
Fotó: Szucher Ervin
Egészen másnak ismerik a nagyszebeni magyar közösség képviselői Klaus Johannist, mint ahogy a szász politikust a kampányban az RMDSZ felső vezetése lefestette. Szerintük hiába próbálnak egyesek kígyót-békát elhitetni államelnökké választott polgármesterükről, az elmúlt másfél évtized alatt a szebeni magyaroknak volt alkalmuk megtapasztalni Johannis munkamódszerét, szavahihetőségét és a nemzeti közösségekhez való viszonyulását.
2014. november 23., 16:372014. november 23., 16:37
2014. november 23., 17:242014. november 23., 17:24
A beiktatás előtt álló elnök és a nagyszebeni magyar politikai, érdek-képviseleti és kulturális szervezetek kapcsolata szinte két évtizedes múltra tekint vissza. „Amikor a szövetség első ízben, 1996-ban belépett a román kormányba, Szeben megyében megkapta, többek között, a helyettes főtanfelügyelői tisztséget. A német fórum képviselői arra kértek, adjuk át nekik a funkciót, nem bánjuk meg, mert a jelöltjük minden magyar ügyet felvállal. Ekkor mutatták be nekünk Klaus Johannist, akit jóformán csak látásból ismertünk” – eleveníti fel a múlt vasárnap megválasztott államelnökkel való első találkozását Szombatfalvi Török Ferenc, a helyi RMDSZ akkori elnöke. Mint mondja, a szászok betartották az ígéretüket: emberük, akit nem sokkal később főtanfelügyelővé léptettek elő, az RMDSZ minden kérését teljesítette. „Ez idő tájt sikerült Bürkösön, Oltszakadáton, Vízaknán és Mihályfalván óvodai csoportokat és elemi osztályokat indítanunk, Szentágotán és Nagydisznódon népiskolákat léterhoznunk” – sorolja, majd kitér arra is, hogy első polgármesteri mandátumát Johannis akár az RMDSZ színeiben is megszerezhette volna.
Az adott szó súlya
Szombatfalvi Török János egy régi, megkopott noteszt szed elő a fiókjából, belelapoz, és átnyújtja. 2002. augusztus – olvasható, majd alatta pontokba szedve: Bilinszky-emléktábla, Petőfi-park, a Polgári Magyar Művelődési Egyesület épületének ügye, belvárosi telek egy közösségi ház építésére, többnyelvű helységnévtábla, és egy-egy megjegyzés. „Így jelentkeztünk az egyeztető gyűléseken. Mi soroltuk a kéréseinket, Johannis meg helyben, habozás nélkül döntött. Nem beszélt mellé, nem ígért teljesíthetetlen dolgokat. Megmondta tisztán, nem tudja támogatni a város bejáratához kért magyar felirat elhelyezését. A többi óhajunkat időhúzás, emlékeztetés és kérleltetés nélkül teljesítette” – meséli Török, aki miután 2005 végén átadta a stafétabotot a fiatalabb nemzedéknek, a Nagyszebeni Polgári Magyar Művelődési Egyesület irányítását vette át, amely civil szervezet szintén a polgármesternek köszönheti a főtéri Magyar Ház visszaszerzését.
Működő kulturális autonómia
„Függetlenül attól, hogy mit mondanak a kissé eltébolyodott nagyjaink, nekem csupa pozitív élményeim vannak a polgármesterrel kapcsolatosan” – szögezi le már a beszélgetés elején Serfőző Levente, a másik civil szervezet, a HÍD – Szebeni Magyarok Egyesületének elnöke. Az itt született és élő Serfőző büszkén állítja: magyarként jól érzi magát Szebenben. „Alig vagyunk magyarok, de két művelődési szervezetünk van, anyanyelvünkön tanulhatunk, visszakaptuk felekezeti és közösségi ingatlanjainkat, a magyar óvódás csoportot befogadták az evangélikus egyház épületébe, három diákkal is elindíthattuk a kilencedik osztályt, egyházaink arányos finanszírozásban részesülnek, az Ars Hungarica keretében évről évre bemutathatjuk magyarságunk hagyományait és kultúráját” – sorolja a közösségi összefogásból, a polgármester hozzáállásából és a többségiek támogatásából fakadó pozitívumokat, azon véleményének is hangot adva, hogy a polgármester több pénzt is juttathatott volna rangos rendezvényekre, majd megjegyzését azzal az észrevétellel írja felül, hogy ne kizárólag a pénzosztás alapján ítéljünk meg valakit.
Órát lehet beállítani utána
„Azon túl, hogy igen komoly és pedáns ember, a pontosságnak ritka formáját ismerhették meg általa a szebeniek: megtanultak odafigyelni az óra másodpercmutatójára” – meséli Kató Csilla, az Astra Filmfesztivál művészeti igazgatója. Akárcsak a HÍD elnökének, Kató Csillának is lenne oka az általa szervezett nemzetközi rendezvény alulfinanszírozására panaszkodni, de sokkal fontosabbnak tartja mindazt a mély és pozitív változást, ami szinte szeme láttára, az elmúlt tizennégy esztendő alatt a városban végbement. Ezt hangsúlyozza Guttmann Szabolcs is, aki Nagyszeben főépítészeként meghatározó szerepet játszott a történelmi belváros újjávarázslásában. Mint mondja, polgármestersége első felében Johannis rendkívül fogékony volt a szakma véleményére, 2007 után, miután Nagyszeben átadta az Európai Kulturális Fővárosa stafétabotját, ugyanabba a csapdába esett, mint az elmúlt huszonöt év legtöbb hazai politikusa: egymaga hozta meg a döntéseket, ami kettőjük munkakapcsolatának a végét is jelentette. A ma már Kolozsváron élő műépítész azt szeretné, ha államfőként Klaus Johannis ismét úgy kezdené el a feladatát, mint polgármesterként, az első mandátumai alatt.
A szebeni magyarok Klaus Johannisról alkotott véleményét feltérképező riportunk teljes egészében a Krónika november 24-ei, hétfői számában olvasható.
Tűz ütött ki csütörtökön egy mésszel megrakott teherautó motorterében Segesváron, az E60-as úton. A helyszínre a tűzoltók vonultak ki, hogy megakadályozzák a lángok továbbterjedését.
A marosludasi tűzoltó-egység katonai tűzoltóit egy kigyulladt kisteherautóhoz riasztották az A3-as autópályára szerda délután. A tűzeset a sztráda Marosvásárhely–Kolozsvár menetirányában történt.
Néhány nap múlva megnyitja kapuit Erdély egyik legnagyobb könnyűzenei fesztiválja, a VIBE. A július 2–5. között zajló rendezvény idén is nemzetközi sztárokkal, hazai kedvencekkel, új helyszínekkel és több kényelmi fejlesztéssel várja a látogatókat.
A csütörtökön kezdődő VIBE Fesztivál ideje alatt megerősített rendőri és csendőri jelenlétre kell számítani Marosvásárhelyen és a fesztivál helyszínén. A hatóságok célja, hogy a négynapos rendezvény rendben és biztonságban teljen.
Több mint egy tucat helyszínen avatkoztak be a Maros megyei tűzoltók a keddi vihar után. A kidőlt fák autókat, tömbházakat és egy étterem teraszát is megrongálták, több településen pedig pincéket és alagsorokat öntött el a víz.
Megtalálták a tűzoltók annak a személynek a holttestét, akit kedd délután kezdtek el keresni a Maros folyóban Lekencénél.
Egy, a Maros folyóban eltűnt, feltehetően vízbe fulladt személy felkutatásához riasztották kedden a dicsőszentmártoni tűzoltóegység és a marosludasi munkapont hivatásos tűzoltóit Maroslekence térségébe.
Egy sávon halad a forgalom a marosvásárhelyi Szabadi úton, ahol két autó ütközött össze hétfőn délután.
Több mint 104 millió lejes beruházással épülhet modern aquapark és szabadidős központ Szovátán. A Maros Megyei Tanács és Szováta önkormányzata közösen nyújt be pályázatot a projekt megvalósítására, amely egész évben várná a látogatókat.
A 15-ös országúton, a Marosvécshez tartozó Disznajón bekövetkezett balesethez riasztották hétfőn reggel a dédai tűzoltóság munkatársait: egy mikrobusz és egy személyautó karambolozott.
szóljon hozzá!