBE. A július 2–5. között zajló rendezvény idén is nemzetközi sztárokkal, hazai kedvencekkel, új helyszínekkel és több kényelmi fejlesztéssel várja a látogatókat.
A csütörtökön kezdődő VIBE Fesztivál ideje alatt megerősített rendőri és csendőri jelenlétre kell számítani Marosvásárhelyen és a fesztivál helyszínén. A hatóságok célja, hogy a négynapos rendezvény rendben és biztonságban teljen.
Több mint egy tucat helyszínen avatkoztak be a Maros megyei tűzoltók a keddi vihar után. A kidőlt fák autókat, tömbházakat és egy étterem teraszát is megrongálták, több településen pedig pincéket és alagsorokat öntött el a víz.
Megtalálták a tűzoltók annak a személynek a holttestét, akit kedd délután kezdtek el keresni a Maros folyóban Lekencénél.
Egy, a Maros folyóban eltűnt, feltehetően vízbe fulladt személy felkutatásához riasztották kedden a dicsőszentmártoni tűzoltóegység és a marosludasi munkapont hivatásos tűzoltóit Maroslekence térségébe.
Egy sávon halad a forgalom a marosvásárhelyi Szabadi úton, ahol két autó ütközött össze hétfőn délután.
Több mint 104 millió lejes beruházással épülhet modern aquapark és szabadidős központ Szovátán. A Maros Megyei Tanács és Szováta önkormányzata közösen nyújt be pályázatot a projekt megvalósítására, amely egész évben várná a látogatókat.
A 15-ös országúton, a Marosvécshez tartozó Disznajón bekövetkezett balesethez riasztották hétfőn reggel a dédai tűzoltóság munkatársait: egy mikrobusz és egy személyautó karambolozott.
szóljon hozzá!