Néptáncgálát szerveztek Nyárádszeredában

Nyolcadik alkalommal hívták színpadra szombaton Erdély műkedvelő néptáncosait Nyárádszeredában.

Gligor Róbert László

2014. október 05., 10:482014. október 05., 10:48

A Romániai Magyar Néptánc Egyesület rendezvényére félezernél több tánc- és zeneszerető érkezett, az Erdélyi Néptáncantológia gála és verseny keretében kilenc együttes lépett fel, hogy produkciójukkal bizonyítsanak a közönségnek és a zsűrinek, amelyet olyan személyiségek alkottak, mint Kovács Norbert „Cimbi” néptáncos, koreográfus, a Veszprém Megyei Néptánc Egyesület elnöke, Kádár Elemér művészettörténész, a Nagyvárad Táncegyüttes táncosa, táncpedagógus, Ivácson László, a Háromszék Táncegyüttes művészeti vezetője és Sinkó András, a marosvásárhelyi Művészeti Gimnázium zenetanára, népzenész.

Idén újdonságnak számított, hogy a beválogatott csapatok két korcsoportban léphettek fel: a gyermekegyüttesek közül a gyergyószentmiklósi Hóvirág szucsági táncokkal, míg a szilágycsehi Berekenye tövisháti táncokkal rukkolt elő. A felnőttek csoportjában Kolozsvárról a Bogáncs, a Zurboló, az Ördögtérgye és annak utánpótlás együttese, Székelyudvarhelyről a Boróka, Sepsiszentgyörgyről a Százlábú néptáncegyüttes léptek színpadra gyergyói, gyímesi, szucsági és palatkai táncokkal, míg a sort a házigazda Bekecs zárta Kis-Küküllő menti táncrenddel.

A gálát követően Deák Gyula, a Háromszék néptáncegyüttes igazgatója, a Romániai Magyar Néptánc Egyesület elnöke kérdésünkre az antológiáról elmondta: évente más-más helyszínen szervezik, és próbálják összegyűjteni azokat a legjobb táncegyütteseket, amelyek hajlandók megmérettetni. Ez a rendezvény egyrészt seregszemle, mindenki láthatja, hogy hol tart ma az amatőr színpadi néptánc, másrészt megmérettetés, a résztvevők egymást és egymás koreográfiáját látják, ezáltal fejlődnek. A zsűri nem az éles, hanem az építő jellegű kritikát célozza meg, a pozitívumokat kiemeli, hiányosságok esetén hasznos tanácsokat osztogat. „Szeretnénk, ha az antológia a következő években egyre több együttest meg tudna szólítani, mert kiváló csapatok vannak jelen, de még mindig hiányoznak olyanok, akiknek itt lenne a helyük” – fogalmazott az elnök, aki szerint az évente megrendezett antológia folyamatosan fejlődik, egyre nehezebb ide bekerülni, ezért is van az, hogy minden együttes igen jól teljesített a maga területén.

Ami a mai erdélyi néptáncmozgalmat illeti, Deák Gyula úgy látja, a dolgok helyén és rendjén vannak, erős mozgalomról van szó, rengeteg csoport van. A táncházmozgalomnak sokan a végét látták, de ma sem úgy néz ki, hogy kifulladna. Aki megszereti a népzenét, néptáncot, az hű marad hozzá, ez egy más világ, más emberi érzéseket mozgat meg.

Bár az Erdélyi Néptáncantológia versenyt is jelent, egyelőre még nem hirdették ki az idei legjobbakat. Ennek ellenére a nyárádszeredai Bekecs néptáncosai remélik, hogy kellően helyt álltak. Az együttes harmadik alkalommal vett részt a versenyen és remélik, nem csalódott bennük a közönség sem. Nyárádszereda a néptánc otthona, a nyárádszeredaiak megérdemlik azt, hogy az antológia ide is eljusson és megtiszteltetés számukra, hogy Erdély legjobb amatőr néptáncegyütteseinek házigazdái lehettek – nyilatkozta szerkesztőségünknek Benő Barna Zsolt, a Bekecs vezetője és koreográfusa.
A következő évi Néptáncantalógiának Székelyudvarhely ad majd otthont.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. július 02., csütörtök

Kigyulladt egy mésszel megrakott teherautó motortere Segesváron

Tűz ütött ki csütörtökön egy mésszel megrakott teherautó motorterében Segesváron, az E60-as úton. A helyszínre a tűzoltók vonultak ki, hogy megakadályozzák a lángok továbbterjedését.

Kigyulladt egy mésszel megrakott teherautó motortere Segesváron
Hirdetés
2026. július 01., szerda

Autópályán gyulladt ki egy kisbusz Marosludas közelében

A marosludasi tűzoltó-egység katonai tűzoltóit egy kigyulladt kisteherautóhoz riasztották az A3-as autópályára szerda délután. A tűzeset a sztráda Marosvásárhely–Kolozsvár menetirányában történt.

Autópályán gyulladt ki egy kisbusz Marosludas közelében
2026. július 01., szerda

Azahriah, Alan Walker és Inna is érkezik – számos újdonsággal indul a VIBE Fesztivál

Néhány nap múlva megnyitja kapuit Erdély egyik legnagyobb könnyűzenei fesztiválja, a VIBE. A július 2–5. között zajló rendezvény idén is nemzetközi sztárokkal, hazai kedvencekkel, új helyszínekkel és több kényelmi fejlesztéssel várja a látogatókat.

Azahriah, Alan Walker és Inna is érkezik – számos újdonsággal indul a VIBE Fesztivál
2026. július 01., szerda

Több mint száz rendőr ügyel a biztonságra a VIBE Fesztivál idején

A csütörtökön kezdődő VIBE Fesztivál ideje alatt megerősített rendőri és csendőri jelenlétre kell számítani Marosvásárhelyen és a fesztivál helyszínén. A hatóságok célja, hogy a négynapos rendezvény rendben és biztonságban teljen.

Több mint száz rendőr ügyel a biztonságra a VIBE Fesztivál idején
Hirdetés
2026. július 01., szerda

Éjszaka sem pihentek a tűzoltók: károkat okozott a vihar Maros megyében

Több mint egy tucat helyszínen avatkoztak be a Maros megyei tűzoltók a keddi vihar után. A kidőlt fák autókat, tömbházakat és egy étterem teraszát is megrongálták, több településen pedig pincéket és alagsorokat öntött el a víz.

Éjszaka sem pihentek a tűzoltók: károkat okozott a vihar Maros megyében
2026. június 30., kedd

Megtalálták a Marosba esett személy holttestét

Megtalálták a tűzoltók annak a személynek a holttestét, akit kedd délután kezdtek el keresni a Maros folyóban Lekencénél.

Megtalálták a Marosba esett személy holttestét
2026. június 30., kedd

Embert keresnek a Marosban Lekencénél

Egy, a Maros folyóban eltűnt, feltehetően vízbe fulladt személy felkutatásához riasztották kedden a dicsőszentmártoni tűzoltóegység és a marosludasi munkapont hivatásos tűzoltóit Maroslekence térségébe.

Embert keresnek a Marosban Lekencénél
Embert keresnek a Marosban Lekencénél
2026. június 30., kedd

Embert keresnek a Marosban Lekencénél

Hirdetés
2026. június 29., hétfő

Két autó ütközött, az egyik lesodródott az úttestről

Egy sávon halad a forgalom a marosvásárhelyi Szabadi úton, ahol két autó ütközött össze hétfőn délután.

Két autó ütközött, az egyik lesodródott az úttestről
2026. június 29., hétfő

Aquaparkkal bővülhet Szováta turisztikai kínálata

Több mint 104 millió lejes beruházással épülhet modern aquapark és szabadidős központ Szovátán. A Maros Megyei Tanács és Szováta önkormányzata közösen nyújt be pályázatot a projekt megvalósítására, amely egész évben várná a látogatókat.

Aquaparkkal bővülhet Szováta turisztikai kínálata
2026. június 29., hétfő

Mikrobusz és személyautó karambolozott Maros megyében

A 15-ös országúton, a Marosvécshez tartozó Disznajón bekövetkezett balesethez riasztották hétfőn reggel a dédai tűzoltóság munkatársait: egy mikrobusz és egy személyautó karambolozott.

Mikrobusz és személyautó karambolozott Maros megyében
Hirdetés