
Fotó: Haáz Vince
Az alacsony létszám miatt több iskola összevonására kerül sor, amelynek következtében pedagógusok veszítik el állásukat, a gyerekek pedig párhuzamos oktatásban tanulnak majd – derült ki a Maros megyei magyar oktatás helyzetét feszegető szerda délutáni ülésen.
2014. február 27., 10:052014. február 27., 10:05
2014. február 27., 10:372014. február 27., 10:37
Maros megyei tanfelügyelők és iskolaigazgatók részvételével zajlott a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetségének szerdai ülése. Kiderült: az összevonások elkerülhetetlenné váltak az oktatási tárca megszorításai miatt. Egyes településeken az a gond, hogy négy előkészítő osztály helyett csupán három indul, míg mások azzal küszködnek, hogy egy osztályt is fenntartsanak. Természetesen minden intézményvezető harcol a saját helyzetéért, mert ha csak egy magyar diákkal is csökken a létszám, hosszú távon szomorú következmények lehetnek. Illés Ildikó Maros megyei főtanfelügyelő-helyettes elmondta, már nem olyan egyszerű engedményeket kiharcolni a pénzhiány miatt. „Mindent megteszünk annak érdekében, hogy megmaradjon a magyar oktatás, azonban a gazdasági helyzet miatt már nem tudok alkudozni a magyar helyek számáért” – mondta a főtanfelügyelő-helyettes.
A nehéz helyzet a pedagógusokat is egymás ellen ugrasztotta. Szászrégenben például papíron nagyobb az óvodások száma, mint a valóságban, ezért az előkészítőbe íratandó gyerekek számát nem lehet pontosan tudni. A pedagógusok benyomása az volt, hogy a hamis adatok a saját fennmaradás érdekében keletkeztek, ami vitát váltott ki, de tulajdonképpen a módszer megkerülése okozta a gondot. Olyan problémák jelentkeztek, miszerint a szülők napközibe íratják gyermekeiket, azonban adósságot gyűjtenek fel, mire átviszik gyereküket egy másik óvodába úgy, hogy nem szólnak a vezetőségnek, ezért megtörténhet, hogy ugyanaz a gyerek két óvodában is szerepel. Másrészt a szülők beíratják gyermekeiket az előkészítő osztályba, de meggondolják magukat, és mivel a rendszer megengedi, egyenesen első osztályba adják, ami szintén létszámbeli gondokat szül. Fejes Réka, a magyar elemi oktatásért felelős tanfelügyelő elmondta, az óvodák és az iskolák vezetőségének kötelessége résen lenni, és ki kell védeniük a szülők meggondolatlanságait, ugyanis nagy szükség van a pontos adatbázisra.
A segesvári helyzetet Bocskai László ismertette, aki elmondta, 35 magyar diák van a nyolcadik osztályban, és ez a létszám nem elegendő ahhoz, hogy megtöltse a két magyar gimnáziumi osztályt. Eddig a matematika-informatika szak 12 diákkal működött Illés Ildikó közbenjárásával, és a diákok nagy részét a faluról bejáró diákok alkották. A főtanfelügyelő-helyettes elmondta, ilyen helyzetben csak mozgósítani lehet a diákokat, hogy Segesvárra járjanak iskolába.
A megye számos településén vannak gondok, ezekről sorra beszámoltak az illetékesek a gyűlésen. Fejes Réka kijelentette, menteni kell az anyanyelven való tanulást, hiszen amelyik településen megszűnik a magyar oktatás, oda nem költöznek fiatalok, ott kihal a magyar közösség.
Tűz ütött ki vasárnap délután egy teherautóban a Nyárádselye és Nyárádmagyarós közötti útszakaszon. A forgalom a helyszínen váltakozó irányban, egy sávon haladt.
Kigyúlt egy családi ház és egy melléképület a Maros megyei Göcsön. Hivatásos és önkéntes túzoltók is dolgoznak az oltáson.
Esővel indult, de fergeteges koncertekkel folytatódott a Vibe Fesztivál pénteki napja. A sár sem tántorította el a bulizókat, a ValMar, T. Danny, Dzsúdló, a Döndi Duó és Inna koncertjeire ezrek voltak kíváncsiak a Maros-parti fesztiválon.
Tűz ütött ki szombaton délután egy melléképületben a Maros megyei Füleházán. Szerencsére senki nem sérült meg.
Közlekedési baleset történt Szovátán, ahol egy személygépkocsi és egy motorkerékpár ütközött össze.
Tűz ütött ki csütörtökön egy mésszel megrakott teherautó motorterében Segesváron, az E60-as úton. A helyszínre a tűzoltók vonultak ki, hogy megakadályozzák a lángok továbbterjedését.
A marosludasi tűzoltó-egység katonai tűzoltóit egy kigyulladt kisteherautóhoz riasztották az A3-as autópályára szerda délután. A tűzeset a sztráda Marosvásárhely–Kolozsvár menetirányában történt.
Néhány nap múlva megnyitja kapuit Erdély egyik legnagyobb könnyűzenei fesztiválja, a VIBE. A július 2–5. között zajló rendezvény idén is nemzetközi sztárokkal, hazai kedvencekkel, új helyszínekkel és több kényelmi fejlesztéssel várja a látogatókat.
A csütörtökön kezdődő VIBE Fesztivál ideje alatt megerősített rendőri és csendőri jelenlétre kell számítani Marosvásárhelyen és a fesztivál helyszínén. A hatóságok célja, hogy a négynapos rendezvény rendben és biztonságban teljen.
Több mint egy tucat helyszínen avatkoztak be a Maros megyei tűzoltók a keddi vihar után. A kidőlt fák autókat, tömbházakat és egy étterem teraszát is megrongálták, több településen pedig pincéket és alagsorokat öntött el a víz.
szóljon hozzá!