Fotó: Boda L. Gergely
A Marosvásárhely-Kövesdombi Unitárius Egyházközség november 27-én, advent első vasárnapján hálaadó és orgonaszentelési istentiszteletet tartott temploma szentelésének 10. évfordulója és új elektromos orgonájának megvásárlása alkalmából.
2016. november 27., 15:132016. november 27., 15:13
Az istentiszteleten részt vett főtisztelendő Bálint Benczédi Ferenc unitárius püspök, aki szószéki szolgálatot tartott. Kecskés Csaba lelkész-esperes emlékeztetett, hogy pontosan egy évvel ezelőtt a Bolyai téri unitárius templomban ugyancsak a püspök jelenlétében tartottak harangszentelési ünnepséget.
A 24. zsoltárra épített szószéki szolgálata után a püspök emlékeztette a templomban nagy számban jelen lévő unitárius és más felekezetű híveket arra, hogy a hetvenes években itt egy hatalmas építőtelep volt, s a tömbházrengeteg elkészülte után mostanra immár lehetőségük van arra az itt lakóknak, hogy az üveg és beton fogságából kiszabadulva elmehessenek a templomok nyújtotta lelki oázisba.
Kecskés Csaba esperes röviden összefoglalta a két évtizedet, ami a templomépítést meghatározta. Az első évtized a gondolkodás, a terv megszületésének időszaka volt, ezt követte a tulajdonképpeni munka, amikor körvonalazódni kezdett a majdani istenháza formája. Az alapkövet néhai Szabó Arpád püspök tette le, s ugyancsak ő szentelte fel a félkész állapotban lévő templomot 2006. december 2-án.
Ezután következett a második évtized, ami szintén munkában, közösség- és hajléképítésben telt el. A Bethlen Gábor Alap segítségével és a hívek adományozó készsége, valamint egy egyesült államokbeli testvérgyülekezet támogatásával tavaly sikerült Hollandiából egy elektromos orgonát megvásárolni – addig egy református személy kölcsönzött egy hasonló hangszert a templomnak. Kecskés esperes köszöntet mondott az adakozó híveknek, a támogatást nyújtó városi tanácsnak azért, hogy a húszéves templomépítési munkálatot most egy orgonával sikerült megkoronázni.
Ezt követően Bálint Benczédi Ferenc püspök felszentelte az orgonát, amit először Molnár Tünde orgonaművész szólaltatott meg. Csodálatos hangzású zeneművekkel bűvölte el a zsúfolásig telt templom közönségét, egyben megmutatva, hogy mire képes a csodálatos új hangszer. Ezt követően Nagy Orsolya, a kolozsvári Gheorghe Dima Zeneakadémia másodéves hallgatója játszott hárfán. Kecskés esperes emlékeztette a jelenlevőket, hogy pontosan tíz évvel ezelőtt ugyanez a kislány mondott verset a templom felszentelésekor. A művészi műsort a Cantuale énekegyüttes összeállítása zárta.
Kisebb lendülettel, de még mindig folytatódik az ingyenes méhnyakrákszűrés Marosvásárhelyen. Bárki jelentkezhet, függetlenül attól, hogy biztosított vagy sem.
Sérüléseikből felépült, megerősödött fiatal madarak nyerték vissza szabadságukat a Sérült Vadállatok Rehabilitációs Központja gondozásának köszönhetően. A gólyákat Marosszentgyörgy közelében engedték el, hogy megkezdhessék útjukat Afrikába.
Három személyautó ütközött össze Dédánál, a 15-ös országúton szombaton reggel. Egy személyt a roncsok közül kellett kimenekíteni – közölte a Maros megyei tűzoltóság.
Nyolcezer lejes adományt vehetettek át az Együtt a Rákos Gyermekekért Alapítványt képviselői pénteken délután a marosvásárhelyi Vifi képviselőitől, ennyi adomány gyűlt össze a nemrég megszervezett jótékonysági futás nyomán.
Iskolakezdésre készülve a megyei önkormányzati képviselők megszavazták, hogy a Maros megyei óvodák és iskolák továbbra is biztosítják a tízórait a gyermekek számára, és támogatják az ingázó diákok utazási költségeit.
Dr. Rezi Botondot nevezték ki a Maros Megyei Múzeum ideiglenes igazgatójának, miután elődje, Ötvös Koppány Bulcsú a kulturális minisztérium államtitkára lett. Az új vezető kinevezéséről a Maros megyei tanács döntött.
A divat ritkán költözik ilyen rendhagyó helyszínre: a marosvásárhelyi állatkert oroszlánketrecében rendezik meg a hétvégén Hajnal Zsuzsanna divatbemutatóját, amely a látványon túl gondolatébresztő üzenetet is közvetít a fenntarthatóságról.
Roma Kulturális Napokat tartanak Marosvásárhelyen a Vársétányon augusztus 22-24. között, ezért a programok ideje alatt forgalomkorlátozásra kell számítani az említett utca egyik felében.
Kis előrelépés történt a négy éve beharagozott marosvásárhelyi városi park létrehozása kapcsán: az önkormányzat benyújtotta az iratokat a környezetvédelmi engedélyre. A huszonhat hektáros területen jelenleg ember nagyságú a gaz.
Két baleset történt Maros megye különböző pontjain csütörtökön reggel, csaknem megegyező időben.
szóljon hozzá!