Fotó: Boda L. Gergely
Ha sikerül minden munkálatot befejezni, napokon belül megnyílhat a marosvásárhelyi Mircea Birău uszoda.
2017. január 08., 17:092017. január 08., 17:09
A 25 méteres úszómedencét, egy kismedencét, fitnesztermet, szaunát és szoláriumot egyesítő, a nyugdíjasok, de a fiatalok körében is egyre népszerűbb fedett uszodában a balesetveszélyt kizáró beruházást kellett elvégezni, ezért nem sikerült tavaly szeptemberben megnyitni. A létesítményt hagyományosan a strandi időszakra, nyáron két hónapra bezárják, akkor végzik el a kisebb-nagyobb felújításokat, szűrőcseréket, az általános fertőtlenítést. Tavaly azonban nem sikerült a betervezett munkálatokat elvégezni.
Jánosi Levente, a létesítmény igazgatója korábban elmondta, hogy a késlekedést azt okozta, hogy közbeszerzést kellett kiírni a szükséges munkálat elvégzésére, s ez időigényes volt. Az egyik legfontosabb tennivaló a medence légterét és a bejárati részt elválasztó üvegfal cseréje volt, de más kisebb munkálatot is el kellett végezni.
Pénteken kérdésünkre Jánosi Levente elmondta, hogy bár pontos dátumot nem tud mondani, bizakodik, hogy január 10-e után sikerül újra a közönség rendelkezésére bocsátani a fedett uszodát.
Mivel szóbeszéd tárgya volt, s több olvasónk is jelezte, hogy úgy hallotta, hogy azért nem nyitják meg az uszodát, mert a közelben levő magánkórház meg akarja vásárolni, rákérdeztünk az igazgatóra, hogy mit tud erről. Jánosi Levente határozottan cáfolta, hogy a marosvásárhelyi városháza tulajdonában levő fedett uszoda tulajdonost váltana.
A nyitás után az árak a tavalyihoz hasonlóak lesznek, másfél órás úszásért a felnőttek 10 lejt, a 14 év alatti gyermekek 8, a nyugdíjasok 6 lejt kell fizessenek, akik a szaunát szeretnék használni 8 lej ellenében tehetik meg.
Nyolcezer lejes adományt vehetettek át az Együtt a Rákos Gyermekekért Alapítványt képviselői pénteken délután a marosvásárhelyi Vifi képviselőitől, ennyi adomány gyűlt össze a nemrég megszervezett jótékonysági futás nyomán.
Iskolakezdésre készülve a megyei önkormányzati képviselők megszavazták, hogy a Maros megyei óvodák és iskolák továbbra is biztosítják a tízórait a gyermekek számára, és támogatják az ingázó diákok utazási költségeit.
Dr. Rezi Botondot nevezték ki a Maros Megyei Múzeum ideiglenes igazgatójának, miután elődje, Ötvös Koppány Bulcsú a kulturális minisztérium államtitkára lett. Az új vezető kinevezéséről a Maros megyei tanács döntött.
A divat ritkán költözik ilyen rendhagyó helyszínre: a marosvásárhelyi állatkert oroszlánketrecében rendezik meg a hétvégén Hajnal Zsuzsanna divatbemutatóját, amely a látványon túl gondolatébresztő üzenetet is közvetít a fenntarthatóságról.
Roma Kulturális Napokat tartanak Marosvásárhelyen a Vársétányon augusztus 22-24. között, ezért a programok ideje alatt forgalomkorlátozásra kell számítani az említett utca egyik felében.
Kis előrelépés történt a négy éve beharagozott marosvásárhelyi városi park létrehozása kapcsán: az önkormányzat benyújtotta az iratokat a környezetvédelmi engedélyre. A huszonhat hektáros területen jelenleg ember nagyságú a gaz.
Két baleset történt Maros megye különböző pontjain csütörtökön reggel, csaknem megegyező időben.
A Szent István-napi új kenyér ünnepén idén is néptánccal, zenével és közös kenyértöréssel erősítette a marosvásárhelyi magyarság a közösséghez tartozás érzését és a hagyomány tiszteletét, bár idén jóval kevesebben tették ezt, mint tavaly.
Közösségi alkalomhoz hasonló volt a magyar államalapítás ünnepén Nyárádszeredában a heti vásár. Nemcsak azért, mert lehetett találkozni, beszélgetni, nézelődni, hanem azért is, mert több évtized után visszaköltözött a szerdai vásár a főtérre.
Idén 262 esetben a medvék, hét esetben pedig a farkasok okoztak károkat a Maros megyei településeken. Húsz nagyvadat kilőttek, hetet pedig autók vagy vonatok ütöttek el.
szóljon hozzá!