Nemcsak három évig tartana a Nyárádszeredai Művésztelep

•  Fotó: Gligor Róbert László

Fotó: Gligor Róbert László

Alig zárta kapuit az első nyárádmenti művészeti alkotótábor, a szervezők már nemcsak az eredetileg felvetett három éves „próbaidőről” beszélnek, hanem állandóvá tennék a kezdeményezést.

Gligor Róbert László

2013. július 06., 18:592013. július 06., 18:59

2013. július 07., 09:192013. július 07., 09:19

Nyolc művész alkotott nyolc napon át a Nyárádmentén: a sepsiszentgyörgyi Éltes Csaba, a szovátai Kuti Dénes, Sánta Csaba, Kuti Botond, a nyárádremetei Máthé Edit, a csíkjenőfalvi Ferencz Erzsébet Zsófia, a marosszentgyörgyi Fogarasi Hunor és a székelyudvarhelyi Berze Imre. A művészek meghívás alapján érkeztek, a szervezők igyekeztek idősebb és ifjabb alkotókat egyaránt idehozni. A helyszín nagyon inspiratív: egy felújításra váró régi épület nagy udvarral, a városközpont mellett, mégis csendes helyen, ahol a képzőművész ki tud bontakozni és le tudja reagálni környezetét – mondta el Berze Imre, a szervezők egyike. Bár a székelyudvarhelyi művésztelep mintájára indult, mégsem Pulzus 2, hanem egyszerűen Nyárádszeredai Művésztelep 2013 a neve – szögezi le Berze. Úgy érzi, sikeresen indítottak: bár a művésztelep megnevezés több éves tapasztalatot feltételez, a nyárádszeredait már eleve így indították, ami a jövő reményét is sugallja. A nyolc alkotót bemutató katalógusba azok a munkák kerültek bele, amelyeket „villámgyorsan”, azaz négy-öt óra alatt készíthettek el a művészek, akik azután festészetben, szobrászatban, kerámiában, grafikában tovább dolgozhattak azoknak a témáknak, gondolatoknak a kibontakoztatásán, amelyeket elhoztak ide.

Gazdagabb lett Erdély is

„Örvendetes dolog, hogy Székelyföldön egyre több alkotótábor jön létre, és az ideális alkotási közegben nap mint nap olyan meghatározó művek születnek, melyek a kortárs helyi képzőművészet megújulását eredményezhetik. A közelmúltban ilyen szándékkal alakult meg a Jelek szobrászati alkotótábor Sepsiszentgyörgyön, illetve tavaly nyáron a Pulzus Székelyudvarhelyen. Éppen ez ihlette a Nyárádszerdai Művésztelepet (…) A közös alkotómunkán túl minden művésztelepnek van valami sajátossága, valami egyedisége. A most születő nyárádszeredaiban a művészek számára talán az a legnagyobb kihívás, hogy roppant rövid idő alatt, improvizatív jelleggel szólaltassák meg az anyagot, pengessék meg technikai tudásukat, dacoljanak a szikrányi idővel, teremtsenek kapcsolatot a környezettel, valamint leheljenek életet a magára hagyott óvoda falai közé, az új művésztelepen (…) Nyárádszereda és egyben Székelyföld gazdagabb egy új képzőművészeti színtérrel, a művésztelep most az újszerűség bűvöletével és tisztaságával hat, első alkotóit javarészt ez motiválja. Minket meg kíváncsivá tesz a gondolat, hogy vajon hogyan egészíti ki ez a hagyományteremtő szándékkal életre hívott művésztelep és az itteni élmények a kortárs székelyföldi, erdélyi képzőművészet izgalmas és színes palettáját” – mondta tárlatnyitó beszédében Kovács Árpád művészettörténész, a Hargita Megyei Hagyományőrzési Forrásközpont munkatársa.

A vártnál jobbak az eredmények

A nyárádremetei Máthé Edit az ifjú korosztályhoz tartozik, de már járt alkotótáborokban. Ennek ellenére inkább otthoni csűrjébe visszavonulva festeget. Nagyon örült ennek a kezdeményezésnek, és szívesen jött ide a baráti körbe és alkotótársak közé. Az itteni fiatalok számára Kuti Dénes és Sánta Csaba követendő példát és értéket mutatnak, mert nagy dolgokat hoznak létre, de azt szelíden, alázatosan „tálalják”. „Nincs nagyobb hitvallás, mint amikor egy alkotó a lelkében lezajló dolgokat kivetíti térben szoborba vagy festményre, és feltárja. Ez a legnagyobb nyitottság embertől emberig” – véli a művésznő.

Sánta Csaba örül, hogy Tordai Leventének sikerült megteremtenie egy ilyen kezdeményezéshez szükséges feltételeket, és mint „tapasztalt” művész, örül a fitalok ittlétének: ilyenkor kapcsolatok, barátságok jönnek létre, eszmecsere folyik, és ez az ilyen táborok lényege. Nem itt születnek a nagy életművek, de szép alkotások jönnek létre, és ez nem volt másként Nyárádszeredában sem. Kuti Dénes szovátai festő, aki harminchárom év után másodszor vett részt alkotótáborban, úgy érzi, ez a keret és eredmény a várakozásokat jóval meghaladó sikernek könyvelhető el, míg Kádár Gyöngyi, a nyárádszeredai Művelődési Ház igazgatója egy tizennyolc éves álom megvalósulásaként emlegette azt, amit a szervezők és a támogató itt megvalósítottak.

Az alkotótábor ötlete a nyárádszeredai Tordai Levente vállalkozó és barátja, Sánta Csaba művész nevéhez fűződik. Amikor Tordai tavaly meglátogatta a székelyudvarhelyi Pulzust, eldöntötte, hogy megpróbálja a Nyárádmentén is megszervezni. Így ő vállalta fel a művészek elszállásolását, ellátását és a helyszínt is ő biztosította. Első lépésben három évben gondolkodnak, de a siker esetén állandóvá tennék a művésztelepet. Az itt született művek az alkotók tulajdonát képezik, de mindenki két-két alkotást itthagy megőrzésre, amelyekből majd három év múlva akár egy állandó galériát is nyithatnak Nyárádszeredában: akár a tábor helyszínéül szolgáló, felújítás alatt álló épületben, akár más helyszínen.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. augusztus 31., hétfő

Energia és műtrágya a régiónak és az országnak Marosszékről

A vegyipari kombinát adásvételi szerződését a napokban kötik meg, a több mint nyolcszáz alkalmazott állása biztonságban van – nyilatkozta Ilie Bolojan ügyvivő miniszterelnök hétfőn Marosvásárhelyen, ahol a radnóti hőerőműről is beszélt.

Energia és műtrágya a régiónak és az országnak Marosszékről
Hirdetés
2026. augusztus 31., hétfő

Oltani próbálta a tüzet, égési sérüléseket szenvedett egy nő

Kigyulladt egy melléképület vasárnap este a Gernyeszeg községhez tartozó Kisszederjesen. A tüzet sikerült megfékezni, mielőtt átterjedt volna a lakóházra, egy nő azonban égési sérüléseket szenvedett.

Oltani próbálta a tüzet, égési sérüléseket szenvedett egy nő
2026. augusztus 30., vasárnap

Összeverekedtek, húsz embert hallgattak ki a rendőrök

Két férfi verekedett össze szombaton késő este Marosvásárhelyen, a helyszínre kiszálló rendőrök negyven személyt igazoltattak, húsz embert pedig bekísértek az őrsre kihallgatásra.

Összeverekedtek, húsz embert hallgattak ki a rendőrök
2026. augusztus 30., vasárnap

Tizenhárom éve ünnepel így Marosvásárhely magyarsága – a Vásárhelyi Forgatag újra összehozta a közösséget

Idén is Marosvásárhely középkori várudvarában gyűltek össze a helyi magyar családok, barátok és az elszármazottak, hogy közösen ünnepeljenek. Noha számos helyszínen zajlanak programok, a rendezvény szívét idén is a várudvar jelenti a hétvégén.

Tizenhárom éve ünnepel így Marosvásárhely magyarsága – a Vásárhelyi Forgatag újra összehozta a közösséget
Hirdetés
2026. augusztus 29., szombat

Kényszerleszállás Budapesten: késik a Marosvásárhelyre várt repülőgép

A Németországból Marosvásárhelyre érkező repülőgép kényszerleszállását hajtott végre Budapesten szombaton este.

Kényszerleszállás Budapesten: késik a Marosvásárhelyre várt repülőgép
2026. augusztus 29., szombat

A balavásári tűzeset miatt vízkorlátozást kellett alkalmazni

Nem tudják biztosítani az ivóvíz-szolgáltatást Gyulakuta magasabban fekvő otthonaiban, így korlátozásokat vezetnek be.

A balavásári tűzeset miatt vízkorlátozást kellett alkalmazni
2026. augusztus 29., szombat

Kútba esett, kimentették

Eszméleténél volt és már a helyszínen megvizsgálták azt az áldozatot, aki szombaton délben kútba esett Maros megyében.

Kútba esett, kimentették
Kútba esett, kimentették
2026. augusztus 29., szombat

Kútba esett, kimentették

Hirdetés
2026. augusztus 29., szombat

Szervkivétel Marosvásárhelyen – új esély a betegeknek

Májat, veséket, csontszövetet és szaruhártyát távolítottak el péntekre virradó éjszaka egy 49 éves, agyhalott betegtől a Marosvásárhelyi Megyei Sürgősségi Klinikai Kórházban – számoltak be a kórház a közösségi oldalán.

Szervkivétel Marosvásárhelyen – új esély a betegeknek
2026. augusztus 28., péntek

Mikháza: mulasztással vádolják a központ vezetőségét

Átszervezési terv miatt mulasztással és nemtörődömséggel vádolják a mikházi Felnőtt Neuropszichiátriai Rehabilitációs Központ vezetőségét az alkalmazottak. Szerintük nem néhány beteget helyeztek volna át, hanem teljesen ki akarták üríteni az intézményt.

Mikháza: mulasztással vádolják a központ vezetőségét
2026. augusztus 28., péntek

Születésnapos az állatkert, szombaton este ingyenes a belépés

Látványetetésekkel, sportvetélkedőkkel és rendhagyó divatbemutatóval ünnepli 62. születésnapját a marosvásárhelyi állatkert.

Születésnapos az állatkert, szombaton este ingyenes a belépés
Hirdetés