Pár százan a gyertyás-könyves tüntetés megemlékezésén

Mint ismeretes, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács Maros megyei szervezete a megemlékezést eredetileg a Színház térre tervezte, de Dorin Florea polgármester azzal az indokkal, hogy a Színház teret csak kulturális rendezvények megszervezéséhez bocsátják rendelkezésre, helyszíncserét javasolt: a főtéri virágóra és az Avram Iancu-szobor közötti részre „száműzte” a rendezvényt.

„Akkor szinte százezren voltunk, most pár százan” – summázta egy régi ismerős a vásárhelyi valóságot. A virágóránál megszólítottuk Ábrám Zoltánt, aki 25 évvel ezelőtt MADISZ-elnökként vett részt a felvonuláson. Elmondta, a szervezésben akkor nagy szerepe volt a fiataloknak. Ezzel szemben, ha végigtekintettünk a kedd esti jelenlévőkön, bizonyosra vehető, hogy az emlékezők nagy többsége a negyed évszázaddal ezelőtti tüntetésen is ott volt. „A jelenlegi helyzet azt bizonyítja, hogy a tüntetéseket folytatni kell, mert a 25 évvel ezelőtti álmok nem valósultak meg, sőt romlott a helyzet” – mondja Ádám Valérián, az orvosi egyetem magyar tanszékeinek megalakulásáért küzdő Romániai Magyar Orvos és Gyógyszerészképzésért Egyesület titkára.

Cseh Gábor a szervezők részéről elmondta: „Az 1990. február 10-ei példátlan összefogásnak, tüntetésnek az évfordulójára gyűltünk ma itt össze. Ez a nap a marosvásárhelyi magyar összetartozásnak a napja. Sajnos elég kevesen jöttek el, nem lehet azt a hangulatot összehasonlítani, amikor szinte százezren voltunk, most pedig pár százan. Ennek a napnak az üzenete a marosvásárhelyi magyar összefogás, ezért szerveztük. Kezdeményezni is fogjuk, hogy február 10-ét a marosvásárhelyi magyar összefogás napjának nevezzék, ezzel kapcsolatban meg fogjuk keresni mind a politikai pártokat, mind a civil szervezeteket” – fogalmazott az EMNT Maros megyei szervezetének elnöke.

A hármas-négyes csoportokban gyertyáikkal, könyveikkel álló vásárhelyiek csendes megemlékezését csak egy kisebb incidens zavarta meg: egy férfi, amikor a sok csendőr közül az egyik megkérte, hogy álljon beljebb és ne zárja el a zebrán átkelő gyalogosok útját, kiabálni kezdett, dühét a román csendőrökre zúdította, de hamarosan megnyugodott.

Huszonöt évvel ezelőtt Sütő András felhívására körülbelül százezer magyar némán, kezében gyertyával és könyvvel demonstrált Marosvásárhelyen. A rendszerváltás után másfél hónappal forradalmi változások történtek Romániában, de magyar vonatkozásban, a kisebbségi ügyek rendezése terén szinte semmi. A vásárhelyi magyarság azért vonult utcára, mert nem sikerült visszaállítani a Bolyaiban az anyanyelvű oktatást, nem sikerült megfelelő kereteket teremteni a magyar nyelvű oktatásnak az orvosi egyetemen. A gyertyás-könyves tüntetés előtti napok közvetlen előzménye az volt,  február 7-én megalakult a Vatra Românească kulturálisnak álcázott magyarellenes szervezet, és 9-én már román nemzetiségű diákok tüntettek Marosvásárhelyen a magyar nyelvű oktatás ellen.

„A Bolyai térről elinduló tömeg lassan, vontatottan és mindenek fölött nagy csendben hömpölygött alá a városba. A tüntetés mibenlétéről csak a magasba emelt táblák tájékoztattak – magyar iskolákért tüntetünk; magyar sulit, magyar szót; suntem maghiari din România; demokráciát kérünk, de nem fejadagra; egyenlő esélyeket mindenkinek. Valahol a cifra palota környékén kapcsolódtam a tömeghez, amikor néhányan azt suttogták – a tömeg a Bolyai téren még áll, annyian vannak, hogy nem tudnak elindulni. Amikor pedig a Sportcsarnok elé értünk, jött a hír – a sor vége még valahol a főtéren van. A felvonulók a templomok harangjainak zúgása közepette érkeztek, szervezetten és fegyelmezetten. Mindenkinek a kezében könyv és égő gyertya volt, a felvonulók a Sportcsarnok előtt imádkoztak, elmondták a Miatyánkot. Ott voltak a magyarság jeles képviselői, élükön Sütő Andrással, aki a néma tüntetés végén rövid beszédben köszönte meg a résztvevők fegyelmezett magatartását és a magyarság jogos ügyében kifejtett fáradozásait. Ezzel a némasággal, fegyelmezettséggel, példás emberi magatartással többet mondtunk el, mint szónoklatok egész sorával. Az el nem hangzott szónoklatok eszméi és gondolatai, törekvései, vágyai kinek-kinek a szívében élnek, elméjében és törekvéseiben hatnak a jövőben is” – olvasható kollégánk, Bakó Zoltán visszaemlékezésében.