Öt percet szánni a házasságnak

•  Fotó: Boda L. Gergely

Fotó: Boda L. Gergely

A Házasság hete rendezvénysorozat keretében kedden tartották a marosvásárhelyi Ama Deus kávézóban az Adj öt percet a házasságodnak elnevezésű programot.

Simon Virág

2015. február 10., 17:212015. február 10., 17:21

A házasság fontosságát hangsúlyozó rendezvénysorozat keretében arra hívják a házaspárokat, jegyeseket, hogy egy pohár tea, kávé mellett legalább öt percet beszélgessenek egymással. Ne a gyermekekről, unokákról, kifizetetlen számlákról, munkahelyi gondokról, hanem arról, hogy hogyan érzik magukat, mit várnak el egymástól, az elmúlt időszakban mi az, ami örömöt szerzett nekik. Az asztalokon beszélgetőtémákat is adtak a betérőknek, amolyan mankót, ha valaki nem tudná, hogy miről kezdjen el beszélgetni. A témák közül kiemelünk néhányat. A szeretet érdeklődő, figyelmes, ezért fontos, hogy meglepjük néha párunkat egy finom vacsorával, egy csokor virággal, egy színházi élménnyel, egy olyan alkalommal, amikor csak kettesben vagyunk, s egymásra tudunk figyelni. Egy másik, beszélgetésre ajánlott téma: A szeretet megbecsül, vagyis fontos, hogy tettekben vagy szavakban naponta „elmondjuk” házastársunknak, hogy tiszteljük és becsüljük öt. Az ide csatolt igerész Péter apostol leveléből való: „Legyetek megértők asszonyaitokkal, becsüljétek meg őket, mint társörököseiteket a kegyelemből való életben”.

Az Ama Deus kávézóba betérőket kedden Bakó Mária, a Gyulafehérvári Római Katolikus Főegyházmegye Családpasztorációs irodájának vezetője fogadta. Érdeklődésünkre elmondta, hogy nem volt túl nagy az érdeklődés, de azért voltak olyan párok, akik ezért tértek be a kávézóba. „Az érdeklődőknek elmondtam, fontos, hogy mindig szánjunk időt egymásra, s jól tudjuk, nem elegendő, hogy naponta csak öt percet, ennél többre van szükség. Nemcsak szavakkal, hanem egy simogatással, egy öleléssel, egy apró kis gesztussal is ki tudjuk fejezni azt, hogy párunk és házasságunk fontos számunkra. Jó lenne ezt tudatosítani, és mindig szem előtt tartani” –  hangsúlyozta a szakember.

A kávézóban találkoztunk Sófalvi Adéllal, aki férjével, Sófalvi Szabolccsal együtt több éve szervez jegyeskurzust Marosszentgyörgyön. Tőle megtudtuk, hogy a jegyeskurzus keretében is fontosnak tartják, hogy a kommunikációról beszélgessenek, és egy egész alkalmat szánnak erre a témára. „Azt szoktuk tanácsolni a jegyeseknek, saját példánkból kiindulva, hogy hetente legalább egy délutánt és évente legalább egy hétvégét töltsenek csak kettesben, barátok, gyermekek nélkül, alkalmat teremtve, hogy kibeszéljék magukat, beszéljenek érzelmeikről, elvárásaikról. A jegyeskurzuson résztvevők is elmondják, hogy milyen kommunikációs nehézségekbe ütköztek, s ezeket próbáljuk megoldani, hogy később ne okozzon nehézséget a házasságban” – mondták.

A Házasság hete rendezvénysorozat keretében szerdán 10 és 16 óra között Lőrincz János református esperes várja az Ama Deus Kávézóban a beszélgetni óhajtó házaspárokat. Ugyanott 18 órától A kimondott és ki nem mondott vágyaink a házasságban címmel tartanak interaktív beszélgetést. Csütörtökön szintén az Ama Deusban a Ki nevel a végén? kérdésre keresik a választ a Philothea Klub vezetői és meghívottjai.  Szombaton a Bolyai Farkas Gimnázium étkezdéjébe egy interaktív beszélgetésre, vacsorára várják azokat a párokat, akik együtt szeretnék ünnepelni a házasságot. Az alkalomra a www.csalad.ro oldalon lehet bejelentkezni.

szóljon hozzá! Hozzászólások

A rovat további cikkei

2026. július 01., szerda

Autópályán gyulladt ki egy kisbusz Marosludas közelében

A marosludasi tűzoltó-egység katonai tűzoltóit egy kigyulladt kisteherautóhoz riasztották az A3-as autópályára szerda délután. A tűzeset a sztráda Marosvásárhely–Kolozsvár menetirányában történt.

Autópályán gyulladt ki egy kisbusz Marosludas közelében
Hirdetés
2026. július 01., szerda

Azahriah, Alan Walker és Inna is érkezik – számos újdonsággal indul a VIBE Fesztivál

Néhány nap múlva megnyitja kapuit Erdély egyik legnagyobb könnyűzenei fesztiválja, a VIBE. A július 2–5. között zajló rendezvény idén is nemzetközi sztárokkal, hazai kedvencekkel, új helyszínekkel és több kényelmi fejlesztéssel várja a látogatókat.

Azahriah, Alan Walker és Inna is érkezik – számos újdonsággal indul a VIBE Fesztivál
2026. július 01., szerda

Több mint száz rendőr ügyel a biztonságra a VIBE Fesztivál idején

A csütörtökön kezdődő VIBE Fesztivál ideje alatt megerősített rendőri és csendőri jelenlétre kell számítani Marosvásárhelyen és a fesztivál helyszínén. A hatóságok célja, hogy a négynapos rendezvény rendben és biztonságban teljen.

Több mint száz rendőr ügyel a biztonságra a VIBE Fesztivál idején
2026. július 01., szerda

Éjszaka sem pihentek a tűzoltók: károkat okozott a vihar Maros megyében

Több mint egy tucat helyszínen avatkoztak be a Maros megyei tűzoltók a keddi vihar után. A kidőlt fák autókat, tömbházakat és egy étterem teraszát is megrongálták, több településen pedig pincéket és alagsorokat öntött el a víz.

Éjszaka sem pihentek a tűzoltók: károkat okozott a vihar Maros megyében
Hirdetés
2026. június 30., kedd

Megtalálták a Marosba esett személy holttestét

Megtalálták a tűzoltók annak a személynek a holttestét, akit kedd délután kezdtek el keresni a Maros folyóban Lekencénél.

Megtalálták a Marosba esett személy holttestét
2026. június 30., kedd

Embert keresnek a Marosban Lekencénél

Egy, a Maros folyóban eltűnt, feltehetően vízbe fulladt személy felkutatásához riasztották kedden a dicsőszentmártoni tűzoltóegység és a marosludasi munkapont hivatásos tűzoltóit Maroslekence térségébe.

Embert keresnek a Marosban Lekencénél
Embert keresnek a Marosban Lekencénél
2026. június 30., kedd

Embert keresnek a Marosban Lekencénél

2026. június 29., hétfő

Két autó ütközött, az egyik lesodródott az úttestről

Egy sávon halad a forgalom a marosvásárhelyi Szabadi úton, ahol két autó ütközött össze hétfőn délután.

Két autó ütközött, az egyik lesodródott az úttestről
Hirdetés
2026. június 29., hétfő

Aquaparkkal bővülhet Szováta turisztikai kínálata

Több mint 104 millió lejes beruházással épülhet modern aquapark és szabadidős központ Szovátán. A Maros Megyei Tanács és Szováta önkormányzata közösen nyújt be pályázatot a projekt megvalósítására, amely egész évben várná a látogatókat.

Aquaparkkal bővülhet Szováta turisztikai kínálata
2026. június 29., hétfő

Mikrobusz és személyautó karambolozott Maros megyében

A 15-ös országúton, a Marosvécshez tartozó Disznajón bekövetkezett balesethez riasztották hétfőn reggel a dédai tűzoltóság munkatársait: egy mikrobusz és egy személyautó karambolozott.

Mikrobusz és személyautó karambolozott Maros megyében
2026. június 26., péntek

Ivókutakkal és párakapukkal készül Marosvásárhely a rendkívüli hőségre

Narancssárga hőségriasztás van érvényben Maros megyében, az előrejelzés szerint 33–37 Celsius-fok közötti csúcshőmérsékletek várhatók. A várható kánikula miatt a marosvásárhelyi önkormányzat ivóvízkutakat és párakapukat biztosít a lakosság számára.

Ivókutakkal és párakapukkal készül Marosvásárhely a rendkívüli hőségre
Hirdetés