
Néhány idei korábban a megyében megtörtént eset után a napokban ismét állatokra támadt egy medve Nyárádmentén.
2014. július 28., 14:152014. július 28., 14:15
Szerda este támadt rá egy nagyméretű fekete medve a karámba rekesztett juhokra Jobbágyfalva határában, és a kutyák jelenléte ellenére két állatot el is rabolt – tudtuk meg a kárvallott gazdától, Szász Lóránttól. A megölt és megcsonkított állatok maradványaira a bojtárok találtak rá. Mivel a fülszámok épen maradtak, az állatokat azonosítani lehetett, ezért a gazda kárpótlást igényel a brassói területi erdőgazdálkodási felügyelőségtől. Tavalyelőtt a kukoricásában tettek nagyobb kárt a vadak, kártalanítási kérelmét azonban elutasították, idén tavasszal pedig két bárányát vitték el a farkasok, arra már nem is nyújtott be kárigényt.
Most mégis úgy döntött, hogy összeállítja az iratcsomókat, bár egyáltalán nem biztos abban, hogy kárpótlást fizetnek neki. Ennek ellenére úgy gondolja: a dossziékkal jelezni kell a helyzetet a hatóságok felé, mert ha nem, senki nem veszi figyelembe a gazdákat, de kilövési engedélyt sem kaphatnak a vadászok, ha nem tudják dokumentumokkal indokolni a vadak garázdálkodását – mondta el a gazda.
Amúgy több medve is van a jobbágyfalvi határban, egyiküknek három bocsa is van, esténként a tanya közelében, az erdőszélen játszadoznak – részletezte Szász. Szavait a körzeti vadőr is megerősítette, aki többször és több medvét is látott a falu határában. Szász Lóránt aggodalmának adott hangot, hiszen eddig csak gyümölcsökkel táplálkozó medvékkel találkoztak a határban, de ezek az állatok már a vastag gyümölcsfákat is letörték a tanya környékén. Azonban az a tény, hogy az állatokra is rátámadtak, azt jelzi, hogy vérmedve is van közöttük, ami még veszélyesebbé teszi a helyzetet. És a károk csak növekedni fognak, hiszen ezután következik a gabonaérés.
Csíkfalván is láttak a mezőn dolgozók két barna és egy fekete medvét, de ezekről nem tudják, hogy állatokra támadtak volna. Egyelőre gyümölccsel táplálkoznak, de már bemerészkedtek a zabvetésekbe is, és következik a tejes kukorica, amit nagy előszeretettel fogyasztanak a bundások.
Jobbágyfalván tavaly volt hasonló eset, amikor egy másik juhosgazdától, Siklódi Csabától rabolt el és ölt meg juhot a medve. Idén is ott tanyáznak a nagyvadak az állománya közelében, de még nem támadtak állatokra, csak a közeli gyümölcsöst rongálják. Ám a gazda szerint csak idő kérdése, hogy mikor tesznek kárt az állatállományban. Amúgy egy juha eltűnt néhány napja, de nem bukkantak a maradványaira, két hete pedig farkasok zsákmányoltak egy juhot a nyájból.
Melléképület gyulladt ki hétfőn délután Fickópatakán, a tűzesetben a tulajdonos is égési sérüléseket szenvedett – közli a Maros megyei tűzoltóság.
Általánosságban 50-70, elszigeteltebb helyszíneken pedig 80-100 km/órás széllökésekre figyelmeztetett hétfőn a Maros megyei katasztrófavédelem.
Nagytestű kutya tetemét emelték ki hétfőn reggel a Marosból, a folyó marosvásárhelyi szakaszán – közli a Maros megyei tűzoltóság.
Négy személyt szállítottak kórházba egy balesetet követően, amely szombaton reggel történt Fehéregyházán.
Gyerekzsivaj, viaszos kesicék és két pelyhes kiscsibe – nagycsütörtökön a régi hagyományok jegyében, közösen írták meg húsvéti tojásaikat a marosvásárhelyi Gecse utcai református gyülekezet tagjai.
Fennállásának 170. évfordulóját ünnepli a marosvásárhelyi Stefánia Napköziotthon, ehhez a különleges alkalomhoz a közösséget is bevonnák: régi fotókat keresnek a jubileumi kiállításhoz.
Napirendre került a játéktermek korlátozása vagy kitiltása. Marosvásárhelyen már készül a tervezet, Koronkán teljes tiltásról szavazhatnak, Nyárádszeredában még mérlegelnek, Szászrégenben pedig a lakók egyértelműen az elköltöztetés mellett álltak ki.
A Maros megyei Uzdiszentpéter polgármestere az egyik őrizetbe vett gyanúsított a három közül, akiket előállítottak húsz házkutatást követően egy áramlopást felgöngyölítő rendőrségi akció során – értesült igazságügyi forrásokból az Agerpres hírügynökség.
Őrizetbe vettek három férfit egy áramlopást felgöngyölítő rendőrségi rajtaütés után Maros megyében, ahol húsz házkutatást tartottak csütörtökön.
Rendőröket riasztottak egy összetűzéshez csütörtök este a Maros megyei Felsőrépán, de nemhogy csillapodott volna a helyzet, hanem még inkább eldurvult.
szóljon hozzá!