Öreg járgány nem vén járgány

László Róbert, a rendezvény főszervezője pár nappal korábban még úgy nyilatkozott, hogy időjárásfüggő a részvétel, harmincegy régiautó-tulajdonos jelentette be, hogy részt vesz a parádén, de ha az időjárás nem tart velük... Nos, valaki odafenn nagyon szerteheti őket, ugyanis szombaton „az évszakhoz képest” meleg idő volt, így aztán a vártnál – és bejelentkezettnél – több régi kocsi jött el.

Visszaköszönt a múlt

Kisuvickolva, fényesre sikálva, jobbára a márkával, évjárattal, műszki adottságaikkal felcímkézve álltak glédában a négy- és kétkerekűek az üzletház árnyékában, s volt látogatójuk is bőven. Idősek, középkorúak mellett rengeteg gyerek is eljött kocsinézni. Utóbbiak főleg a számukra furcsa, kényes-fényes, agyoncímkézett, nikkelezett, kabriók körül ácsingóztak, az idősebbek viszont jóleső nosztalgiával szemlélgették ifjúságuk ittrekedt matuzsálemeit, s emlékeztek arra az időre, amikor az egyszerű, mindennapi ember zsíroskenyéren spórolta ki az ezerszázas, neadj’Isten ezerhármas árát, aztán évekig várhatott, hogy a hőn óhajtott guruló birtokába jusson. Csak az akkor is létező kiváltságosok kaphatták meg az autót sorszám nélkül.

Árokparton akar hálni...?

Volt a placcon újrafestett, csillogó-villogó félévszázados ARO, a négykerékmeghajtású román csoda, ami felfalja a 16 liter benzint százon, voltak ezerszázas, ezerhármas Dacwagenek, régi és még régebbi Škodák, VW-ek, Wartburgok, ott volt a szegény ember Trabantja, aztán a ellenpólusként az örök Mercedes, Ford, Triumph, Luis de Funes-filmeket idéző Citroën.

És volt még néhány, kimondottan „alkalomra készült” esküvői bérkocsi (egyiket ilyen-olyan alkatrészekből kutyulják össze a messze Ámerikában, s hogy még menőbb legyen, felbiggyesztik az orrára a Mercedes-jelvényt, amihez semmi köze nincs), de volt MZ motorkerékpár, és szerénykedett két Mobra Super is az autók között, amelyek hajdani tulajdonosait eképp „biztatták”: Árokparton akar hálni? / Super Mobrával kell járni.

Az igazi gyűjtő megszállott

Egy \'83-as „évjáratú” Mercedes Benz 123 előtt álldogállt a tulajdonos, a marosvásárhelyi Király Árpád. Akinek az istállójában tizenkét darab van csak Mercedesből. Mint mondotta, a C kategória teljes sorozatát szeretné kigyűjteni. A retróra elhozott „példányt” 1976-86 között gyártották – ő az öthengeres vonalat vadássza, különböző színekben. Három már megvan ebből – a kárpit színe, a tetőablak fontos számára, s a kritérium az, hogy ne legyen kék a Merci. Ezt a színt valahogyan nem szereti. Elmondta azt is, hogy mekkora nayagi és másmilyen erőfeszítést jelent a gyűjtemény összeállítása. Ő napirenden vadászik a világhálón a kategória darabjai után, s ha rátalál egyre, lecsap. Egyébként Merciből már legalább félszázat szedett szét, szerelt össze, s külföldi útjai során megbizonyosodott – Németországban van a legnagyobb, egyben legtiszteletreméltóbb autós kultúra. Az álma, hogy legyen egy hely, egy udvar, ahol a teljes gyűjteményt egyben tudhatja, ápolgathatja, s a vágyak netovábbja –, hogy gyűjteménye, ha majd teljes lesz, bekerüljön egy Mercedes-katalógusba. „Egy kis megszállottság, rengeteg munka, s anyagi áldozat – ezek az igazi gyűjtők ismérvei. De mindent megér, ha nézegetheted, simogathatod a gyűjtemény darabjait” – mondotta búcsúzóul, a városi körútra készülve.