
Fotó: Kristó Róbert
„Az RMDSZ a megosztás szimbólumává vált. Ismét bebizonyította, hogy választóit csak az újabb politikai zsákmány megszerzésére akarja felhasználni” – írta közleményében az Erdélyi Magyar Néppárt elnöksége nevében Toró T. Tibor elnök, utalva a marosvásárhelyi magyar polgármesterjelöltséggel kapcsolatos helyzetre, miszerint a közös jelölés elutasítása miatt dr. Vass Levente visszalép, helyette pedig Frunda György indul a júniusi választásokon RMDSZ-színekben.
2012. április 08., 13:252012. április 08., 13:25
2012. április 08., 16:362012. április 08., 16:36
„A napokban előbb az a szégyenletes esemény történt, hogy korrupció gyanúja miatt távoznia kellett miniszteri székéből Borbély Lászlónak, most pedig minden jel szerint Frunda György számára készítik elő hű csatlósai a menekülési utat Marosvásárhelyen át, semmibe véve civil szervezetek, értelmiségiek, egyházi vezetők – marosvásárhelyiek – akaratát, amikor kitúrják Vass Leventét a lehetséges közös polgármester-jelölti pozícióból” – térnek ki a közleményben.
Az Erdélyi Magyar Néppárt és az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács már 2011-ben az új egység megteremtését szorgalmazta, ezért javasolta marosvásárhelyi közös polgármesterjelöltnek dr. Vass Leventét, akit a kiemelt jelentőségű frontváros magyarsága is szívesen fogadott. A fiatal szakember a történelmi egyházak vezetői és egyetemi professzorok támogatását is elnyerte. Maga Kovács Péter, az RMDSZ főtitkára is úgy nyilatkozott nemrég: „háztól házig, embertől emberig megyünk annak érdekében, hogy hangsúlyozzuk: dr. Vass Levente fiatal, tapasztalt, jó menedzseri kvalitásokkal rendelkezik, szakmájában többszörösen bizonyított, irányításával Marosvásárhely elindulhat egy valós fejlődés útján” – áll a néppárti kommunikében.
„Ehhez képest arculcsapásként érte a marosvásárhelyi magyar választókat a hír, hogy az a Frunda György lehet az RMDSZ polgármesterjelöltje, aki már többször élt vissza választói bizalmával. Frunda szenátor egyike az autonómiaprogramot aprópénzre váltó „neptuni paktum” kimódolóinak. Az Európa Tanács Parlamenti Közgyűlésében, a román küldöttség vezetőjeként tüntetőleg képviselte „a román egységes nemzetállami szempontokat” szemben a Székely Nemzeti Tanács több mint kétszázezer szavazattal megtámogatott területi autonómiaigényével. Becsapta szavazóit 2007-ben is, amikor őt listavezetőként az Európai Parlamentbe küldték, ő pedig megválasztása után visszalépett” – részletezik a néppártiak.
„Egyike volt azon RMDSZ-politikusoknak, akik „ellenezték a magyar állampolgárság egyszerűsített megadását” az azt igénylő külhoni magyaroknak. A román civil társadalom rokonszenvét azonban akkor veszítette el végleg, amikor megragadott minden alkalmat, hogy „ellehetetlenítse a romániai hatóságok korrupcióellenes tevékenységét”, szégyent hozva a magyar közösségre, és kárt okozva nemcsak a magyaroknak, hanem az egész országnak, amely többek között ezért várakozik még mindig Európa schengeni előszobájában” – áll még a közleményben, és követelik az RMDSZ-től, hogy kérjen bocsánatot a „tisztátalan politikáért, a megosztottság kialakulásáért, az elszalasztott lehetőségekért minden magyartól és személy szerint Vass Leventétől, akit becsaptak, megaláztak, és csupán játékszernek tekintettek”.
Végül leszögezik: „Marosvásárhely – Bernády György városa – nem lehet a rövid távú politikai haszonszerzés terepe, és nem képezheti a Bukarestből lassan kikopó politikusok menekülési útvonalát sem”.
Tűz ütött ki csütörtökön egy mésszel megrakott teherautó motorterében Segesváron, az E60-as úton. A helyszínre a tűzoltók vonultak ki, hogy megakadályozzák a lángok továbbterjedését.
A marosludasi tűzoltó-egység katonai tűzoltóit egy kigyulladt kisteherautóhoz riasztották az A3-as autópályára szerda délután. A tűzeset a sztráda Marosvásárhely–Kolozsvár menetirányában történt.
Néhány nap múlva megnyitja kapuit Erdély egyik legnagyobb könnyűzenei fesztiválja, a VIBE. A július 2–5. között zajló rendezvény idén is nemzetközi sztárokkal, hazai kedvencekkel, új helyszínekkel és több kényelmi fejlesztéssel várja a látogatókat.
A csütörtökön kezdődő VIBE Fesztivál ideje alatt megerősített rendőri és csendőri jelenlétre kell számítani Marosvásárhelyen és a fesztivál helyszínén. A hatóságok célja, hogy a négynapos rendezvény rendben és biztonságban teljen.
Több mint egy tucat helyszínen avatkoztak be a Maros megyei tűzoltók a keddi vihar után. A kidőlt fák autókat, tömbházakat és egy étterem teraszát is megrongálták, több településen pedig pincéket és alagsorokat öntött el a víz.
Megtalálták a tűzoltók annak a személynek a holttestét, akit kedd délután kezdtek el keresni a Maros folyóban Lekencénél.
Egy, a Maros folyóban eltűnt, feltehetően vízbe fulladt személy felkutatásához riasztották kedden a dicsőszentmártoni tűzoltóegység és a marosludasi munkapont hivatásos tűzoltóit Maroslekence térségébe.
Egy sávon halad a forgalom a marosvásárhelyi Szabadi úton, ahol két autó ütközött össze hétfőn délután.
Több mint 104 millió lejes beruházással épülhet modern aquapark és szabadidős központ Szovátán. A Maros Megyei Tanács és Szováta önkormányzata közösen nyújt be pályázatot a projekt megvalósítására, amely egész évben várná a látogatókat.
A 15-ös országúton, a Marosvécshez tartozó Disznajón bekövetkezett balesethez riasztották hétfőn reggel a dédai tűzoltóság munkatársait: egy mikrobusz és egy személyautó karambolozott.
szóljon hozzá!