Nem tartotta be a procedúrát az ortodox egyház

•  Fotó: Gligor Róbert László

Fotó: Gligor Róbert László

Kerekes Károly képviselő és Tóth Sándor nyárádszeredai alpolgármester sajtótájékoztató keretében bírálta Maros megye kormánybiztosát és az ortodox egyházat, amiért ismét perbe hívták a helyi tanácsot.

Gligor Róbert László

2012. március 12., 17:262012. március 12., 17:26

2012. március 12., 17:502012. március 12., 17:50

A képviselő beszámolt arról, hogy az önkormányzat által összeállított zöldövezeti lajstromot a prefektus indokolatlanul megtámadta a közigazgatási bíróságon. Bár későre kapta meg a beidézőt, az önkormányzat mindent megtett, hogy a prefektust rávegye a per visszavonására. A környezetvédelmi és a fejlesztési minisztérium írásban közölte, hogy az önkormányzat helyesen járt el, amikor a főtéri parkban az ortodoxok által birtokolt 1022 négyzetméteres területet is befoglalta a zöldövezeti nyilvántartásba, ugyanis a törvény kimondja, hogy függetlenül attól, hogy magán- vagy köztulajdonú terület, fel kell venni a listára. A prefektus ennek ellenére sem vonta vissza a pert.

Döbbenetes és nevetséges eset

Kerekes Károly egyedi és döbbenetes esetnek tartja az ügyet. A február 29-iki tárgyaláson a környezetvédelmi minisztérium a helyi tanács mellett belépett a perbe, míg az ortodox egyház a prefektúra mellett. A képviselő szerint a minisztérium lépése jogos volt, hiszen egy zöldövezeti törvény értelmezéséről és vitatásáról van szó. Ami az egyház perbe lépését illeti, már másként áll a helyzet, ugyanis az mindeddig csendben volt és megvárta, amíg a prefektus lépett. Ám az ortodoxok nem tartották be a procedúrát – állítja a jogász-képviselő, ugyanis saját érdekükben avatkoztak az ügybe, de ehhez először meg kellett volna keresniük azt a felet, aki szerintük az érdekeiket sértette, azaz a nyárádszeredai önkormányzatot. Mivel ezt nem tették meg, minden korrekt bírónak kötelessége elutasítani az ortodoxok perbeli szándékát. Ezzel az az egyedi eset áll elő, hogy a prefektus egyedül marad, és a perben saját kormányával áll majd szemben, amelyet jelen ügyben a környezetvédelmi minisztérium képvisel. Kerekes Károly már interpellált a miniszterelnökhöz, és fellépését kérte a prefektussal szemben, aki ezzel a döbbenetes és nevetséges lépéssel saját kormánya hitelét rontja.

„Az egyház is hibás”


Tóth Sándor alpolgármester nem rejtette véka alá azt a véleményét, hogy az ortodox egyház is hibás a kialakult helyzetért. Ugyanis egy olyan időszakban, amikor a sajtó tele van az egyház szennyes kérdéseivel, akkor az kellene legyen az elsőrendű feladat, hogy ezeket megoldja, tisztázza, nem pedig az, hogy minden áron a templomépítés ügyét feszegesse Nyárádszeredában, amelybe még a prefektust is bevonja. Tóth elmondta: személyes beszélgetés során a prefektus arra kérte őket, hogy tegyenek ajánlatot és vásárolják meg az egyháztól a parkbeli területet, ha nem tudnak a főtéren cserébe megfelelő telket ajánlani. De ettől az ortodox egyház határozottan elzárkózik. „A prefektus csapdába akart csalni” – véli az alpolgármester, aki úgy látja, hogy a kormánybiztos csak üres szavakkal próbál taktikázni. Azt is elmondta az elöljáró: bizonyos akták tulajdonában vannak és fel vannak készülve a perre, sőt sokkal jobb lábon áll az ügyük, mint tíz évvel ezelőtt, amikor ez a konfliktus kirobbant. „Ne próbáljanak erődemonstrőációt tartani Nyárádszeredában, inkább ott építsenek, ahol semmilyen törvényes tiltással nem találkoznak, és ahol a közösség is elfogadja szándékukat” – üzente az alpolgármester az ortodox egyháznak.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. április 04., szombat

Négy személy sérült meg egy balesetben Fehéregyházán

Négy személyt szállítottak kórházba egy balesetet követően, amely szombaton reggel történt Fehéregyházán.

Négy személy sérült meg egy balesetben Fehéregyházán
Hirdetés
2026. április 03., péntek

Viasz, minta, összetartozás – tojásíró kaláka a Gecse utcai gyülekezetben

Gyerekzsivaj, viaszos kesicék és két pelyhes kiscsibe – nagycsütörtökön a régi hagyományok jegyében, közösen írták meg húsvéti tojásaikat a marosvásárhelyi Gecse utcai református gyülekezet tagjai.

Viasz, minta, összetartozás – tojásíró kaláka a Gecse utcai gyülekezetben
2026. április 03., péntek

Régi fotókat vár a 170 éves Stefánia-óvoda

Fennállásának 170. évfordulóját ünnepli a marosvásárhelyi Stefánia Napköziotthon, ehhez a különleges alkalomhoz a közösséget is bevonnák: régi fotókat keresnek a jubileumi kiállításhoz.

Régi fotókat vár a 170 éves Stefánia-óvoda
2026. április 03., péntek

Nem tisztult még le, hogy a játéktermek jövője kapcsán mi lenne a legbölcsebb döntés

Napirendre került a játéktermek korlátozása vagy kitiltása. Marosvásárhelyen már készül a tervezet, Koronkán teljes tiltásról szavazhatnak, Nyárádszeredában még mérlegelnek, Szászrégenben pedig a lakók egyértelműen az elköltöztetés mellett álltak ki.

Nem tisztult még le, hogy a játéktermek jövője kapcsán mi lenne a legbölcsebb döntés
Hirdetés
2026. április 03., péntek

Forrás: polgármester az egyik őrizetbe vett gyanúsított az áramlopási ügyben

A Maros megyei Uzdiszentpéter polgármestere az egyik őrizetbe vett gyanúsított a három közül, akiket előállítottak húsz házkutatást követően egy áramlopást felgöngyölítő rendőrségi akció során – értesült igazságügyi forrásokból az Agerpres hírügynökség.

Forrás: polgármester az egyik őrizetbe vett gyanúsított az áramlopási ügyben
2026. április 03., péntek

Három férfit vettek őrizetbe áramlopás gyanújával – frissítve

Őrizetbe vettek három férfit egy áramlopást felgöngyölítő rendőrségi rajtaütés után Maros megyében, ahol húsz házkutatást tartottak csütörtökön.

Három férfit vettek őrizetbe áramlopás gyanújával – frissítve
2026. április 03., péntek

Eldurvult konfliktus nagycsütörtök este: fegyvert használtak a rendőrök, a sérült fiatalt helikopterrel vitték kórházba

Rendőröket riasztottak egy összetűzéshez csütörtök este a Maros megyei Felsőrépán, de nemhogy csillapodott volna a helyzet, hanem még inkább eldurvult.

Eldurvult konfliktus nagycsütörtök este: fegyvert használtak a rendőrök, a sérült fiatalt helikopterrel vitték kórházba
Hirdetés
2026. április 02., csütörtök

Visszatértek a gólyák Sáromberkére, hozzá is fogtak a családalapításhoz

A hosszú és kihívásokkal teli út után a gólyák egy része visszatért országunkba. A sáromberki, webkamerával megfigyelt két fészek sem maradt üresen – derült ki a gólyákat megörökítő felvételekről, amelyeket a Milvus Csoport tette közzé.

Visszatértek a gólyák Sáromberkére, hozzá is fogtak a családalapításhoz
2026. március 31., kedd

Dicsőszentmártoni kislányok ügye: gyermekvédelmi ellenőrzést kezdeményezett a rendőrség

A Maros megyei szociális és gyermekvédelmi igazgatósághoz fordult a rendőrség annak a két dicsőszentmártoni kislánynak az ügyében, akiket az eltűnésük után egy nappal találtak meg.

Dicsőszentmártoni kislányok ügye: gyermekvédelmi ellenőrzést kezdeményezett a rendőrség
2026. március 31., kedd

Termelői vásár Marosvásárhely főterén: csütörtök estig várják a látogatókat

Megnyílt a húsvéti termelői vásár Marosvásárhely főterén, ahol helyi finomságokat, kézműves portékákat, horgolt nyuszikat és díszített tojásokat kínálnak. A vásár csütörtök estig várja a látogatókat naponta 10 és 19 óra között.

Termelői vásár Marosvásárhely főterén: csütörtök estig várják a látogatókat
Hirdetés