Népi gyermekjátékokat mutattak be Backamadarason

•  Fotó: Gligor Róbert László

Fotó: Gligor Róbert László

Nagyapáink gyermekjátékai címmel hirdetett meg pályázatot Backamadaras és magyarországi testvértelepülése, Abádszalók. A begyűjtött anyagot a hétvégén a  nyárádmentiek is megtekinthették.

Gligor Róbert László

2014. március 24., 20:222014. március 24., 20:22

2014. március 24., 22:532014. március 24., 22:53

A Nemzeti Együttműködési Alaptól 930 ezer forint támogatást nyert az abádszalóki Tisza-tó Régió Ifjúságáért Egyesület, ebből a Backamadarasért Egyesületettel közösen valósították meg projektjüket, amely révén a népi gyermekjátékokat szerették volna visszahozni a köztudatba. Tavaly nyáron a nyárádmenti község falunapjain mutattak be egykori játékokat, mint a lengőteke, köcsögütés, majd a két egyesület pályázatot hirdetett, amelyre szülők, nagyszülők gyermekkori játékait  kellett beküldeni egy rövid leírással – mondta el az egyesület elnöke, Kiss András. Az anyagot március 8-án Abádszalókon, a hétvégén Backamadarason mutatták be az érdeklődő közönségnek. A kiállításon jelenlevő gyerekeket Mester Csaba abádszalóki bohóc szórakoztatta.

Akad nyárádmenti is

A kiállításon mintegy kétszáz játékot mutattak be, legtöbbjük az 1950-60-as és az azt követő évekből való, de vannak régebbiek is, amelyeket ismét elkészítettek a kiállítás kedvéért. Találtunk itt ringóbölcsőt, babákat és bababútorokat, gumimotoros traktort, többszintes betlehemest, fakutyának nevezett toliszánkát, vonatot, repülőgépet, autókat fából és pléhből, cserépfurulyát, falovat, mozgójátékokat és kesztyűbábokat is. A használati tárgyak, szerszámok közül találtunk gyalut, káposztás hordót, fűzfakosarat, kereplőt is, mindezt természetesen gyerekméretben készítve.

A pályázatot a Nyárádmentén is meghirdették, innen is került néhány darab. Egy kislány kórémuzsikát hozott éppen a kiállítás közben, de a negyedik osztályos kisadorjáni Adorjáni Pál Dávid a nagytatája segítségével kovácsoló játékot épített. A munkáját az abádszalókiak oklevéllel és egy játékokat bemutató könyvvel jutalmazták a hétvégén. De örömmel tapasztaltuk, hogy a két település felnőttjei valamikor ugyanazokat a játékokat játszották több száz kilométer távolságban, és ezeket szívesen elevenítették fel a hétvégén: bodzapuska, fűzfasíp, sárpuska, csavar- vagy kulcspuska gyufával és még sok egyéb.

Székelykapu lesz Abádszalókon

A Backamadarasért Egyesület elnöke, Dávid György portálunknak elmondta: bár úgy gondolnánk, hogy Erdélyben jól megőriztük az egykori játékokat, ezzel szemben jóval kevesebb maradt meg belőle, mint Magyarországon, ahol nagy figyelmet szentelnek azok gyűjtésére már az iskolákban is.

Azt is megtudtuk: hamarosan újabb közös projekt indul a két egyesület között. Abádszalókon a babamúzeum közelében pünkösdkor megnyitják a népi gyermekjátékok bemutató udvarát, ennek bejáratánál székely kaput állítanak fel, amelyet a backamadarasi Barabássy Somogy Örs készít el.

szóljon hozzá! Hozzászólások

A rovat további cikkei

2026. április 10., péntek

Két tűzesethez is riasztották a tűzoltókat Maros megyében egyetlen éjszaka alatt

Alig egy óra eltéréssel két tűzesethez riasztották a Maros megyei tűzoltókat két különböző településre, péntekre virradóra.

Két tűzesethez is riasztották a tűzoltókat Maros megyében egyetlen éjszaka alatt
Hirdetés
2026. április 10., péntek

Illegális alkoholkészletre csaptak le házkutatások során Maros megyében

A Maros megyei rendőrség gazdasági bűncselekményeket kivizsgáló osztályának munkatársai április 9-én, csütörtökön öt ingatlanban tartottak házkutatást.

Illegális alkoholkészletre csaptak le házkutatások során Maros megyében
2026. április 08., szerda

Megrongálták a nyilvános mosdókat Marosvásárhely új szabadidőparkjában

Vandalizmus történt Marosvásárhely legújabb parkjában: ismeretlenek megrongálták a Cserealja szabadidőpark nyilvános mosdóit.

Megrongálták a nyilvános mosdókat Marosvásárhely új szabadidőparkjában
2026. április 08., szerda

Két esethez is riasztották a Maros megyei tűzoltókat szerda reggel

Két különböző helyszínen is be kellett avatkozniuk szerda reggel a Maros megyei hivatásos tűzoltóknak.

Két esethez is riasztották a Maros megyei tűzoltókat szerda reggel
Hirdetés
2026. április 07., kedd

Őztetemet kellett kiemelniük a Marosból a tűzoltóknak

Elpusztult őzet távolítottak el a Marosból a tűzoltók kedden délelőtt Marosvásárhelyen.

Őztetemet kellett kiemelniük a Marosból a tűzoltóknak
2026. április 07., kedd

Csángó énekesről szóló filmvetítés és közönségtalálkozó Marosvásárhelyen

Az EMKE Mozi keretében mutatják be Marosvásárhelyen a Hegyeken, völgyeken zengedezve járnék… című portréfilmet, amely Nyisztor Ilona életét és munkásságát dolgozza fel.

Csángó énekesről szóló filmvetítés és közönségtalálkozó Marosvásárhelyen
2026. április 07., kedd

Három tonna szén égett el egy kigyulladt raktárban

Szénraktár gyulladt ki Balavásáron hétfőre virradóra, a helyszínre nagy erőkkel vonultak ki a tűzoltók.

Három tonna szén égett el egy kigyulladt raktárban
Hirdetés
2026. április 06., hétfő

Tűz ütött ki Fickópatakán, az épület tulajdonosa megsérült

Melléképület gyulladt ki hétfőn délután Fickópatakán, a tűzesetben a tulajdonos is égési sérüléseket szenvedett – közli a Maros megyei tűzoltóság.

Tűz ütött ki Fickópatakán, az épület tulajdonosa megsérült
2026. április 06., hétfő

Felerősödő szélre figyelmeztetnek Maros megyében

Általánosságban 50-70, elszigeteltebb helyszíneken pedig 80-100 km/órás széllökésekre figyelmeztetett hétfőn a Maros megyei katasztrófavédelem.

Felerősödő szélre figyelmeztetnek Maros megyében
2026. április 06., hétfő

Kutyatetemet emeltek ki a Marosból

Nagytestű kutya tetemét emelték ki hétfőn reggel a Marosból, a folyó marosvásárhelyi szakaszán – közli a Maros megyei tűzoltóság.

Kutyatetemet emeltek ki a Marosból
Kutyatetemet emeltek ki a Marosból
2026. április 06., hétfő

Kutyatetemet emeltek ki a Marosból

Hirdetés