Advent négy hétvégéjén a polgármesterihHivatal udvarán várják a város apraját-nagyját a Szovátai Hagyományőrző Népi Játszóház és a Szovátai Ifjúsági Szervezet által szervezett adventi vásárra és gyertyagyújtásra.
2012. december 12., 17:072012. december 12., 17:07
2012. december 12., 17:462012. december 12., 17:46
Az udvaron több standot állítottak fel, ahol a tucatnyi helyi kézműves kiállított termékeit lehet szemügyre venni és vásárolgatni. Vasárnaponként egy-egy adventi gyertya meggyújtására is sor kerül. A harmadik gyertya lángja vasárnap 16 órakor lobban fel az óriási koszorún, ez alkalomból egy helyi ökumenikus csoportosulás fog igeolvasást tartani, majd az S. Illyés Lajos Általános Iskola előkészítő csoportjának tanulói énekelnek, szavalnak, az ötödik osztályosok pedig énekelnek, és a Marosszéki Kodály Zoltán Gyermekkórus alkalmi hangversenyét is meghallgathatják az érdeklődők – tudtuk meg Kiss Jánostól, az önkormányzat kulturális munkatársától és Kiss Ibolya Enikő szervezőtől.
A városban már az elmúlt héten befejezték az ünnepi díszvilágítás felszerelését az utcákon, közterületeken, utcai oszlopokon. A Városháza udvarán és a fürdőtelepi parkban, Petőfi szobra közelében egy-egy fenyőfát díszítettek fel. A gyerekek számára egy óriási hóember felállításával is szeretnének örömet szerezni: ez először a Városháza udvarán kap helyet, majd az év végén fölszállítják a fürdőtelepre, hogy a turisták is megcsodálhassák – tudtuk meg Péter Ferenc polgármestertől.
Máshol is lesz karácsonyfa
A vidéki települések többségében is fenyőfákat díszítenek a köztereken az önkormányzatok. Erdőszetgyörgy központjában már fel van díszítve, Kibéden viszont csak az intézményekben kerül sor erre, közterületen nem. Ákosfalva központjában is már díszben áll a fenyő, de hamarosan a községhez tartozó Nyárádszentbenedeken és Harasztkeréken is lesz, sőt a játszótereket is feldíszítik.
Koronka központjában is a tegnap került fel a csillag a fa tetejére, míg néhány településen ezután kerül sor a fadíszítésre: Csíkfalván és Lukafalván a községháza előtt, Nyárádremetén, Nyárádköszvényesen, Vármezőben, Nyárádselyében a kultúrotthonok előtt, Deményházán és Mikházán az iskola udvarán „öltöztetik” fel az örökzöld fát. Szentgericén és Backamadarason a központi parkban állítanak „karácsonyfát”, ez utóbbi mellett betlehemest is felállítanak. Viszont nem kerül sor hasonlóra Mezőcsávás, Nyárádkarácson és Nyárádgálfalva községekben: ott nem szokás ez – tudtuk meg a polgármesterektől.
Koncert helyett show
A hét elején Nyárádszereda önkormányzata is két fenyőfát díszített a főtéri parkban és néhány helyen megjelentek a fényszálas üdvözlő feliratok is.
Idén adventi vagy karácsonyi hangversenyre nem számíthat a közönség, de szombaton 19 órától a Művelődési Házban megrendezésre kerül a Miss December szépségverseny. Nemcsak estélyis, fürdőruhás és fehérneműs felvonulást ígérnek a székelyudvarhelyi Vékony György nevéhez fűződő cég szervezői, hanem sztárvendégeket is: az X-Faktor és Magyarország hangja sóvidéki származású felfedezettje, Abodi Nagy Blanka, a Csillag születik tehetsége, Molnár József is jelen lesz, és természetesen a „házigazda”, Csoky is szórakoztatja a közönséget.
Kigyulladt egy melléképület vasárnap este a Gernyeszeg községhez tartozó Kisszederjesen. A tüzet sikerült megfékezni, mielőtt átterjedt volna a lakóházra, egy nő azonban égési sérüléseket szenvedett.
Két férfi verekedett össze szombaton késő este Marosvásárhelyen, a helyszínre kiszálló rendőrök negyven személyt igazoltattak, húsz embert pedig bekísértek az őrsre kihallgatásra.
Idén is Marosvásárhely középkori várudvarában gyűltek össze a helyi magyar családok, barátok és az elszármazottak, hogy közösen ünnepeljenek. Noha számos helyszínen zajlanak programok, a rendezvény szívét idén is a várudvar jelenti a hétvégén.
A Németországból Marosvásárhelyre érkező repülőgép kényszerleszállását hajtott végre Budapesten szombaton este.
Nem tudják biztosítani az ivóvíz-szolgáltatást Gyulakuta magasabban fekvő otthonaiban, így korlátozásokat vezetnek be.
Eszméleténél volt és már a helyszínen megvizsgálták azt az áldozatot, aki szombaton délben kútba esett Maros megyében.
Májat, veséket, csontszövetet és szaruhártyát távolítottak el péntekre virradó éjszaka egy 49 éves, agyhalott betegtől a Marosvásárhelyi Megyei Sürgősségi Klinikai Kórházban – számoltak be a kórház a közösségi oldalán.
Átszervezési terv miatt mulasztással és nemtörődömséggel vádolják a mikházi Felnőtt Neuropszichiátriai Rehabilitációs Központ vezetőségét az alkalmazottak. Szerintük nem néhány beteget helyeztek volna át, hanem teljesen ki akarták üríteni az intézményt.
Látványetetésekkel, sportvetélkedőkkel és rendhagyó divatbemutatóval ünnepli 62. születésnapját a marosvásárhelyi állatkert.
Őrizetbe vették a rendőrök azt az 54 éves, szászrégeni férfit, akit egy kilencéves kislánnyal szembeni molesztálással gyanúsítanak.
szóljon hozzá!