
Fotó: Boda L. Gergely
Samu óvodája felkészít az iskolára – így szól a Gyulafehérvári Caritas által szervezett egyhónapos program mottója. Minden marosszentgyörgyi és csejdi gyerek, aki szeptemberben kezdi az iskolát, nemzetiségtől függetlenül részt vehet a felkészítőkön.
2014. augusztus 20., 17:072014. augusztus 20., 17:07
2014. augusztus 20., 17:082014. augusztus 20., 17:08
Augusztus folyamán kézimunka és énektanítás mellett játékba burkolt képességfejlesztéssel foglalkoznak a Caritas munkatársai és önkéntesei. Marosszentgyörgyön 10 órától, Csejden pedig 13 órától zajlanak a kétórás iskolai felkészítők a helyi óvodákban hétfőtől péntekig. Főleg hátrányos helyzetű gyerekeknek szánták, de a szervezők mindenkit várnak a foglalkozásokra. Marosszentgyörgyön kisebb létszámmal dolgoznak, itt általában nyolc gyerek van, míg a csejdi csoportba 22-24 gyerek jár.
Szívesen jönnek a gyerekek
A szervezet két munkatársa és öt önkéntese foglalkozik a gyerekekkel. Székely Áron szociálpedagógus elmondta, igyekeznek minél kisebb csoportokban dolgozni velük, mert így jobban oda tudnak figyelni rájuk. „Az a célunk, hogy a gyerekek azon részképességeit fejlesszük, amelyek által könnyebben megtanulnak majd írni, olvasni, és számolni. Szívesen látunk bárkit, aki előkészítő- vagy első osztályba készül, függetlenül attól, hogy magyar, román vagy roma. Mivel vakáció van, a szülők is nagyon örülnek, hogy van egy kis foglalkozás, ugyanakkor a gyerekeknek is hasznos. Az eddig együtt töltött idő alatt nagyon sok élményben volt részem. Jó érzés, amikor a gyerekekkel sikerül jó kapcsolatot kialakítanunk, megszeretnek bennünket, szívesen jönnek, és alig várják, hogy mondjuk nekik egy mesét. Voltak vicces élményeink is, az egyik játék során társítani kellett az állatokat az eledelükkel, mondjuk a medvét a mézzel. Az egyik kolléga kérdezte a gyereket, hogy mi szereti a mézet, mire a gyerek azt válaszolta, hogy én” – osztotta meg tapasztalatait a szociálpedagógus.
Színes program és szeretet
A napi program változatos és dinamikus, így a gyerek figyelmét is leköti. Csengeri Éva önkéntes beszámolt arról, hogy miként zajlik egy együttlét. „Minden reggel köszöntjük a gyerekeket, majd felolvassuk nekik Samu levelét, amelyben elhangzik az adott nap célkitűzése. Tegnap megtanultuk, hogy mit viszünk az iskolába, mi kerül az iskolástáskába, ma pedig arról beszélgettünk, hogy az iskolában megtanulnak majd írni, olvasni és számolni. Egyenes és görbe vonalakat rajzoltunk, egyszer a levegőbe, aztán puliszkalisztbe, majd pedig vízfestékkel papírra. Míg a gyerekek tízóraiznak, mesét olvasunk nekik, ezután pedig a kézimunka során kedvenc meseszereplőiket készítik el. Az együttlétet imádsággal és énekléssel zárjuk. Örvendetes, hogy szeretnek itt lenni, az egyik gyerek hálát is adott egyszer, hogy így szerethetjük egymást ebben a kis közösségben. Sokat tanulhatunk tőlük” – jelentette ki az önkéntes.
A játék elengedhetetlen
A gyerekek valóban élvezték a foglalkozásokat, mindent beleadtak egyéni műalkotásaikba, és amellett, hogy mindenütt vízfestékfoltok keletkeztek, ügyes munkák készültek. A játékidő volt a legtöbb gyerek kedvence, a Fazakas Csabikáé is. „Jól telnek itt a napok, nagyon szeretem, amikor kint játszunk. Ma készítettünk mosolygós arcot vízfestékkel, az is jó volt, de mindent szeretek, amit itt csinálunk” – mesélte lelkesen a kisfiú. Barabás Andreának az éneklés tetszett leginkább. „Szerettem a játékot is, de a kedvencem az éneklés volt. Az egyik ének arról szólt, hogy a nyuszi ment iskolába, azt nagyon szeretem” – mesélte a kislány.
Az iskolakezdés után két héttel folytatódik majd a program, amelynek keretében délutánonként két-három órás foglalkozást tartanak a gyerekeknek. Ekkor is lesz foglalkozófüzet és játék, de a szervezet munkatársai az iskolában tanultak elmélyítésére is hangsúlyt fektetnek majd.
Általánosságban 50-70, elszigeteltebb helyszíneken pedig 80-100 km/órás széllökésekre figyelmeztetett hétfőn a Maros megyei katasztrófavédelem.
Nagytestű kutya tetemét emelték ki hétfőn reggel a Marosból, a folyó marosvásárhelyi szakaszán – közli a Maros megyei tűzoltóság.
Négy személyt szállítottak kórházba egy balesetet követően, amely szombaton reggel történt Fehéregyházán.
Gyerekzsivaj, viaszos kesicék és két pelyhes kiscsibe – nagycsütörtökön a régi hagyományok jegyében, közösen írták meg húsvéti tojásaikat a marosvásárhelyi Gecse utcai református gyülekezet tagjai.
Fennállásának 170. évfordulóját ünnepli a marosvásárhelyi Stefánia Napköziotthon, ehhez a különleges alkalomhoz a közösséget is bevonnák: régi fotókat keresnek a jubileumi kiállításhoz.
Napirendre került a játéktermek korlátozása vagy kitiltása. Marosvásárhelyen már készül a tervezet, Koronkán teljes tiltásról szavazhatnak, Nyárádszeredában még mérlegelnek, Szászrégenben pedig a lakók egyértelműen az elköltöztetés mellett álltak ki.
A Maros megyei Uzdiszentpéter polgármestere az egyik őrizetbe vett gyanúsított a három közül, akiket előállítottak húsz házkutatást követően egy áramlopást felgöngyölítő rendőrségi akció során – értesült igazságügyi forrásokból az Agerpres hírügynökség.
Őrizetbe vettek három férfit egy áramlopást felgöngyölítő rendőrségi rajtaütés után Maros megyében, ahol húsz házkutatást tartottak csütörtökön.
Rendőröket riasztottak egy összetűzéshez csütörtök este a Maros megyei Felsőrépán, de nemhogy csillapodott volna a helyzet, hanem még inkább eldurvult.
A hosszú és kihívásokkal teli út után a gólyák egy része visszatért országunkba. A sáromberki, webkamerával megfigyelt két fészek sem maradt üresen – derült ki a gólyákat megörökítő felvételekről, amelyeket a Milvus Csoport tette közzé.
szóljon hozzá!