Ortodox pünkösdöt ünnepeltetnek a magyar diákokkal

A Maros megyei tanfelügyelőség utasítása ellenére egyes iskolaigazgatók az ortodox pünkösdöt ünnepeltették meg több vásárhelyi tanintézet magyar nemzetiségű tanulójával és pedagógusával.

Szucher Ervin

2015. június 01., 12:442015. június 01., 12:44

A diszkriminatív és cinikus intézkedést több katolikus és református tanár is jelezte, olyan, akit az iskola vezetősége arra kötelezett, hogy pünkösd hétfőjét ne május 25-én, hanem június elsején ünnepelje. A névtelenségbe burkolózó pedagógusok mellett Kerekes Szilárd, a Liviu Rebreanu Általános Iskola történelemtanára és egyben az Iskola a Dombon Egyesület elnöke közleményben szóvá is tette, hogy a gyermeke iskolájában, a Bernády György Általános Iskolában valamint az Elektromaros szakközépiskolában csak az ortodox ünnep számít szabadnapnak. A legtöbb etnikailag és felekezetileg vegyes iskolában mindenki a saját pünkösdjét ünnepelhette, míg a Művészeti Gimnázium vezetősége mindkét hétfőt szabaddá tette.

Kérdésünkre, hogy egyes iskolaigazgatók miért nem tartják tiszteletben az etnikai és vallási kisebbségek jogait, Ştefan Someşan főtanfelügyelő meglepettnek bizonyult, hisz egyetlen ilyen visszás helyzet sem jutott tudomására. Mint mondta, ő maga szólította fel az iskolaigazgatókat, hogy a magyar tagozatnak egy héttel korábban adják ki a szabadnapot. „Nem jön, hogy higgyem, hogy gondok lettek volna, hisz megmondtuk: az egy helyett senkinek nem jár két szabadnap, de azt az egyet akkor vehesse ki, amikor ünnepel. Elsősorban a diákok érdekeit tartottuk szem előtt, így elvétve előfordulhatott olyan eset, hogy egyik-másik, román tagozaton is leadó tanárnak be kellett mennie dolgozni május 25-én. De nem hinném, hogy ha megkért volna egy éppen lyukasórán lévő román kollégát, az ne ugrott volna be helyette” – próbálta tisztázni a  helyzetet a főtanfelügyelő. Someşan fülébe azok az esetek sem jutottak el, amikor magyar tanárok által oktatott teljes magyar osztályokat kényszerítettek május 25-én iskolába az igazgatók, azért, hogy az iskola „egységesen, június elsején ünnepelje a pünkösdöt”.

szóljon hozzá! Hozzászólások

A rovat további cikkei

2026. július 01., szerda

Azahriah, Alan Walker és Inna is érkezik – számos újdonsággal indul a VIBE Fesztivál

Néhány nap múlva megnyitja kapuit Erdély egyik legnagyobb könnyűzenei fesztiválja, a VIBE. A július 2–5. között zajló rendezvény idén is nemzetközi sztárokkal, hazai kedvencekkel, új helyszínekkel és több kényelmi fejlesztéssel várja a látogatókat.

Azahriah, Alan Walker és Inna is érkezik – számos újdonsággal indul a VIBE Fesztivál
Hirdetés
2026. július 01., szerda

Több mint száz rendőr ügyel a biztonságra a VIBE Fesztivál idején

A csütörtökön kezdődő VIBE Fesztivál ideje alatt megerősített rendőri és csendőri jelenlétre kell számítani Marosvásárhelyen és a fesztivál helyszínén. A hatóságok célja, hogy a négynapos rendezvény rendben és biztonságban teljen.

Több mint száz rendőr ügyel a biztonságra a VIBE Fesztivál idején
2026. július 01., szerda

Éjszaka sem pihentek a tűzoltók: károkat okozott a vihar Maros megyében

Több mint egy tucat helyszínen avatkoztak be a Maros megyei tűzoltók a keddi vihar után. A kidőlt fák autókat, tömbházakat és egy étterem teraszát is megrongálták, több településen pedig pincéket és alagsorokat öntött el a víz.

Éjszaka sem pihentek a tűzoltók: károkat okozott a vihar Maros megyében
2026. június 30., kedd

Megtalálták a Marosba esett személy holttestét

Megtalálták a tűzoltók annak a személynek a holttestét, akit kedd délután kezdtek el keresni a Maros folyóban Lekencénél.

Megtalálták a Marosba esett személy holttestét
Hirdetés
2026. június 30., kedd

Embert keresnek a Marosban Lekencénél

Egy, a Maros folyóban eltűnt, feltehetően vízbe fulladt személy felkutatásához riasztották kedden a dicsőszentmártoni tűzoltóegység és a marosludasi munkapont hivatásos tűzoltóit Maroslekence térségébe.

Embert keresnek a Marosban Lekencénél
Embert keresnek a Marosban Lekencénél
2026. június 30., kedd

Embert keresnek a Marosban Lekencénél

2026. június 29., hétfő

Két autó ütközött, az egyik lesodródott az úttestről

Egy sávon halad a forgalom a marosvásárhelyi Szabadi úton, ahol két autó ütközött össze hétfőn délután.

Két autó ütközött, az egyik lesodródott az úttestről
2026. június 29., hétfő

Aquaparkkal bővülhet Szováta turisztikai kínálata

Több mint 104 millió lejes beruházással épülhet modern aquapark és szabadidős központ Szovátán. A Maros Megyei Tanács és Szováta önkormányzata közösen nyújt be pályázatot a projekt megvalósítására, amely egész évben várná a látogatókat.

Aquaparkkal bővülhet Szováta turisztikai kínálata
Hirdetés
2026. június 29., hétfő

Mikrobusz és személyautó karambolozott Maros megyében

A 15-ös országúton, a Marosvécshez tartozó Disznajón bekövetkezett balesethez riasztották hétfőn reggel a dédai tűzoltóság munkatársait: egy mikrobusz és egy személyautó karambolozott.

Mikrobusz és személyautó karambolozott Maros megyében
2026. június 26., péntek

Ivókutakkal és párakapukkal készül Marosvásárhely a rendkívüli hőségre

Narancssárga hőségriasztás van érvényben Maros megyében, az előrejelzés szerint 33–37 Celsius-fok közötti csúcshőmérsékletek várhatók. A várható kánikula miatt a marosvásárhelyi önkormányzat ivóvízkutakat és párakapukat biztosít a lakosság számára.

Ivókutakkal és párakapukkal készül Marosvásárhely a rendkívüli hőségre
2026. június 25., csütörtök

A folyók nem strandok – figyelmeztetnek a vízügyi szakemberek

A folyók nem biztonságos fürdőhelyek, hanem olyan vizek, amelyek akár néhány másodperc alatt is halálos veszélyt jelenthetnek még a tapasztalt úszók számára is – figyelmeztetnek a szakemberek.

A folyók nem strandok – figyelmeztetnek a vízügyi szakemberek
Hirdetés