A Studium Kiadó gondozásában jelent meg Jung Ildikó marosvásárhelyi ügyvéd Gondolatok című novelláskötete, amelyet vasárnap délben mutattak be a Bolyai téri unitárius egyház tanácstermében.
2016. december 19., 14:222016. december 19., 14:22
Kettős esemény helyszíne volt az unitárius egyház tanácsterme, ugyanis Jung Ildikó nem csak a frissen kiadott novelláskötetével lépett a nagyközönség elé, de egy képzőművészeti tárlattal is, ahol saját festményeit, pasztelljeit állította ki, amelyekkel a könyvét is illusztrálta a szerző.
A Gondolatok című könyvről és annak szerzőjéről Markó Enikő osztotta meg gondolatait, felhívva a figyelmet arra, hogy Jung Ildikó érzékeny ember, amit ötvöz az objektív távolságtartásával. Hosszú ügyvédi pályafutása során számtalan emberi történettel, sorssal találkozott, az egyszerű városi és falusi emberek ihlették meg az írásaiban is, pályakezdő értelmiségiekről is szívesen ír, ahogy a saját gyerekkoráról, felnőtté válásáról, a boldog megbékélésről.
Egy olyan korszakot jelenít meg, amely a gyerekkorába nyúlik vissza, vele egykorú olvasói pedig felismerik a régi Marosvásárhely utcáit, tereit, sajátos helyeit. Küzdelmekről ír, ami az olvasó együttérzését váltja ki – hívta fel a figyelmet a méltató.
Kedvenc novellája Jung Ildikónak A régi ház című, amely szintén családi élményeket dolgoz fel: arról a házról ír, amely még a nagyszüleié volt, és amelybe felnőtt korában költözhetett vissza. Csakhogy alig foglalta el a nagyon szeretett házat, megbetegedett és kórházba került. „Arra gondoltam, milyen furcsa az élet, végre visszaköltözhettem a régi házba, és meghalok. Vajon fog emlékezni rám a ház? – tettem fel a kérdést magamnak, aztán arra gondoltam, butaság, amit kérdezek, hiszen egy háznak nincs emlékezete” – idézte fel az első és legkedvesebb írásának történetét.
Nyolcezer lejes adományt vehetettek át az Együtt a Rákos Gyermekekért Alapítványt képviselői pénteken délután a marosvásárhelyi Vifi képviselőitől, ennyi adomány gyűlt össze a nemrég megszervezett jótékonysági futás nyomán.
Iskolakezdésre készülve a megyei önkormányzati képviselők megszavazták, hogy a Maros megyei óvodák és iskolák továbbra is biztosítják a tízórait a gyermekek számára, és támogatják az ingázó diákok utazási költségeit.
Dr. Rezi Botondot nevezték ki a Maros Megyei Múzeum ideiglenes igazgatójának, miután elődje, Ötvös Koppány Bulcsú a kulturális minisztérium államtitkára lett. Az új vezető kinevezéséről a Maros megyei tanács döntött.
A divat ritkán költözik ilyen rendhagyó helyszínre: a marosvásárhelyi állatkert oroszlánketrecében rendezik meg a hétvégén Hajnal Zsuzsanna divatbemutatóját, amely a látványon túl gondolatébresztő üzenetet is közvetít a fenntarthatóságról.
Roma Kulturális Napokat tartanak Marosvásárhelyen a Vársétányon augusztus 22-24. között, ezért a programok ideje alatt forgalomkorlátozásra kell számítani az említett utca egyik felében.
Kis előrelépés történt a négy éve beharagozott marosvásárhelyi városi park létrehozása kapcsán: az önkormányzat benyújtotta az iratokat a környezetvédelmi engedélyre. A huszonhat hektáros területen jelenleg ember nagyságú a gaz.
Két baleset történt Maros megye különböző pontjain csütörtökön reggel, csaknem megegyező időben.
A Szent István-napi új kenyér ünnepén idén is néptánccal, zenével és közös kenyértöréssel erősítette a marosvásárhelyi magyarság a közösséghez tartozás érzését és a hagyomány tiszteletét, bár idén jóval kevesebben tették ezt, mint tavaly.
Közösségi alkalomhoz hasonló volt a magyar államalapítás ünnepén Nyárádszeredában a heti vásár. Nemcsak azért, mert lehetett találkozni, beszélgetni, nézelődni, hanem azért is, mert több évtized után visszaköltözött a szerdai vásár a főtérre.
Idén 262 esetben a medvék, hét esetben pedig a farkasok okoztak károkat a Maros megyei településeken. Húsz nagyvadat kilőttek, hetet pedig autók vagy vonatok ütöttek el.
szóljon hozzá!